Csúnyán elverték a Fradit Norvégiában

2016.02.20. 21:07
A középdöntős csoportjából már biztosan továbblépő FTC gyenge védekezése miatt 37-31-re kikapott Larvikban a női kézilabda Bajnokok Ligájában, így csak a jövő heti, utolsó fordulóban dől el, hogy kedvező helyzetből várhatja-e majd a budapesti Final Fourba jutásról határozó negyeddöntőt.

Január 16-án az FTC 30-27-re nyert a Larvik ellen, így akkor tartotta volna meg kedvező pozícióját, ha pontot szerez idegenben, vagy legalábbis nem kap ki háromgólosnál nagyobb különbséggel, írja az MTI.

Bátran kezdett a magyar bajnok, ám 2-2 után hazai gólok következtek. Szikora védései miatt nem lett korán nagy a különbség, sőt, a 14. percben újra az FTC vezetett (8-9), de ez az csak rövid ideig tartott. A Larvik kiválóan védekezett, a 20. percre 13-9-re elhúzott, emiatt Elek Gábor vezetőedző kénytelen volt időt kérni. A szünetig nagy volt a rohanás, de ebből is a norvégok jöttek ki jobban, öt góllal elléptek.

A folytatásban is csak fellángolásai voltak a Fradinak, de amikor 26-22-re feljöttek, időt kért a hazaiak edzője. Ettől felpörgött a Larvik és esélyt sem adott a Ferencvárosnak, amely fokozatosan veszített lendületéből. A hajrában leült a magyar csapat, emiatt rengeteg gólt kapott.

Az FTC jövő szombaton a Nagybánya elleni mérkőzéssel zárja a középdöntőt, és hogy ne a másik ág legjobbjával találkozzon a kieséses rendszerű negyeddöntőben, nyernie kell a Syma Csarnokban.

Eredmények

Női BL, középdöntő, 1. csoport, 9. forduló:
Larvik (norvég) - FTC-Rail Cargo Hungaria 37-31 (20-15)

Rosztov Don (orosz)-Fleury (francia) 38-21 (21-12)
    pénteken játszották:
Baia Mare (román)-Thüringer HC (német) 38-27 (19-12)
    Az állás: 1. (és már csoportgyőztes) Rosztov 17 pont, 2. (és már továbbjutott) Larvik 10 (250-235), 3. Baia Mare 10 (241-226), 4. (és már továbbjutott) FTC 10 (261-254), 5. Fleury 6, 6. Thüringer HC 1

    2. csoport:
    Vasárnap játsszák:
Midtjylland (dán)-CSM Bucuresti (román), Ikast 15.10
Vardar Szkopje (macedón)-Buducnost Podgorica (montenegrói) 17.30
    pénteken játszották:
Győri Audi ETO KC-Sävehof (svéd) 32-26 (19-14)
    Az állás: 1. (és már továbbjutott) Podgorica 13 pont/8 mérkőzés (213-164), 2. (és már továbbjutott) Győr 13/9 (228-208), 3. Szkopje 10/8, 4. Bucuresti 7/8, 5. Midtjylland 5/8, 6. Sävehof 2/9
    A csoportokból az első négy jut a negyeddöntőbe. (A párosítás: 1. csoport 1. helyezettje-2. csoport 4. helyezettje, 1/2.-2/3., 1/3.-2/2. és 1/4.-2/1., az első és második helyezettek otthon játsszák a visszavágót.)