Crespo ügynöke Madridban járt
Az argentin Hernan Crespo ügynöke szerdán Pedrag Mijatoviccsal, a Real Madrid sportigazgatójával tárgyalt a válogatott labdarúgó esetleges szerződtetéséről. A megállapodás mindkét fél számára ideális lenne. Az utóbbi időben gyengélkedő spanyol bajnoki címvédő együttes holland csatára, a súlyos sérülést szenvedett Ruud van Nistelrooy helyére megfelelő embert keres, míg Crespo távozni szeretne az olasz Internazionalétól. Az argentin támadót nem kedveli José Mourinho, az Inter portugál vezetőedzője, aki a bajnokságban csak elvétve küldi őt pályára, míg a Bajnokok Ligájába be sem nevezte. A Realnak többek között éppen ezért lenne kitűnő vásár Crespo, hiszen a téli átigazolása után tavasszal a bajnokság mellett a BL-ben is segíthetné a csapatot, már amennyiben túléli a csoportkört. A korábban az AC Parmában, a Chelsea-ben és az AC Milanban is szerepelt 33 éves Crespo a mostani szezonban mindössze három olasz bajnokin léphetett pályára, s ezeken összesen 89 percet játszott.