Fábiánné kölcsönadna versenyzőinek
Napi megélhetési gondokkal küzdenek az MTK kajak-kenusai, köztük világbajnokok is, a klub január óta nem fizet.
Benedek Dalma, az egyesület olimpiára készülő világbajnok versenyzője a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, bár számára a Wesselényi Alapítvány és a szponzorok erős hátteret biztosítanak, ő is szembesül a többiek napi anyagi problémáival, hiszen együtt készül velük.
Az idén világbajnoki aranyat nyert Tóth Dávid-Kulifai Tamás és a női mezőnyben bronzérmes Medveczky Erika-Sarudi Alíz kajakpáros igen komoly gondokkal küzd, van köztük olyan, aki azt mondta Dalmának, hogy még két napig bírja benzinnel, és utána nem lesz pénze tankolni. „Az ember esze megáll” – tette hozzá Benedek.
A világbajnok szerint a legnagyobb probléma az, hogy nem tudni, mikor fizetik ki az elmúlt kilenc hónap járandóságait. „Folyamatos halogatás van, és amikor letelik az újabb és újabb határidő, ismét türelmet kérnek” – mondta az elmúlt három vb-n négyesben aranyérmes kajakos, aki szerint azok, akik csak az MTK-tól kapnak pénzt, mostanra nagyon nehéz helyzetbe kerültek.
„Sok olyan dolog van, amit szerelemből csinál az ember, de azért mi is pénzből élünk, és attól, hogy nagyon szeretünk kajakozni, még nem fogjuk a boltban ingyen megkapni az árukat” – fogalmazott. Azt mondta, már edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin is felajánlotta, hogy ad kölcsön annak, aki rászorul, de felnőtt embereknek nem ez vagy a családi segítség a megoldás.
„Megtehetnénk, hogy nem megyünk be a munkahelyünkre dolgozni, vagyis nem edzünk, de saját magunk ellenségei nem vagyunk” – mondta Benedek Dalma, aki azt mondta, a szakosztály-igazgató sem tud pontos információkat adni, ő sem tudja, ki a felelős a kialakult helyzetért.
„Szomorú, hogy nekünk ezekkel a problémákkal kell foglalkozni, ahelyett, hogy csak a felkészülésre koncentrálnánk” – vélekedett a kajakos, hozzátéve, immár az edzéseken is akadályozza a versenyzőket a pénztelenség, hiszen ez meghatározza a mindennapjaikat.
Benedek Dalma ennek ellenére nem bánta meg, hogy amikor a legjobb női versenyzők elhagyták korábbi edzőjüket, Fábiánné Rozsnyói Katalint és az MTK-t, ő maradt. Londonról azt mondta, megpróbálkozik egyesben kijutni a játékokra, de mivel a csapathajókba kerülés kulcsa is az egyesen át vezet, ezért a négyes is cél lehet.
„Nagyon szeretném, ha három év veretlenségi sorozata jövőre is folytatódna, és négyesben meg tudnánk nyerni az olimpiát” – mondta a világbajnok kajakos.