Csoportelsőként jutott tovább a Veszprém a kézi-BL-ben

2015.02.15. 20:35
Biztossá vált, hogy csoportelsőként jut a BL-nyolcaddöntőbe az MKB-MVM Veszprém, amely vasárnap 29-26-ra legyőzte a vendég Celjét.

A veszprémiek úgy léptek pályára, ha az általuk már októberben idegenben legyőzött celjeiek ellen begyűjtik a két pontot, akkor csoportelsőként zárnak, és ez a nyolcaddöntőben, majd továbbjutás esetén a negyeddöntőben is a hazai pálya előnyét éri.

Az MTI tudósítása szerint Mikler védései és a jó védekezés alapot adott a 3-0-s kezdésre, a vendégek csak a 6. perc végén találtak be először. A hazaiak kapusa változatlanul remekelt, büntetőt is fogott. Csakhogy a Celje rendezte védekezését, sorra szerezte meg a labdákat, és a 17. percben egyenlített (6-6).

Időt kért a magyar bajnok, a cserék pedig felhozták őket. Ugyan 9-9-nél volt lehetősége a szlovénoknak a vezetést megszerezni, ez Mikler miatt elmaradt, és onnan a hazaiak irányították a játékot. Emberelőnyben 14-10-re meglépett az MKB-MVM, és a szünetig tovább nőtt az előny. 

A második félidőt a Celje kezdte jobban, 16-10 után sorozatban háromszor is betalált, köszönhetően annak, hogy a nagy iram miatt a Veszprém nem tudott cserélni. A 7-2-re elveszített szakasz után időt kértek a hazaiak, és Alilovic állt be Mikler helyére, az ex-celjei Lékai pedig irányított. 

Egy újabb emberelőnyben megint a Veszprém lépett el, 22-19-nél a továbbjutásról már korábban lemondott vendégek próbálták rendezni soraikat. Margucot - akinek öccse a Celjében szerepel - kiállították, ezzel esélyt kaptak a szlovénok a felzárkózásra (26-24). A végjáték mégsem volt izgalmas, mert jól összpontosított a Veszprém, amely majd jövő vasárnap Montpellier-ben zárja a csoportküzdelmeket. 

A másik magyar érdekelt, a MOL-Pick Szeged már csütörtökön letudta a 9. fordulós meccsét, kikapott Schaffhausenben, de így is csoportmásodikként jut a nyolcaddöntőbe, ahol majd egy csoportharmadikkal találkozik.

Eredmények, 9. forduló:

C csoport:

MKB-MVM Veszprém - Celje (szlovén) 29-26 (15-10)

------------------------------------------------

a veszprémi gólszerzők: Sulic 5, Ilic 5/2, Nagy 4, Zeitz 4, Lékai 3, Gulyás 3, Ruesga 2, Iváncsik 1, Nilsson 1, Ugalde 1

    Korábban:

Csehovszkije Medvegyi (orosz) - Rhein-Neckar Löwen (német) 26-32 (14-18)

    Szombaton játszották:

Vardar Szkopje (macedón)-Montpellier (francia) 30-26 (18-13)

    Az állás: 1. (és már továbbjutott) Veszprém 16, 2. (és már továbbjutott) Szkopje 13, 3. (és már továbbjutott) RN Löwen 12, 4. (és már továbbjutott) Montpellier 8, 5. Celje 4, 6. Csehov 1

    D csoport:

Aalborg (dán)-Motor Zaporizzsja (ukrán) 30-36 (16-10)

    Szombaton játszották:

Kielce (lengyel)-Dunkerque (francia) 36-32 (19-15)

    Csütörtökön játszották:

Schaffhausen (svájci) - MOL-Pick Szeged 32-29 (19-15)

    Az állás: 1. (és már továbbjutott) Kielce 18 pont, 2. (és már továbbjutott) Szeged 12, 3. Motor Zaporizzsja 6 (256-256), 4. Dunkerque 6 (228-238), 5. Aalborg (233-246), 6. Schaffhausen 6 (239-268)

    A csoportból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.