Jobb lesz a visszavágóra az FTC

2012.05.07. 09:28


Kökény Bea szerint tud javulni a Ferencváros a Viborg elleni női kézi KEK-döntő visszavágójára.
Kökény Beatrix, az FTC korábbi legendás játékosa, jelenlegi ügyvezetője szerint csapata képes javulni majd a dán Viborg elleni női kézilabda KEK-döntő visszavágójára, amelynek első felvonásán 31-30-ra nyert Dabason.

„Nehezen éltem meg az első mérkőzést, hullámzó volt a játékunk. Több volt benne, ezért is sajnálom, hogy csak egy góllal nyertünk - mondta Kökény hétfőn az m1 Ma Reggel című műsorában. Nem azt nyújtottuk, amit a KEK-sorozatban eddig. A dánok keményen, szigorúan védekeztek, és a kapusteljesítményük is jó volt.”

Hozzátette: a széleken sokat javulhatunk, az átlövésekben is maradt bennünk, és a védekezés egyes szakaszaiba is belealudtunk. Az FTC Rail Cargo Hungaria szerdán kezdi a bajnoki finálét a BL-döntős Győri Audi ETO KC ellen. Ezzel kapcsolatban Kökény kiemelte: nem ők az esélyesek.

„Remélem, a meccs jó felkészülés lesz a KEK-döntő visszavágójára. Jó lenne, ha nem félnénk a Győrtől, és főleg a kapusaiktól. Már többször mondtam a játékosainknak, hogy képzeljék el, hogy nem a Győrrel játszanak, hanem egy másik csapattal, és akkor talán megszorongathatjuk őket.”

A válogatott is szóba került. Kökény bízik benne, hogy a női csapat - amely lemaradt a tavalyi vb-ről és az idei olimpiáról - már a decemberi Európa-bajnokságon bebizonyítja, hogy a nyolcas elithez tartozik, és az elmúlt időszak kudarcai után meg kell célozni a 2014-es riói ötkarikás játékokat.

A férfi válogatott kapcsán úgy véli, ha Nagy Lászlót sikerül Veszprémbe csábítani, akkor a jelenleg barcelonai átlövő - aki áprilisban megkapta a spanyol állampolgárságot is - a jövőben a magyar nemzeti csapatot fogja erősíteni, ha pedig külföldön marad, akkor a spanyol válogatottban lép majd pályára.