Igazságtalan mindent Dujsebajev nyakába varrni

A magyar női kézilabda-válogatottnál a decemberi vb-n görcsöt, a férfiaknál a most véget ért Európa-bajnokságon vergődést, reménytelenséget láttunk. A nyolc győztes meccs reményében érkező Talant Dujsebajev csapata egyszer nyert (Montenegró 32-27), a spanyolok ellen volt egy elfogadható veresége (29-31), de az oroszokkal szemben nagy hiányérzetünk volt. 26-27 lett, noha az orosz válogatott alig volt jobb az átlagosnál – de a magyarok még ezt az átlagost sem érték el.

A dánok, németek, svédek ellen pedig maradt az esélytelen küszködés. A svédeknek lőtt szerény 14 gól a mélypont.

Az olimpiákra vezető út egyszer sem volt könnyű, hiszen nem úgy jutottunk ki, hogy végig egyenletesen játszottunk volna, és lazán átmentünk volna a hozzánk hasonló képességű csapatokon a vb-n.

2003-ban Szaúd-Arábia lendítette meg a már csomagoló csapatot, 2011-ben pedig az, hogy Norvégia megverte a németeket. Persze ezenkívül kellett a többi meccs sikere – nem szeretnénk kisebbíteni az érdemeket –, de ha ezek az eredmények nem érkeznek más csapatoktól, akkor nincs olimpia, és értelemszerűen a negyedik helyekről, az éremközeli helyzetről sem lehetne beszélni.

Mélyen gyökereznek a bajok

Könnyű lenne a mostani kudarcot a kapitány, Talant Dujsebajev nyakába varrni, aki kamikaze fiatalításba kezdett az Eb előtt, de a bajok gyökerei ennél sokkal mélyebbek.

Azt is meg kell állapítani, ez a fájó Eb-kudarc az olimpiai távolmaradásnak a kisebbik szelete. A nagyobbik szelete egyértelműen a Mocsai Lajossal, a szlovénok ellen elveszített meccs Velenjében, 2014 nyarán. A futball-vb alatt nem volt nagy visszhangja, amikor a selejtezőben a csapat a meccs végére összeroppant, és 6 góllal kikapott (26-32), így a 25-22-es hazai siker semmit sem ért.

Az igaz, hogy sokasodtak az akkori kapitány bajai, Harsányi Gergely sérülése rosszabbkor nem is jöhetett volna a visszavágón, de a szlovénoknál is kulcsemberek hiányoztak. A teljes valósághoz azonban hozzátartozik, hogy 2013 után a kapitány és a csapat kapcsolata megromlott, elfáradt.

Ha 2014-re már nem ő készíti fel a csapatot, akkor akár ott lehettünk volna a vb-n, és azt látjuk, hogy a macedónok akkori kilencedik helye olimpiai selejtezőt – és egy könnyű csoportot – érhet, ha a norvégok nem nyerik meg a mostani Eb-t.

A macedónok legkomolyabb győzelme Ausztria ellen volt egyébként, ami jól érzékelteti, mennyivel könnyebb lett volna onnan eljutni az olimpiai selejtezőre.

Mindeközben a szövetségnél

Menjünk inkább vissza a hazai állapotokhoz. A magyar szakma nem lehet túl büszke arra, hogy Kovács Péter és Éles József óta, vagyis húsz év alatt nem tudott kinevelni klasszis jobbkezes átlövőt. Carlos Perez Kubában született, Ilyés Ferenc Székelyudvarhelyen, Iman Dzsamali Iszfahanban. Utóbbi akkor tűnt fel, amikor a junior vb-n Irán szétkapta a magyar csapatot.

Iváncsik Gergő több mint egy évtizede tagja a válogatottnak, és nem jött olyan játékos az utánpótlásból, aki ezen a legegyszerűbb poszton, a szélsőén éveken át komoly riválisa lett volna, alternatívát jelentene neki.

És hát honnan is jött volna, amikor 2005-ben volt ugyan egy bronzunk a hazai rendezésű junior-vb-n – Mikler, Császár, Zubai, Gulyás, Schuch Timuzsin, Nagy Kornél ennek a generációnak a tagjai –, azóta viszont nem voltunk éremközelben a korosztályos világversenyeken.

Végignéztem, milyen helyezéseink voltak a junioroknál az elmúlt tíz évben.

• 2015: nem jutottunk ki a 24 csapatos eseményre
• 2013: 12. hely, 10 gólos vereség a spanyoloktól a nyolcaddöntőben
• 2011: 17. hely, 14 gólos vereség a csoportban, 9 gólos bukás a portugáloktól
• 2009: nem jutottunk ki
• 2007: nem jutottunk ki
• 2005: vb-bronz itthon

Ha esetleg bárki azt gondolná, hogy a 19 éveseknél jobb volt a helyzet, íme annak a tíz évnek az összesítése.

• 2015: 10. hely, ez a korosztály 2014-ben Eb-második a franciák mögött
• 2013: 10. hely, hazai rendezés
• 2011: nem jutottunk ki
• 2009: nem jutottunk ki
• 2007: nem jutottunk ki
• 2005: nem jutottunk ki

Szembetűnő, még a jónak látszó korosztályok sem voltak kiemelkedőek, csak közepesek. A magyar kluboknak tehát alig volt és van kihez nyúlniuk, ezért is van ennyi külföldi a hazai ligában.

hiszen már a korosztályos vonalon sem igazán volt, aki említésre méltó eredményeket elért volna.

Az lett volna a csoda, ha ilyen hátországgal hosszú távon versenyképesek tudunk maradni. Egyben itt is a magyarázat, miért olyan hosszú ideig válogatott Iváncsik, ami az ő képességeiből semmit sem von le, épp ellenkezőleg.

Hogy a képzés miért elavult, hogy a szakmai munka miért ment lefelé, hogy miért lassúak a szélsők a világszinthez képest, és miért kevésbé dinamikusak az átlövők, és hogy ezen a tao-pénzek mekkora változást képesek hozni rövid távon, ez a nagy kérdés.

Kíváncsiak vagyunk, hogy a Nemzeti Kézilabda Akadémia mennyire tud majd illeszkedni a versenyrendszerbe, és onnan mennyire jól felkészített játékosok jönnek majd ki. Érdemes-e kiszakítani a családi környezetből a gyerekeket, és a Balaton partjára vinni őket?

A kezdeti jelek biztatóak voltak, a tavalyi vb-szereplés már kevésbé, például hattal kaptak ki a norvégoktól. 

Talant Dujsebajev ebbe a nem túl sok jóval kecsegtető helyzetbe csöppent bele, majd mindezt felismerve már a sorozat közepén elkezdte mondani, hogy ha az alapok nincsenek rendben, akkor felesleges taktikáról beszélni. Mert kvázi mindent elölről kell kezdeni.

Írtam már arról, hogy tudta volna ezt a romboló kudarcot kikerülni, kevésbé fájóvá tenni, ha racionálisabb döntéseket hoz, nem pedig ennyire radikálisakat. Ha Ilyésnek, Lékainak szerepet ad, alighanem magasabb szinten játszunk, és nem pont nélkül zárjuk a középdöntőt.

Talán még a csapat kohéziója is jobb lett volna, de rosszul mérte fel Borsos és Faluvégi erejét. Esetleg a segítői: Sótonyi László és Bartók Csaba mérték fel rosszul. Egyikük sem válogatott szintű játékos jelenleg, Faluvégi szinte semmilyen hatással nem volt a játékra a svédek ellen, sokszor passzívan kihúzódott a vonalak mellé.

A kudarcon túl vagyunk, változtatni már nem tudunk rajta, most már az az izgalmas kérdés, megkaphatja-e a 2017-ig szerződéssel rendelkező Dujsebajev a már említett nagy reményű 19 éves válogatott menedzselését vagy sem. Nagy kérdés, hogy az ő fejlődésüket mennyire képes elősegíteni az ő filozófiája, szellemisége. Vagy a hazai szakma erről hallani sem akar, és fúrni fogja.

Ez az égés itthon nyilvánvalóan kikezdte reputációját, de külföldön ettől ő még ugyanaz az ember, ugyanaz a szenvedélyes edző marad, ez a blama nem lesz hatással rá. Sőt, nyilván sokat is tanult abból, hogy egy ilyen állománnyal miként kell felépíteni a sorozatterhelést.

Nem ártott volna, ha súlyozza a meccseket, az oroszok és a svédek legyőzésére fókuszál, és nem a dánok ellen kezdi alkalmazni egy a hazai játékrendszerektől merőben eltérő felállást, amivel csak megrendíteni tudta a csapat jelentős részének önbizalmát.

Az újabb kérdés Dujsebajev maradásával van összefüggésben: ha ő nem, akkor ki? Magyar szakembert nemigen látni, még ha a sportvezetésben egy-egy kósza név fel-felbukkan is.

Ha ebből a keretből kivesszük Nagy Lászlót és az idősebbeket, már a júniusi vb-selejtező sikeres megvívása jelentős bravúr. Ha nincs olimpia és vb sem, az riasztó, mert marad a Csurgó és a Balatonfüred a rutinszerzésre.

különben az élmezőny aljáról egy pillanat alatt a középmezőny aljára esünk vissza, és sikerként kell majd értékelni a vb- vagy az Eb-részvétel kivívását. Vagyis a statisztaszerepet.

A hazai élvonalbeli csapatok most kaptak 3 milliárd forintot az államtól, rendkívül fontos lenne annak a célszerű felhasználása, mert a leszakadást konzerválja, ha nem így lesz.