Egy lépésre a kézi-BL-től a Fradi
Gyors és pontos játékkal kezdett a Ferencváros a holland Sercodak Dalfsen ellen a lipcsei selejtezőtorna első meccsén, hiszen Kovacsicz, Tomori és Szarka góljaival nagyon hamar 3-0-volt, majd onnan a 10. perc végére már 11-3-ra is elhúzott a magyar csapat. Tomasevics remekül védett hátul, ennek is köszönhette a Fradi, hogy a félidő végéig tartani tudta a hatgólos előnyét, igaz, 15-7-nél még nyolcra is vezettek.
Az első fél óra legnagyobb problémáját az jelentette, hogy Tomasevics megsérült, így Szikorának kellett váltani a szünetben a kapuban, de végül ez sem okozott törést az FTC játékában, még úgy sem, hogy a hollandok 25-21-re is fel tudtak zárkózni. Ez pont elég volt ahhoz, hogy Lukácsék megrázzák magukat, öt perc alatt 30-22-re húztak el, majd nem sokkal később már – a mérkőzésen először – 11 is volt közte (33-22). A végeredmény pedig 33-25 lett.
A Fradi vasárnap a HC Leipzig-BNTUBelAZ Minszk mérkőzés győztesével játszik a főtáblára jutásért.