700 ezren nézték a tévében a kajak-kenu Eb-t
A hétvégén, két nap alatt közel 700 ezren tekintették meg a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot a Magyar Televízióban.
A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint ennyien látták élőben, ahogy a válogatott 6 arany-, 3 ezüst-, és 2 bronzéremmel az éremtáblázat élén végzett.
Szombaton délután közel 300 ezer, vasárnap pedig 400 ezer néző követte figyelemmel Kovács Katalin és társai győzelmeit, utóbbi nap mutatói alapján a hétvége legnépszerűbb sportműsora lett.
"Az év fő eseménye a magyar válogatott számára, és reméljük, hogy a sportszerető magyar közönség számára is az augusztusi MOL olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz. Augusztus 17. és 21. között 90 ország, 2000 sportolója küzd Szegeden az érmekért és a londoni részvételi lehetőségért. Legutóbb 2006-ban rendeztünk Szegeden kajak-kenu vb-t, akkor több mint 1 millió néző látta a döntő futamokat a tévében" - mondta Schmidt Gábor, a világbajnokság szervezőbizottságának elnöke. "Idén számos újdonsággal készülünk, bízunk benne, hogy a helyszínen ismét több tízezren, a képernyők előtt pedig sok százezren szurkolnak majd Kovács Katalinnak, Vajda Attilának és a többi magyar kajakosnak, illetve kenusnak"
Hozzátette: az öt évvel ezelőtti szegedi vb televíziós közvetítése olyan jól sikerült, hogy a technológiát egy az egyben átvették a pekingi olimpiai szervezői.
"Ebből a szempontból idén is nagy dobásra készülünk" - közölte Vékássy Bálint, a vb versenyigazgatója. "A szervezőbizottság segítségével a Magyar Televízió HD minőségben fogja közvetíteni az eseményt, az eddiginél is több kamerával és különleges kameraállásokkal. Ez lesz minden idők legszínvonalasabb kajak-kenu közvetítése, a nézők szinte testközelből láthatják majd a sportolók izzadságcseppjeit is."