Éles helyzetben még nem vizsgázott a gólbíró-technológia
A GoalControl elnevezésű gólbíró-technológia gond nélkül működött a vasárnap zárult brazíliai labdarúgó Konföderációs Kupán, így a nemzetközi szövetség (FIFA) hamarosan dönthet arról, hogy ezt a rendszert használja a jövő évi világbajnokságon is.
A német dpa hírügynökség információi szerint már a következő hónapokban eldőlhet, hogy a szintén Brazíliában rendezendő vb-n melyik gyártó technológiáját alkalmazzák majd, s a 14, nagy sebességű kamerával működő, német fejlesztésű rendszer jó eséllyel indul ebben a versenyben.
A Konföderációs Kupán mind a 68 gólt helyesen ítélték meg a játékvezetők, így a GoalControlnak egyetlen téves döntés esetében sem kellett bizonyítékot szolgáltatnia. A bronzmérkőzésen - amelyet hosszabbításban Olaszország nyert Uruguayjal szemben - az első találatnál abban segített a rendszer, hogy kétséget kizáróan igazolta, a gólszerző Davide Astori még azelőtt ért bele a labdába, mielőtt az áthaladt volna a gólvonalon.
"A technológia jól működött, a bírók szerencsések voltak, mindig minden a helyén volt" - jelentette ki még múlt pénteken, az elődöntők után Joseph Blatter, a FIFA elnöke.
A nemzetközi szövetség április elején döntött arról, hogy a szintén kamerarendszerrel dolgozó brit Hawk-Eye, valamint a mágneses mezőket alkalmazó német-dán GoalRef és a német Cairos helyett a GoalControl kap lehetőséget a bizonyításra a Konföderációs Kupán.