Hemingway kiakadt saját szurkolóira
George F. Hemingway, a labdarúgó OTP Bank Ligában hatodik Budapest Honvéd tulajdonosa a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságának szerdai büntetése nyomán kilátásba helyezte, hogy bezárják az álló, úgynevezett Kispest-szektort a Bozsik Stadionban.
A piros-feketéket a Ferencváros elleni keddi bajnokin történt cigányozás miatt 400 ezer forintra büntette az MLSZ.
„A megengedhetetlen és büntetendő rigmusok eredete az álló, úgynevezett Kispest-szektor. Sajnálatos, hogy a legkitartóbb, leghangosabb, legértékesebb szurkolóink közül is sokan ide váltják a jegyüket” - áll George F. Hemingway közleményében, amelyet a klub honlapján is felolvasott videóüzenetben.
„Amennyiben a szombati, vagy akármelyik utána következő hazai mérkőzésen ismét előfordul, hogy e szektorból megengedhetetlen rigmusok rontják el a többiek szórakozását, a következő mérkőzésre ezt a szektort lezárjuk, és kizárólag a hazai ülőtáborba árulunk jegyeket."
Hemingway hozzátette: nehéz szívvel hozta meg ezt a döntést, hiszen tudja, mennyit segít a csapatnak az ultrák buzdítása, ugyanakkor úgy véli, el kell választaniuk a pozitív dolgokat a megengedhetetlentől.
A sportvezető 2009 nyarán Orbán Viktorral egyeztetett a magyar labdarúgás helyzetéről, akkor egyetértettek abban, hogy a legfontosabb a futballkultúra visszaállítása Magyarországon. Hemingway szerint az objektív felelősség - amely alapján a klubok viselik a felelősséget a szurkolóik viselkedéséért - az egyetlen út a futballkultúra visszaállítására a stadionokban.
A Ferencvárost kedden 1-0-ra legyőző Honvéd jelenleg a hatodik áll a bajnokságban, hátránya négy pont a harmadik Videotonnal szemben. A kispesti együttes szombaton a Kecskemétet fogadja.
Két hete a szombathelyi és a ferencvárosi klubot nézőtéri rasszista szurkolás miatt szintén 400-400 ezer forintra büntette az MLSZ.