Drákói szigort ígér a Honvéd elnöke Kozák Danuta molesztálási ügyében
További Kajak-kenu cikkek
- Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
- Csipes Tamara és Varga Ádám lett az év kajakozója, Csipes Ferenc az év edzője
- Megvan a kenusok szövetségi kapitánya is
- A londoni olimpia ezüstérmese lett a magyar kajakozók új szövetségi kapitánya
- Hazatért Dániából a kajakpápa, forradalmasítaná a Párizsban arany nélkül maradt sportágat
Botrány a masszőrszobában
A történet dióhéjban a következő: csütörtök reggel megjelent egy hosszú bejegyzés Kozák Danuta közösségi oldalán, amiben arról írt a hatszoros olimpiai bajnok kajakozó, hogy az egyik tréninget követő regeneráló gyúrás közben egy erősen befolyásolt állapotban lévő edző verbálisan molesztálta és sértegette a legkülönfélébb módokon. Hozzátette, hogy Csipes Ferenc hetek óta „bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát is”. Kozák leszögezte, hogy a „munkavégzésre teljesen alkalmatlan állapotban tevékenykedő edzővel” mostantól semmilyen formában nem áll módjában érintkezni.
Bejegyzése második részében Kozák nem is nagyon burkoltan klubja és a szövetség, sőt a sportállamtitkárság vezetőségének is a szemére hányja, hogy nyilván tudtak Csipes magatartásáról, és azt eltűrték.
„A Magyar Kajak-Kenu szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Budapesti Honvéd SE évtizedes és a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának jelenlegi asszisztálásával, munkavégzésre teljesen alkalmatlan állapotban tevékenykedő edzővel a mai naptól semmilyen formában nem áll módomban érintkezni. Illetve kérem a fent említett illetékes intézmények felelősségének kivizsgálását” – írja a hatszoros olimpiai bajnok.
Fegyelmi bizottság a Honvédban
Kozák posztjának megjelenése után felhívtuk Gergely Istvánt, a Budapesti Honvéd SE klubelnökét, aki közölte: már fel is állított egy ad hoc fegyelmi bizottságot, amely az összes érintett alapos kikérdezésével feltárja az ügy körülményeit.
„Nagy figyelemmel és gondossággal kell eljárnunk ebben a kényes ügyben – hangsúlyozta az elnök. – Ígérhetem, hogy nem maradnak elvarratlan szálak, teljes transzparenciával és alapossággal folytatja a bizottság a munkáját, és mindent nyilvánosságra hozunk. Tudatában vagyunk annak is, hogy Danuta jelezte, köztudott lehetett Csipes Ferenc életmódja, és hogy miként bánik a versenyzőkkel. Ismétlem, az ügy valamennyi vonatkozását kivizsgáljuk, és a szükséges szigorral járunk el. Egyszersmind szem előtt tartjuk az olimpián részt vevő versenyzők és csapathajók érdekeit is.”
Reagált a szövetség is
Csütörtök délelőtt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is reagált Kozák Danuta szavaira. Mint írták, megdöbbenve olvasták a hatszoros olimpiai bajnok Facebook-bejegyzését.
Danuta a posztban súlyos vádakat fogalmazott meg, amelyek indokolják az eset azonnali alapos kivizsgálását! Ennek első lépéseként a Magyar Kajak-Kenu Szövetség, egyeztetve Csipes Ferenc klubjával, a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel, sportfegyelmi eljárást indít az edző ellen, ezzel egyidejűleg az eljárás lezárásáig ideiglenesen felfüggeszti az edzői tevékenység alól!
– tették hozzá.
Megjegyezték, Kozák Danuta a magyar sportélet állócsillaga, a valaha élt legeredményesebb női sportoló Magyarországon, aki egy csodálatos pályafutás méltó lezárására készül a párizsi olimpián, amihez a szövetség minden lehetséges támogatást megad számára.
„A Magyar Kajak-Kenu Szövetség eddig is elsődlegesnek tekintette az olimpiai felkészülésben részt vevő versenyzők támogatását, és a továbbiakban is mindent elkövet annak érdekében, hogy sportolóink zavartalanul készülhessenek fel a közelgő olimpiai válogatóra, az Európa-bajnokságra, valamint a párizsi olimpiára! Az eljárás befejezéséig az ügyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség további nyilatkozatot nem kíván tenni!” – zárul a közlemény.
A Magyar Olimpiai Bizottság elítéli a megfélemlítés minden formáját
A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Olimpiai Bizottság Kozák Danuta közösségi média bejegyzéséből értesült az esetről, amelyet megdöbbenéssel fogadtunk, ugyanis az érintett sportoló korábban ebben az ügyben sem személyesen, sem más módon nem fordult panasszal a Sportért Felelős Államtitkársághoz, illetve a Magyar Olimpiai Bizottsághoz
– áll az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban. Majd úgy folytatódik: „A magyar sportirányítás és a MOB is elítéli a megfélemlítésnek minden formáját. Mindkét szervezet eltökélt, hogy a sportban és a sportért dolgozók számára egyaránt biztonságos körülményeket kell teremteni. A felek részéről az ajtók mindenki előtt nyitva állnak, aki bármilyen ügyben segítséget kér, vagy panaszt kíván tenni.”
A sportért felelős államtitkárság és a MOB jelezte, miután értesültek Kozák Danuta esetéről, azonnal kapcsolatba léptek a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel és a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel, hogy haladéktalanul vizsgálják ki az ügyet, és hozzák meg a szükséges intézkedéseket, valamint a vizsgálatról és annak eredményéről tájékoztassák a sportirányítást és a MOB-ot.
(Borítókép: Kozák Danuta 2019. augusztus 25-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)