Görögország-Magyarország 21-27
Könnyed győzelmet aratott a magyar férfi kézilabda-válogatott Görögország vendégeként a 2010-es ausztriai Európa-bajnokság selejtezőinek első játéknapján. Hajdu János szövetségi kapitány csapata magabiztosan uralta a mérkőzést, és annak középső szakaszában leszakította magáról közepes képességű ellenfelét.
A görög válogatott 15 percig tartotta magát, ekkor belelendült a magyar csapat, Iváncsik Tamás labdaszerzéseinek, és gyors indulásokból elért találatainak köszönhetően 3-4 góllal meglépett. A mienknél Császár, Nagy László és Gál játszott jól, a kapuban pedig bravúrok sorát mutatta be Fazekas, így a szünetben már hét góllal vezetett a magyar válogatott.
A második félidő elején ismét a fiatalabb Iváncsik szórta meg a görögöket, de szinte minden pályára lépő magyar játékos betalált, így a mieink a játékrész középén már 11 góllal vezettek. Iváncsik Gergő pontosan lőtte a büntetőket, és akcióból is gólokat szerzett, a védekezésünk pedig egyenlő létszámnál kifogástalan volt, Fazekas könnyedén hárította a határozott magyar fal által jól takart lövéseket.
A mérkőzés végére visszavett a tempóból a magyar csapat, és közelebb engedte ellenfelét, mely így elkerülte a kiütéses hazai vereséget, de csak a mérkőzés elején tudta megnehezíteni a lényegesen nagyobb tudású magyar válogatott dolgát. A mieink jól, néhol látványosan játszottak, a védekezésünk is stabil volt, bár emberhátrányban több alkalommal is kiszolgáltatott helyzetbe került Fazekas.
A következő játéknapon, november 2-án sokkal nehezebb dolga lesz Hajdu János csapatának, a Veszprém Arénában Horvátországgal találkozik a magyar válogatott. A csoportot Finnország és Szlovákia egészíti ki, az első két helyezett jut ki az ausztriai Európa-bajnokságra.
Görögország-Magyarország 21-27 (9-16)
Komotini, 2000 nézővezette: Tomo Vodopivec, Robert Krasna (szlovének)
A magyar válogatott gólszerzői: Iváncsik G. 7/5, Iváncsik T. 6, Nagy L. 5, Császár 3, Gál 2, Ilyés 2, Mocsai 1, Putics 1