Megalázta Norvégia a női kéziválogatottat

2010.12.10. 22:14
Régen verték ennyire simán a magyar válogatottat, mint most az Európa-bajnokságon. Norvégia nem akarta megszégyeníteni a 60 perc alatt 13 gólig jutó csapatot, a hajrában érezhetően visszavett az iramból, de így is 21 góllal nyert. Sebességben, koncentrációban hatalmas volt a különbség, mintha előre feladta volna a csapat a meccset.

A norvégiai női kézilabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek befejező fordulójában a magyar válogatott öt percen át tudta tartani a nagy esélyes hazai csapat iramát.

Norvégia 11 góllal verte a franciákat, tizenhattal a szlovénokat az előző két körben. A magyarokra sem várt sok jó, de abban azért joggal reménykedtünk, hogy tízen belül maradunk. Már az első félidőben nem sikerült ezt megvalósítani.

2-2 után nyolc gólt lőttek a hazaiak zsinórban, a mieink védekezése nem is emlékeztetett a szlovénok vagy a franciák elleni határozottságra, keménységre, feszességre, könnyen szaladtak át rajta a félelmetes lendülettel játszó norvégok Lunde kapus védései után.

10-2 után a meccs lényegében el is dőlt, ez sokkoló különbség volt, a folytatásban fizikai és technikai fölényét tökéletesen alkalmazta a megzavarodott magyar csapat ellen Norvégia.

Pálinger védései ezúttal is megvoltak, de a támadásoknál érezhető volt a tanácstalanság, a labdavesztések után pedig sehogyan sem sikerült a visszarendeződés, amelyik alapfeltétele lett volna a szoros eredménynek. A félidőben 19-7 volt az állás.

A második félidőben pillanatok alatt még tovább nőtt a hátrány, mert a beállót, Lökét esély sem volt megállítani, Hammerseng, Larsen könnyen lőtt át, a szélről pedig Mörk vette be a becserélt Herr kapuját.

A hazai lerohanások is jól működtek, Szucsánszki betörései pedig nem ellensúlyozhatták a fölényt.

A Győrben védő Lunde kapus szinte előbb tudta, hová megy a labda, mint a magyar játékos, akinek a kezében volt.

A 47. percben már harmincnál voltak a norvégok, a mieink szenvedtek, egyetlen vezéregyéniség sem akadt, lélekben nyilván gyorsan fel is adták, hiszen az már a meccs előtt nyilvánvaló volt: nem ezen meccsen kell kivívnunk a négy közé jutást, hanem a középdöntőben.

Az utolsó tíz percben csak az lehetett a cél, hogy húsz gólon belül maradjon a válogatott, ne legyen még megalázóbb a vereség. Ez az apró cél sem sikerült, 34-13-ra nyert Norvégia. A tavalyi Világkupán 33-13 volt, ezt a történelmi vereséget sikerült átadni a múltnak.

A vasárnap kezdődő középdöntőben semmi sincs veszve, mert a favorit norvégok vélhetően mindenkit nagyon simán vernek. Mi több: még annyi szerencséje is van a csapatnak, hogy az ukránok teljesen váratlanul tíz góllal verték a másik csoportban a továbbjutónak vélt németeket. Ezzel a németeket kiejtették, az első meccsen mindjárt velük kell játszanunk, a Telenor Kupán pedig őket vertük.

Utána a hollandok, majd a svédek jönnek, remélhetőleg ezen a meccsen múlik, melyik válogatott lesz elődöntős.

Mátéfi Eszter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya így értékelt: "Gratulálok a norvégoknak, ezen a napon nem volt azonos szinten a két csapat. Öngyilkos taktikát folytattunk, egy-két passz után ellövöldöztük a labdát, a norvégok ezekből indultak és könnyű gólokat szereztek. Figyelnem kellett arra is, hogy néhány kulcsjátékost pihentessek a középdöntőre, mert ott is fontos mérkőzések várnak ránk".

Jegyzőkönyv

Norvégia-Magyarország 34-13 (19-7)
gól: Löke 7, Mörk 6/2, Alstad 4/1, Riegelhuth 4/1, Frafjord 4, Herrem 3, Nöstvold 2/1, Hammerseng 2, Larsen 2, illetve Szucsánszki 6/2, Bulath 2, Bódi 2, Vincze 1, Szabó 1, Sopronyi 1