A kéziválogatott kiáll Nagy László mellett
További Kézilabda cikkek
- Megkezdődött a jegyárusítás a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
Nagy László, a Barcelona átlövője kedden nyílt levélben írta meg, majdnem másfél év után miért nem vállalja még mindig a válogatottat.
A világválogatott balkezes klasszis januárban azt mondta, megalázó napidíjat – tíz eurót - kapott éveken át a csapat, a játékosok nem voltak megfelelően biztosítva, és más feltételekkel sem elégedett. „Javaslatokat tettem korábban, jó lenne, ha nem minden ugyanígy menne tovább” – jelentette ki az Európa-bajnokság nyitónapján Barcelonában. Levelében a korábban leírt problémáit megerősítette.
Sinka László elnök - akit október elején Százhalombatta alpolgármesterének választottak - úgy reagált: Nagy viselkedése méltatlan karrierjéhez, az MKSZ is kiadott egy - kevés konkrétumot tartalmazó - levelet.
A válogatott keret tagjai tanácskoztak - tervükről Mocsai Lajos is tudott -, csütörtökön levelet írtak, kiálltak a csapatkapitány mellett. A kezdeményezés a két nagy klub, Veszprém, Szeged játékosaitól indult, de a légiósok - Gál Gyula, Ilyés Ferenc, Mocsai Tamás - is csatlakoztak.
A játékosok - ahogy azt többen megerősítették - semmiképpen sem szeretnék, ha Nagyot meghurcolnák, hiszen ő csak leírta, amit korábban mindenki a saját bőrén érzett.
A levél a kezi.hu-n jelent meg, változtatások nélkül közüljük.
A kéziválogatott levele
Nem szeretnénk sem botrányt okozni, sem tovább görgetni a „Nagy-ügyet”, viszont az eset felvet problémákat, amelyek megoldásra várnak.
Mindannyian egy irányba húzunk: eredményes válogatottban szeretnénk szerepelni. Csapatunk összetartó közösség, ezen a tényen nem változtathat semmiféle külső körülmény.
De: kivétel nélkül mindenben egyetértünk Nagy László megállapításaival, amelyek a válogatott körülményeire, lehetőségeire vonatkoznak.
Reményeink szerint ez a helyzet egy folyamat kezdete, amely során mindenki mindent megtesz annak érdekében, hogy a válogatott minél eredményesebben szerepelhessen – már a svédországi világbajnokságon is. Mi, játékosok mindezt a pályán és az edzéseken tudjuk bizonyítani.
Ugyanakkor nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is a megoldások hívei vagyunk: éppen ezért párbeszédet kezdeményezünk a magyar válogatott működési feltételeit, menedzselési kérdéseit illetően a Magyar Kézilabda Szövetséggel.
Szeretnénk, ha mindkét fél őszintén elmondaná a véleményét, de ami még fontosabb: a lehetőségeit és az igényeit is. Bízunk benne, hogy levelünk minél rövidebb időn belül elindítja a változásokat.
Érdekünk és célunk közös – az olimpiai részvétel kiharcolása, a magyar kézilabdázás eredményességének és a válogatottak, klubcsapatok által kiharcolt tekintély megőrzése. Ehhez párbeszédre és változásokra van szükség.
A válogatott tagjai a továbbiakban a média számára ebben a kérdésben nem szeretnének nyilatkozni, az ügyet a nyilvánosság felé jelen levelünkkel lezártnak tekintjük.
A Magyar Kézilabda Szövetség válaszát várva,
Üdvözlettel,
A magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai
Sinka László a válogatott levelével kapcsolatban elmondta: mindent meg kell beszélni a játékosokkal, és nem levelezni kell. "Teljesen normális dolog, hogy kiállnak társuk mellett, mert ez is jelezi, amit Mocsai Lajos szövetségi kapitány is kiemel, hogy Nagy Lászlóra szükség van! Nyugvópontra kell jutni, és reméljük, ez így is lesz."
A válogatott január közepétől játszik az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, az első hét helyen kellene végeznie, hogy az olimpiai selejtezőn játszhasson. A csapat Izlanddal és Norvégiával kezd Svédországban, ha négy ponttal indul, reális esélye van a jó szereplésre. Naggyal lényegesen javulhatnak a sikeres szereplés lehetőségei.