Móric
14 °C
15 °C

A legjobb kínai pingpongosok játszanak majd Budapesten

2018.01.09. 17:54

A jövő héten kedden Budapesten startol az asztalitenisz idei World Tour sorozata, ahol a jelenleg két legjobb kínai a férfiaknál világranglista második Fan Csen-tung, a nőknél pedig a listavezető Csen Meng is indul. A döntőket január 21-én rendezik. 

A nőknél különösen erős lesz a mezőny, mert a top 10-ből négyen is itt lesznek, Csen Meng mellett Vang Man-jü (8.) és Csen Hszing-tung (10.), valamint a hongkongi Tu Hoj Kem (9.).

Az esemény sajtótájékoztatóján Nátrán Roland, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a magyar csapat is a lehető legerősebb összeállításában lép majd asztalhoz, a 12 férfi és 11 női játékos közül Póta Georgina világranglistás helyezése a legjobb, ő a 20., rajta kívül Pergel Szandra (61.) is főtáblás lesz egyesben.

„A lányok jó formában vannak, a két ünnep között volt egy kis szünet, de azóta gőzerővel edzünk. Ha sikerülne megismételnünk a tavalyi eredményeket, amikor Póta Georgina egyesben a negyeddöntőig jutott, párosban pedig a svéd Matilda Ekholm oldalán második lett, akkor elégedett lennék" – idézte Bátorfi Zoltán kapitányt az MTI.

A selejtezők során 22 versenyasztalon folyik majd a játék, majd csütörtöktől négy, szombattól pedig egy centerasztalon lehet követni a mérkőzéseket. Ezekről HD-minőségű adást közvetít az itTV, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség internetes élő videocsatornája. Az M4 Sport napi egyórás összefoglalókkal jelentkezik a verseny alatt, szombaton (13.00-14.30) és vasárnap (15.00-17.45) pedig élő közvetítés látható majd a csatornán.

 A szervezők több mint 500 néző elhelyezésére alkalmas mobil lelátót helyeznek a játéktér közepére a BOK Sportcsarnokban, amellyel minden eddiginél közelebb hozzák a mérkőzések élményét a szurkolókhoz. Újdonság az is, hogy a főtáblás meccsek úgynevezett multiball rendszerben zajlanak majd, ez azt jelenti, hogy a holtidők csökkentésének érdekében a játékvezetők labdát adnak az adogató játékosnak, hogy annak ne kelljen elmennie az elgurult labdákért, így a labdamenetek közti idő várhatóan lerövidül, nincs lehetőség időhúzásra, azaz a nézők intenzívebb játékot láthatnak.

Belépők a helyszínen kaphatók, az áruk 1000 forinttól indul, a hatnapos bérlet 8000 forintba kerül. A jegyárak tavalyhoz képest nem változtak.