Mocsai: Le kell zárni a Cozma-mítoszt

2009.07.20. 18:26
Veszprémben szeretik, ha magasan van a mérce, jövőre nem csak a bajnoki címet szeretnék megvédeni, hanem a Bajnokok Ligájában a négybe jutni. Két kivételes kapusuk lesz - Fazekas és Perics -, Ilyés helyére a bosnyák Terzic érkezett. Mocsai mester szerint karakterekben minimum nem gyengültek. Két válogatott játékoson ugyanakkor szeretnének túladni.

„Sok sikert és sok gondot hozott az elmúlt szezon. Nehéz elkezdeni egy újat, mert mindig úgy indulunk, hogy még többet, még jobbat szeretnénk. Szeretjük, ha magasan van a mérce, mi már csak ilyenek vagyunk” - mondta el Hajnal Csaba, a csapat ügyvezetője hétfőn délben, miközben bemutatták az MKB Veszprém kézilabda csapatának új keretét.

Tavaly a Veszprém kisebb csodát mutatott be, Cozma meggyilkolása, Sesum és Pesic súlyos sérülése, Ilyés átmeneti kiválása ellenére idegenben nyert a francia Montpellier-ben, és a spanyol Leónt is oda-vissza verte. A Bajnokok Ligájában így a nyolc közé jutott, és a későbbi győztes Ciudad Real ellen minimális különbséggel esett ki. (Sesum arccsonttörése után a csapatnál maradt, a vesén szúrt Pesic, ha orvosai engedik, Szarajevóba kerülhet, kölcsönbe.)

„Újra itt van velünk Fazekas Nándi, aki olyan, mint a gyerekük, elment tanulni, és most hazatért a Gummersbachtól” - folytatta Hajnal. A kapussal viccelődött is, hogy Veszprémben a száz kilót is nyolcvannak érzi, olyan lelkesedést ad a visszatérés.

„Másik két új játékosunk sem teljesen új, hiszen Renato Sulic már volt itt, elgázolása után nem játszhatott, Milan Mirkovicsot is ismerjük. A bosnyák Mirsad Terzic viszont abszolút újonc, ő a Bundesligába távozó Ilyés Ferenc helyére jött. Azt várjuk tőlük, hogy még erősebbek legyünk velük, még stabilabbak, és velük a kölni négyes BL-döntőt is elérhetjük, de ez még nagyon messze van, május végén.”

Az új igazolások egyben azt is jelentik, hogy két magyar válogatott, Gál Gyula és Putics Barna a tizenhatos keretbe nem fér be, őket azonban ingyen nem engedik, de megfelelő ajánlat esetén igen.

Putics a tavalyi évadot is kölcsönbe kezdte, az ő mellőzése nem nagy meglepetés, Gálé igen, mert a világválogatottba is meghívták. A beálló annyit tett hozzá az esetéhez: nem csinálna semmit másként, és mindenki vállalja a felelősségét az ügyben. Távozási szándékát már korábban jelezte, de utána megsérült.

Úgy tartják róla, nem könnyű ember, erre ő azt felelte, így lett világválogatott, már nem nagyon tud változni. A Zágráb felmerült a neve mellett, de pillanatnyilag az egész nemzetközi mezőny kivár, az utolsó pillanatokban is elvihetik. Puticsot a Gummersbach szerette volna leigazolni, végül a montenegrói, szintén veszprémi Zsarko Markovics mellett döntöttek, aki balkezes.

„Rugalmasak vagyunk, senkit sem szeretnénk lehetetlen vagy megoldhatatlan helyzetbe hozni, igaz ez Gál Gyulára, akinek sokat köszönhettünk” - mondta Magyarády Péter klubelnök. Kifejtette, a BL sorsolás után a csoport első vagy a második helye jogos elvárás, mert akkor könnyebb ellenfelet kaphatnak a nyolcaddöntőben.

„Csak azt kívánom, hogy a nyolc között ne legyen balszerencsénk. Nem kell, hogy szerencsések legyünk, csak a legjobbat ne kapjuk, mint idén. Nagyon erős kis csapatunk lesz, amelyiknek rosszabbul nem illik szerepelni, jobban pedig igen nehéz” - jelentette ki.

A csapat vezetőedzője, Mocsai Lajos is kitért a válogatottak kimaradására. „Mindkét játékossal beszéltem, elmondtam nekik, hogy tizenhat fős csapatot kértek tőlünk. Nincs semmiféle ellentét köztünk, mondtam nekik, hogy előítélet nélkül indulnak nálam, tiszta lappal.”

A szakvezető kiemelte, jövőre a védekezésben szeretnének továbblépni, hogy még feszesebb, még keményebb legyen. „Meg is van a szándék a fiúkban, hogy fizikálisan fejlődjenek. Az új felállásban lesznek olyan időszakok, amikor a védekezés és a támadás között csak egy embert kell cserélnünk. Támadásban igyekszünk a felállt fal ellen a szélsőknek nagyobb teret adni, és a nyitott védelemmel szemben is hatékonyabban léphetünk fel az új emberekkel.”

Tudatosan fognak az utolsó tíz percre is készülni, mert a komoly meccsekből sok ebben az időszakban szokott eldőlni.

„Az utolsó tíz percnek van egy törvénye, milyen személyiségű, karakterű játékosok vannak a pályán, és hogyan értik meg egymást. Ha minél több győztes alkat van a pályán, akkor a győzelem sem maradhat el. Karakterekben minimum nem gyengültünk, de inkább erősödtünk.”

Úgy véli, a Cozma-mítoszt le kell zárni. „Meg kell őrizni Marian emlékét mindvégig, de erre építeni már nem lehet. Tisztelettel és becsülettel küzdöttünk érte, és az öltözőben biztosan fog még erkölcsi tartást adni Marian kivételes személyisége. Arra is ösztönözheti az újakat, hogy száz százalékot adjanak az edzéseken, mindenkor. De a csak belőle építkezés azért a visszájára is fordulhat, ezért kell komoly munkát végezni a felkészülés alatt.”

A mesteredző szerint reális alapja van annak a feltételezésnek, hogy bárcsak több olyan poszt is lenne, mint a kapusoké, ahol két világklasszis közül kell választania. Az ő viszonyuk, versenyük nem bomlasztja a csapatot.

„Csak erősít egy ilyen helyzet. Mondták a Pericsről nekem, míg nem ismertem, hogy nehéz együttműködni vele. Semmi ilyet nem tapasztaltam. Fazekas Nándi és ő fognak tudni egymáshoz alkalmazkodni, szerénységgel, alázattal. Jó emberek, meg fognak birkózni a helyzettel. A kapusposzton eddig is kiválót nyújtottunk, most még erre is rátehetünk.”

A válogatott húzóembere, Fazekas Nándor ugyanezt megerősítette, és cáfolta a városban keringő pletykákat, hogy már előre hatvan-negyven százalékban felosztották egymás közt a játékidőt.

„Nem szeretem azt a kifejezést, hogy első vagy második számú kapus. Egymást kell kiegészítenünk. A Barcelonának egy időben közel három azonos képességű kapusa is volt. Szeretnék védeni, persze, és nem csak a Százhalombatta ellen. A Gummersbachnál nem volt abból gondom, hogy szerettem volna több időt a kapuban lenni, mint amennyit érdemeltem. Egymás közt megbeszéltük ezt Sztojanoviccsal, éreztük, amikor nem ment, szó nélkül lejöttünk. Csak intenem kellett, és már tudta is, hogy neki jönnie kell. Ritkán szólt ebbe bele az edző.

Egymásra utaltak vagyunk, és eddig mindenkivel ki tudtam jönni, nem vagyok rigolyás, rossz természetű, Puljezeviccsel is tökéletesen kijöttem a válogatottnál. Felnőtt emberek vagyunk, egymást fogjuk biztatni, és arról se feledkezzünk meg, lesznek olyan csapatok, amelyek ellen mondjuk az én stílusom érvényesül jobban, lesznek olyanok is, amelyek Pericset látva bizonytalanodnak el” - magyarázta Fazekas Nándor.

A kapus azt is megjegyezte, a Kiel és a Ciudad mintha nem lenne annyira kiemelkedő, mint az előző szezonban, helyette hét vagy nyolc olyan csapat is lesz, amelyik reális eséllyel a legjobb négy közé kerülhet.

Az új játékosok egyöntetűen abban bizakodtak, szeretnék, ha elégedettek lennének velük, és szeretnék az egyesület céljait elérni.

A Veszprém 16 fős kerete:

Kapusok: Fazekas Nándor, Dejan Peric
Balszélsők: Iváncsik Gergő, David Korazija
Balátlövők: Mirsad Terzic, Perez Carlos
Beállósok: Renato Sulic, Uros Vilovski
Irányítók: Eklemovic Nikola, Zarko Sesum
Jobbátlövők: Marko Vujin, Milan Mirkovic
Jobbszélsők: Iváncsik Tamás, Gulyás Péter
Védekezők: Jevgenyij Lusnyikov, Ivan Lapcevic