Ott kell lennünk a kézilabda vb-n

2010.06.20. 10:21
Szlovénia egyszer már továbbjutott ellenünk kézilabda selejtezőben, miután Magyarországon is nyert. Itt az idő a visszavágásra, Császár Gábor visszatér, vele még erősebb a támadójáték. Perez nagyot játszott idegenben, hazai pályán megismételheti.

Magyarország két góllal (25-27) kapott ki Szlovénia ellen idegenben, a visszavágót tehát közepesen kedvező helyzetben várja, bár egy döntetlennel lényegesen nyugodtabb lehetett volna a válogatott. A döntetlenre meg is volt az esély, de a végén a bírók is megtolták kicsit a szenvedő hazai csapatot.

A mai kézilabdában döntetlennel, vagy idegenbeli győzelemmel sem lenne nyugodtságra esély, elég csak arra gondolni, hogy Oroszország négy gólos bukaresti győzelem után hazai pályán esett ki a románokkal szemben, hiszen öttel kapott ki.

A veszprémi mérkőzés hasonlóan szoros lesz, mint az első volt, a mieinknek nagyon határozottan kell védekezniük, Fazekas Nándornak pedig ugyanolyan kimagaslóan védenie, mint egy hete.

Ha 25 felett dobnának a szlovénok, akkor a két gól nem elég, máris három kell. Még az is simán behozható, de kizárólag úgy, hogy végig koncentráltan játszunk.

A lerohanásokat, a gyors középkezdéseket ezúttal is feltétlen meg kell akadályozni. A szlovén szélsők mindössze öt gólt lőttek hazai pályán, ha ugyanez megismétlődne, nyilván senki nem lenne boldogtalan. Annál is inkább, mert átlagban tizenötöt szoktak lőni.

Mivel az irányító, Császár Gábor deréksérülése rendbe jött, támadásban még jobbak lehetünk. A nyáron 39 éves Carlos Perez egy hét alatt képes regenerálódni, így ugyanazt a lelkes játékot várhatjuk tőle, mint kint, vagy még jobbat.

Perez védekezésben és támadásban is bent volt – körülbelül ötven percet játszott -, talán most ennyit nem kell bírnia, mert Ilyés Ferenc megfelelően pótolhatja. Ha ők ketten hatot vagy hetet lőnek, máris jobb a mérleg, mint egy hete, és már meg is lenne az a két plusz gól, ami kell.

Bár nyilván nem lehet elvárni Iváncsik Gergőtől, hogy újra tíz gólt lő, de azt igen, hogy a heteseket ugyanolyan nyugalommal és magabiztossággal vágja Skof kapujába.

Beállóból négy gólt lőttünk, itt is javulhatunk még – kivált, ha jobban kikényszerítik a lövők a védőfal megbontását -, Mocsai és Laluska a jobb átlövő posztjáról négyszer volt eredményes, ők körülbelül ennyire képesek lehetnek ezúttal is.

A magyar fal, Laluskával és Schuhhal a közepén jól működött, a két celjei: Ales Pajovic és Uros Zorman ugyan egyaránt hatot lőtt, a beállót nem igazán tudták megjátszani. A feladat most is ugyanez

Nehéz lenne megmondani, mi dönthet Veszprémben. Ha mégis kellene valamit mondani, akkor a hazai pálya, hiszen a keret többségének ismerős ez a csarnok, és ötezren fogják buzdítani a csapatot.

Mocsai Lajos kapitány pontosan tudja, türelmes, nyugodt játékra lesz szükség. A keretet kedden megizzasztotta, majd péntekről már a felpörgetésen volt a hangsúly. A fegyelmezettség alap, a taktika pontos betartása is.

A vb-részvétel rendkívül fontos, mert onnan hét válogatott kerül az olimpiai selejtezőbe.

A találkozót a Sportklub 18 órától élőben közvetíti.