Akiket Puskásék tettek nagy csapattá

Most csak a Premier League egyik feljutója, ötven éve azonban a világ egyik legjobb futballcsapata volt a Wolverhampton Wanderers. A Wolves stadionjában az elsők között volt villanyvilágítás, a meccseit közvetítette először a televízió és közvetve a klub miatt jött létre a BEK. A Wolverhampton legyőzte az Angliában csodált Puskásékat, a nemzetközi címek azonban nem jöttek össze és a 80-as években példátlan mélyrepülésbe kezdett.

"Ennek a klubnak a Premier League-ben a helye, mert ez a klub nagyobb, mint legalább a PL-csapatok fele" - nyilatkozta magabiztosan néhány napja Steve Morgan, a Premiershipbe feljutott Wolverhampton Wanderers tulajdonosa.

Valóban, a Wolves szurkolói joggal érezhetik, csapatuk visszatért oda, ahová valójában tartozik. Az 1877-ben St.Luke's-ként alapított és a Wanderers nevű klubbal kötött fúzió után jelenlegi nevén futó egylet ugyanis ott volt 1888-ban az angol futball-liga tizenkét alapítója között. (A PL-ben ebben a szezonban hat alapító játszik.) A Wolves az első szezonban harmadik lett, sőt az FA-kupa döntőjében is játszhatott, amelyet azonban elbukott az angol futball első duplázását bemutató Preston North End ellen.

A Wolves majdnem húsz évig első osztályú volt, eközben 1893-ban először sikerült megnyernie az FA-kupát. A második siker két évvel a kiesés után, 1908-ban jött össze, a sokkal esélyesebb Newcastle ellen. A következő évtizedek a másodosztályban teltek, sőt, a 20-as években egy évre a harmadik ligába csúszott a Wanderers.

Az élvonalbeli visszatérés 1932-ben következett, ami a klubtörténet első sikerkorszakát vezette fel, a Wolves a háború előtti időszak egyik meghatározó csapata lett. 1938-ban és 39-ben is egy ponttal maradt le a bajnoki címről. Az előbbi szezon utolsó fordulójában csak győznie kellett volna a Sunderland otthonában, de 1-0-ra kikapott és az Arsenal lett a bajnok. Egy évvel később az Everton előzte meg őket, ráadásul kikaptak az FA-kupa döntőjében az esélytelenebb Portsmouth-tól. Ezzel a sokra tartott duplázás helyett elsőként hozták össze a dupla horrort.

A háború után a Wolves ott folytatta, ahol abbahagyta, a 46-47-es bajnokságot is az utolsó fordulóban bukta el, ezúttal a Liverpool ellen. Azon a meccsen játszott utoljára a sikerkorszak csapatkapitánya, Stan Cullis, aki előbb másodedző, majd 1948-ban, 31 évesen menedzser lett.

Cullis, aki az állóképességre és a gyorsaságra helyezte a hangsúlyt, sikereivel nemcsak a klubot, hanem közvetve az angol, sőt a világfutballt is átformálta. Atlétikai edzőt fogadott maga mellé és az elsők között támaszkodott a menedzseri munkában statisztikákra. Csapatai képesek voltak az utolsó negyedórában eldönteni a meccset, mert jobban bírták erővel a hajrát. Taktikailag nem bonyolította túl a Wolves játékát, amely a rúgd és fuss típusú hosszúpasszos focira alapult. "Gyors, egyszerű támadások" - ismételgette gyakran és valóban, a gyors csatároknak felrúgták a labdát.

A menedzser mellett szintén elválaszthatatlan a Wolves legnagyobb sikereitől Billy Wright, a védő, akire a 6:3 közvetítésében Szepesi György frappáns szóviccét faragta. Wright már a háború előtt, 15 évesen debütált a klubban, majd 47-től csapatkapitány lett. Az ötvenes években mindössze 31 találkozót hagyott ki, összesen 541-szer lépett pályára a Wolverhampton mezében. A nemzeti csapatban is nem sokkal debütálása után kapitány lett, ő volt az első százszoros angol válogatott, végül 105 meccsig jutott. Wright egyedülálló karrierjéhez az is hozzátartozik, hogy egyszer sem kapott sárga lapot vagy kiállítást.

Cullis módszerei és többek mellett Wright játéka korábban nem láttott sikereket hoztak, a menedzser már első szezonjában, 1949-ben FA-kupát nyert a csapattal és ezzel ő lett a legfiatalabb edző, akinek ez sikerült. Egy évvel később másodikként végzett a bajnokságban a Wolves, csak jobb gólarányával előzte meg a Portsmouth. Ezután két gyengébb szezon következett, majd 1953 nyarán az elsők között szerelték fel stadionjában, a Molineux-ban a villanyvilágítást. A bajnoki cím mellett - amit a legnagyobb rivális, a West Bromwich Albion előtt szerzett meg -, a Wolves hétközi villanyfényes meccseken Európa legjobbjait is végigverte. A dél-afrikai válogatott, a Szpartak Moszkva, a Dinamo Moszkva, az argenting Racing, a Celtic és Real Madrid is vereséggel távozott innen.

A legnagyobb győzelmet azonban a Puskással és Bozsikkal felálló Budapesti Honvéd ellen aratta Stan Cullis együttese. Az 1954. december 13-án játszott meccs nemcsak a klubtörténet legnagyobb sikerének számít, hanem hozzájárult az angol futball megtépázott önbecsülésének visszaállításához is. A Honvéd ugyanis a válogatott 6-3-as és a 7-1-es győzelmei után érkezett a találkozóra. A Népsport akkori tudósítása szerint az egésznapos esőzés miatt bokáig sárban játszottak a csapatok, a Wolves honlapján található visszaemlékezés szerint viszont egy idő után felszáradt a talaj. A Honvédot eleinte nem zavarta a sár, Puskás és Machos góljaival gyorsan 2-0-ra vezetett. A hazai csapat ezután nagyon nagy iramot diktált, a kapuja elé szorította a Honvédot, a szünetig azonban nem tudott szépíteni.

A szünet után újabb nagy roham következett Kovács Hancocks elleni szabálytalanságából tizenegyest lőhetett a Wolves. A fáradó Honvéd ellen még nagyobb sebességre kapcsolt a hazai csapat, majd a hajrában egy perc alatt két gólt is szerző Swinbourne révén 3-2-re megfordította a meccset. A Népsport helyszíni tudósítása elsősorban a csatársort hibáztatta a vereségért, amiért nem segített eléggé a védelemnek, és a gólszerző Puskást is megfeddte, amiért hozzászürkült társaihoz.

A meccset nem csak a stadion 55 ezer nézője láthatta, hanem a korai tévéközvetítések révén egész Anglia is. A győzelem egyrészt hozzájárult a megtépázott angol dicsőség helyreállításához, azonban messzemenőbb következményei is lettek. A lefújás után Stan Cullis az újságírók előtt a világ legjobbjának nevezte csapatát, amit több másnapi lap is címlapján hirdettet. Ez felbosszantotta a francia sportlap, a L'Equipe főszerkesztőjét, Gabriele Hanot-t. Az Aranylabdát is kitaláló újságíró kijelentette, mielőtt a Wolvest bárki a világ legjobbjának kiáltaná ki, az angolok menjenek el Moszkvába, Budapestre vagy Milánóba és egy világméretű, de legalább európai tornán próbálják ki magukat. Hanot javaslatából kiindulva a következő tavasszal az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megalkotta a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, a BEK-et.

A Wolves nem indulhatott a BEK első kiírásában (a bajnok a Chelsea lett, de az angol szövetség nyomására lemondta a részvételt), de később sem jutott neki sok siker a sorozatban. Wrighték még kétszer megnyerték a bajnokságot (58-ban és 59-ben), de a BEK-ben előbb a Schalke ütötte ki 4-3-mal az első fordulóban, majd a Kocsissal és Kubalával felálló Barcelona végezte ki. A két magyar csatár öt gólt vállalt az összesítésben 9-2-es továbbjutásban, Kocsis egymaga négyet lőtt a Molineux-ban - törött kulcscsonttal.

A Wanderersnek 1960-ban egy pont híján nem jött össze a bajnoki triplázás, pedig elsőként tudott legalább száz gólt rúgni egymást követő három szezonban. A klub eddigi utolsó FA-kupa győzelme azonban a Blacburn ellen 3-0-ra megnyert döntővel meglett. Az aranykornak Stan Cullis 64-es, azóta is sokat vitatott kirúgása vetett visszavonhatatlanul véget: a Wolves a szezon végén kiesett.

A visszajutás 67-ben sikerült és ezen a nyáron átrándult az újonnan létrehozott észak-amerikai ligába is, amely tizenkét importált csapattal indult. A Los Angeles Wolves nemcsak megnyerte a bajnokságot, de a skót Aberdeen, vagyis a Washington Whips elleni döntőben felfedezték a következő korszak egyik legfontosabb futballistáját, a mesterhármast szerző Frank Munrót. Az eredetileg középcsatár skótot középpályásként igazolta le a Wolves, ahol aztán középhátvádként játszott több mint 300 meccset. Ebben az évben érkezett a már 29 éves északír csatár, Derek Dougan, aki a következő kilenc évben 95 bajnoki gólt szerzett. Egy évvel később lett a csapat menedzsere Bill McGarry.

Ebben az időszakban a 70/71-es negyedik hely volt a legjobb bajnoki szereplés (ezt azóta sem sikerült felülmúlni), amivel a klub indulhatott az újonnan alapított UEFA-kupában. Az elődöntőig a portugál Acedmicát 7-1-gyel, a holland Den Haagot szintén 7-1-gyel, a keletnémet Jenát 4-0-lal, az egy évvel korábban VVK-döntős Juventust 3-2-vel búcsúztatták. Az elődöntőben a 67-ben VVK-t nyerő Ferencváros következett és a budapesti 2-2 után a visszavágón 2-1-re tudott győzni a Wolverhampton.

Az UEFA-kupa első döntőjét azonban elveszítették Munróék, a Tottenham Hotspur ugyanis győzni tudott (2-1-re) a Molineux-ban, Londonban pedig döntetlenre végeztek a csapatok.

A klub a következő évtizedben kétszer élhetett át komolyabb sikert, mindkétszer a Ligakupa megnyerésével. 1974-ben a Manchester Cityt, 1980-ban a BEK-címvédő Nottingham Forestet győzték le a Wembley-ben. 1982-ben a Bhatti testvérek vették meg a klubot és fivérekről annyit lehet tudni, hogy káoszba és romlásba taszították a Wolvest. Egyedülállóan borzasztó sorozatot sikerült összehozni: az 1984-ben még első osztályú klub sorozatban háromszor esett ki az aktuális ligából és 1986-ban története során először a negyedik, legalacsonyabb profi bajnokságban találta magát. A totális mélypont azonban az FA-kupában jött el: az amatőr Chorley 3-0-ra tudott nyerni az első forduló újrajátszásában.

A legmélyebb időszakban passzolta el a közeli rivális West Brom két játékosát a Wolvesnak, ami döntő jelentőségűnek bizonyult később. Az Andy Thompsonnal érkezett Steve Bull a klub Wright utáni legnagyobb legendája lett. Két egymás követő szezonban jutott több mint ötven gólig, így nem csoda, hogy a harmadosztályból válogatott lehetett, sőt négyszer pályára lépett a 90-es világbajnokságon is. Bull összesen tizenhárom wolverhamptoni szezonja alatt több mint ötszáz meccsen lépett pályára, amelyeken 306-szor talált be a kapuba. A Bullynak becézett csatár a klubhűség és az akarat jelképe lett a Wolves szurkolóinál.

A város összefogott egy ingatlanfejlesztővel, illetve egy áruházlánccal és 1987-ben 1,2 millió fontért megvette az adósságokba fulladó klubot klubot. Két évvel később már a másodosztályban találta magát a Wolves, 88-ban pedig megnyerte a harmad- és negyedoszályú csapatoknak kiírt Sherpa Van Trophyt.

Az igazi megmentő 1990-ben érkezett, amikor az Anglia leggazdagabbjai közé tartozó helyi milliomos, Sir Jack Hayward vette meg a klubot. Sir Jack rögtön hozzálátott a Wolves újjáteremtéséhez és 20 millió fontért átépítette az ekkorra már teljesen elhasználódott Molineux-t. Hayward egyes becslések szerint 60 milliónál is többet költött saját vagyonából a klubra a következő tíz évben, időszaka azonban nem hozta meg a várt áttörést. A Wolverhampton a 90-es években folyamatosan fogyasztotta a menedzsereket - a korábbi szövetségi kapitány Graham Taylornak másfél év jutott - és sokat költött játékosvásárlásra, a feljutás azonban nem jött össze, csak a rájátszás első köréig sikerült többször eljutni.

Nemcsak rossz üzleteket kötött a Wolves azonban ebben az időben, legalábbis Robbie Keane rövid wolverhamptoni tartózkodása sikertörténet a klub szempontjából. Az ír támadó 15 évesen került a Wanderershez és azért nem későbbi klubját, a Liverpoolt választotta, mert itt több lehetőséget remélt. Valóban, már 17 évesen bemutatkozhatott az első csapatban és a 98/99-es szezonban 16 góllal házi gólkirály lett. Egy évvel később túl is adott rajta a klub, mégpedig akkori brit rekordot jelentő 6 millió fontért csatlakozott az első osztályú Coventry Cityhez.

A Wolves számára három évvel később, a 2002-2003-as szezon végén vált valósággá a Premier League a rájátszás Sheffield United elleni megnyerésével. A Dave Jones edzette csapat azonban tökutolsóként végzett a klub első PL-szezonjában. Jonesnak még néhány hónap jutott, majd jött egy újabb volt szövetségi kapitány, Glenn Hoddle, aki viszont gyorsan kikezdte a szurkolók türelmét és másfél szezon után távozott.

2006 nyarán nemcsak a menedzser lett új, a volt ír kapitány, Mick McCarthy, hanem szinte a teljes keretet lecserélték. McCarthy a bemutatkozáskor azt mondta, ne várjanak tőle csodát ("Az MM a melegítőmön nem azt jelenti, Merlin, a varázsló [Merlin the Magician]."), mégis sikerült elérni a rájátszást. A Wolves azóta minimális összegeket költ igazolásra, elsősorban fiatalokra és kölcsönjátékosokra épít. 2007 nyarán aztán bekövetkezett a régóta ígért tulajdonosváltás is: az eladást 2003 óta fontolgató Hayward ekkorra talált számára is megfelelő vevőt, igaz nem egy helyi milliomost, hanem a liverpooli Steve Morgant. Ő 10 millió fontért juthatott hozzá a klubhoz, de vállalnia kellett, hogy a következő években további 30 milliót fektet be.

A 2008/09-es szezon sem úgy kezdődött, hogy a Wolves feljutására komoly esélyes lett volna, azonban az utóbbi hatvan év legerősebb bajnoki rajtjával (egy döntetlen után hét győzelem, 23-7-es gólarány) indított. Gyengébb sorozatok mellett kétszer is hasonlóan jó szakaszt produkált a csapat és április közepén, a Queens Park Rangers elleni 1-0-lal ismét a legmagasabb angol osztályna jutott a klub.

Hogy valóban nagyobb klub-e a Wolverhampton, mint a Premiership-mezőny nagyja, nyártól kiderül, de az biztos, a Wolves szurkolói már a bentmaradásért is hálásak lennének.