Elkúrtuk ezt a Janics-ügyet

Fontosabb részletek

Látszólag lezárult a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa ügye, mert Szegedről elköltözött, Belgrádban edz férjével együtt, lakást keresnek. Mivel a szerbek nem fizették ki érte múlt szerdáig a magyar szövetség által kért 150 ezer eurós felkészítési támogatást, a magyarok nem adták ki a versenyzési engedélyét. A pillanatnyi állás szerint Janicsnak két évet ki kell hagynia.

A nemzetközi szövetség határideje november harminc, elvileg tehát még van idő, ha esetleg meggondolnák magukat a szerbek, és hajlandóak fizetni.

„Ha a Kolonics Alapítvány számlájára megérkezne ez az összeg, akkor szinte biztosan összehívom az elnökséget, hogy újra tárgyaljuk meg az ügyet, és akkor felülbírálhatjuk önmagunkat, de erre minimális esélyt látok” - mondta az Indexnek Baráth Etele, a hazai szövetség elnöke.

Arra is van idő, hogy a magyaroknak szánt pénz helyett a szerbek sürgősséggel állampolgárságot adjanak a bolgár férjnek, Andrian Dusevnek. Akkor ugyanis a férje jogán lehet szerb versenyző az amúgy magyar-szerb állampolgár Janics.

Baráth úgy gondolja, csúnya kijátszása lenne az egyébként laza szabályoknak, ha a szerbek ezt a lépést választanák

„Október utolsó napján írásban jeleztük az ICF-nek, hogy nem adjuk ki a versenyzési engedélyét. Erre a pecsétet az ICF-nek kell ráütnie heteken belül, nyilván a szerbek próbálkoznak addig valamilyen felülvizsgálattal. Ha ez megtörténik, akkor az ICF figyelmét felhívhatjuk arra, mi történt – ha valóban állampolgárságot kap a férj -, de mi ezt az ügyet egyébként hat napja lezártnak tekintjük. Őszintén mondom, jócskán túlpörgött, mint gondoltuk, az életpályamodellünkről nagyon kevés szó esett, pedig igazából ezzel tudunk majd elébe menni az esetleges tömeges versenyzői vagy akár edzői elvándorlásnak. Rettenetesen sajnálom Natasát, hogy így alakult az élete, pályafutása, még az elnökségi ülés előtt is nagyon kulturált hangnemben beszéltünk egymással vagy húsz percet.”

Az elöljáró úgy gondolja, valamiféle kompromisszum születni fog ebben az ügyben, ami azt jelenthetné, hogy Janics csak a következő évet hagyja ki, és már 2014-ben szerb lehet. „Mégiscsak Janics Natasáról van szó, az ICF-nek pedig nem érdeke, hogy a sportág egyik jelentős klasszisát jegelje."

Csonka Gábor menedzser is egyetért azzal, hogy messze túlpörgött ez az ügy, és amúgy ezért önmagát is hibásnak tartja, mert egy őszinte és alapos kibeszélés előbbre vitt volna.

„Nem akarom szépíteni, elkúrtuk ezt az egészet, mi, magyarok. Nyugodtan mondhatom ezt úgy, hogy nem akarok az igazság fogadatlan, és mindenek felett álló bajnoka lenni. Magam ott hibáztam, amikor az első hír megjelent a londoni bronzérme után egy héttel, akkor nem voltam határozottabb, és nem hoztam a magyar szövetséggel őt össze. Akkor ugyanis elmondhatta volna, mit szeretne, mit szeretne a férje, mondják csak el, mi nem tetszett nekik, és ezért cserébe mit vállalnak a következő ciklusra. Meggyőződésem, hogy más lett volna a helyzet. Épp az elmúlt tíz év miatt. Még akkor is, ha Natasa azt is mondta Belgrádban, hogy nem érezte magát otthon Magyarországon. Ott is hibáztam, hogy nem kerestem a lehetőséget a hazai sport legmagasabb vezetőivel, akár a miniszterelnökkel is” – jelentette ki.

Baráth úgy reagált erre, az első email után beszélt Janiccsal, mondta neki, menjen haza Palánkára, de versenyezzen magyar színekben, ő azonban hajthatatlan volt. „A szövetség mindig ugyanabban a pontban állt, elvi kérdést csinált a kivásárlásból, és tartotta magát egy korábbi határozatához" - mondta.

„Szerintem ő mindvégig úgy érezte itt magát, hogy mégsem a mi kutyánk kölyke. Síri csend volt a 2004-es válogatón, amikor legyőzte Kovács Katalint. Sehol egy ünneplő szó, őszinte, szívből jövő gratuláció. Utána is nagyon sok támadást kapott, nem akarom most ezeket sorrendbe szedni. Azt kell azonban megérteni, hogy az önmegvalósításra tette fel az életét. Ő csak itt tudott nagy versenyző lenni. Könyörgöm, akik árulózzák, gondolják át ezt a helyzetet. Mit árult el? Maximum a Szerbiát, egyéni céljaiért, hogy kiteljesedjen. Mi pedig ezzel nagyon jól jártunk, mert a győzelmi táncakor vele együtt örültünk. És mégiscsak magyarul mondta, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere az athéni célban, pedig akkor az ember nem gondolkodik, az adrenalin azt hozza elő belőle, amire először gondol. És nem szerbül mondta, és nem betanulta a mondatot” – fogalmazott Csonka, aki szerint nagyon megviselte Janicsot, amikor hazugnak bélyegezték, mert ugyan van sok rossz tulajdonsága – hisztis és önfejű -, de mindig igazat mondott.

„A legmocskosabb szájú drukkernek is azt ajánlom, gondolja végig azt a tíz évet, amit itt töltött velünk, és amikor örültünk a sikereinek. Szabad-e ezt szembeállítani egy vagy két nekünk nem tetsző mondattal? Szabad-e a sérelmeinket így levezetni? Ehelyett mi így bántunk el az elmúlt tíz év legsikeresebb magyar sportolójával. Biztos, hogy ezt érdemelte, biztos, hogy kiérdemelte ő ezt?”

A menedzser szerint akkor is minden más lett volna, ha Janics nyer Londonban, mert „így lépten-nyomon azzal szembesültem, te csak ezüstöt és bronzot hoztál, nem vagy már a régi. Kicsavartuk a citromot. Páran azóta is úgy beszélnek róla, mintha sérült lenne, vagy hamarosan nyugdíjba megy, pedig erről, ismerve az akaratát, szó sincsen.”

Csonka szerint nem igaz, hogy Janics pályája már lejtőn van. „Ezt a szakágat mindig az a hihetetlen versenyszellem húzta egyre csak felfelé, ami eddig megvolt. Világbajnoki döntő volt szinte minden edzés a felkészülés alatt. Kozák Danutába egy-egy edzésen majd belemar Kovács Kati vagy Szabó Gabi, ami a következő napon még nagyobb erőbedobásra sarkallja. De már nem lesz itt Natasa, akire ugyanúgy készülnie kell, a pezsgés átmenetileg könnyen alábbhagyhat, ez pedig nem jó.”

Azt sem tagadta, végig és tartósan rosszul érezte magát a két hónap alatt, nem volt hullámhegy, amikor esetleg jobb lett volna a hangulata.

„Émelyítő volt, nem tudok másodikra sem jobb kifejezést mondani. Megértem őt, hogy engem is kétségek közt hagyott a hosszas vajúdása miatt, nem ismertem a teljes igazságot, de eközben nekem kellett nyilatkoznom. Napi hat vagy hét interjút adnom. Hülye helyzet.”