A szerbek nem értik Janics eltiltását
Miután a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség nem járult hozzá Dusev-Janics Natasa szerb színekben való indulásához, és a jelenlegi állás szerint két évet kénytelen kihagyni, megvan az első szerb reakció.
„Fellebbezünk az ICF ítélete ellen – ez volt Mirko Nišović, a szerb szövetség elnökének első mondata a Vajdaság Ma című napilapban.
„Az új helyzettel kapcsolatban egyelőre várjuk a nemzetközi szövetség hivatalos álláspontját. A szerb szövetség címére érkezett egy levél, de ez nem egy memorandum, amelyben megindokolnák az okokat. Amikor megkapjuk, jogászokból álló csoportokkal konzultálunk, és válaszolunk” – mondta Nišović, aki hozzátette, hogy nemrég az Európai Kajak-kenu Szövetség vezetőivel folytatott megbeszéléseket, melyek után abban egyetértettek, hogy ez a döntés nem végleges.
Nišović meg sem említi: az elsődleges ok az volt, amiért nem kapta meg a jövő évi versenyengedélyt Janics, mert a magyar szövetség ehhez nem járult hozzá, hiszen nem kapta az előfeltételül szabott 150 ezer eurós felkészítési hozzájárulást.
„Olyan információkat kaptam, hogy az ügy véglegesen márciusban dől majd el. Most az a legfontosabb, hogy a véleményem szerint a rendelkezésünkre álló érvekkel bizonyítani tudjuk az igazunkat” – mondta.
Janicsnak a pillanatnyi állás szerint három lehetősége maradt: Magyarországon folytatja, Szerbiában folytatja 2015-től, vagy válik, miközben bolgár férje szerb állampolgárságot, és már így veszi el újra feleségül Janicsot. Utóbbi a szabályok kijátszására irányul, ezért az ICF reakciója nem egyértelmű, mint minden más ilyen esetben.