Rendezett az FTC női kéziseinek anyagi háttere
„Mától csapatunk ismét FTC néven versenyzik a bajnokságban” - kezdte Kökény Beatrix, a klub ügyvezetője. Jeney Zsolt Ákossal közösen bejelentették a sajtótájékoztatón, hogy ugyancsak a mai napon megalakult az FTC Kézilabda női szakosztály elnöksége, melyben dr. Kocsis Máté polgármester, Urbán Szabó Sándor és Jeney Zsolt Ákos vannak jelen a tulajdonosok és a stratégiai partneri kör részéről.
„Az elmúlt egy év alatt sikerült nagyrészt teljesítenünk azt a nagy anyagi kötelezettségét, amit a szakosztály vezetőségének elődjei hagytak ránk” - kezdte értékelését Jeney Zsolt Ákos, az újonnan megalakult elnökség elnöke. „Folyamatosan rendezett anyagi hátteret tudhattunk magunk mögött az elmúlt egy év során, és jelenleg is minden ígéretünket teljesíteni tudjuk a játékosok és a szakvezetés felé" – fogalmazott Jeney Zsolt Ákos.
Az elmúlt hetekben kialakult helyzetről elmondta, a klub szomorúan vette tudomásul a Jógazdabankkal történteket. Ahogy fogalmazott, mint névadó szponzor eddig a megegyezés szerinti kötelezettségeit teljesítette a bank. Összesen mintegy 25 százalékát adták az éves költségvetésnek, mint névadó. Hozzátette, hogy elkezdtek tárgyalni a következő fél év során kiesett költségvetési rész pótlásáról már meglévő stratégiai partnereinkkel és újabb támogatókkal egyaránt. Előbbiek biztosították az szakosztály vezetését arról, hogy a továbbiakban is a klub mellett állnak.
„Új támogatóinkkal jelenleg is folynak az egyeztetések. Amint végleges információval rendelkezünk, azt természetesen megosztjuk a sajtó munkatársaival és szurkolóinkkal egyaránt. mondta Jeney – amennyiben nem sikerül külső partner bevonásával pótolni a kiesett összeget, akkor a szakosztályt üzemeltető kft. tulajdonosi köre fogja azt megtenni, tehát a csapat működése gazdaságilag biztosítva lesz.”
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) január 4-én visszavonta a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő befektetési szolgáltatás végzésére jogosító engedélyeit, illetve kezdeményezte az intézmény felszámolását. Az intézkedésnek az volt az oka, hogy – amint a PSZÁF akkori közleménye erre kitért – a közel 6500 betétessel rendelkező takarékpénztár súlyosan megsértette a hitelintézetek tőkemegfeleléséről szóló rendelkezéseket és tőkehelyzete nem teszi lehetővé a jövőbeni biztonságos, jogszabályoknak megfelelő működését.