Kétszer is ugyanúgy lőtte fejbe saját csapattársát
Mette Gravholt esete tökéletesen példázza, hogy milyen kemény is beállósnak lenni egy kézilabdacsapatban. Nemcsak azt kell elviselni, hogy az ellenfelek ütik, vágják, csípik, fogják, harapják, hanem azt is, hogy időnként a saját csapattársai is fejbe lövik labdával.
Hétfő este a dán bajnokságban a Nyköbing Falster a Viborggal játszott, és ki is kapott 31-23-ra. A vesztes csapatból már a második percben sikerült kicsit kiiktatni Gravholtot. A játékos beállt a falba, várta a labdát csapattársától, Kristina Kristiansentől, de az nem passzolt, inkább elvállalta a lövést. Pont telibe találta Gravholt arcát, aki nem is nagyon tudott volna menekülni, mert mindkét oldalról húzta-vonta egy-egy védő. Gravholt összerogyott, majd sírva hagyta el a pályát.
Nem először kellett ilyet átélnie, szeptember 28-án szinte ugyanilyen jelenet zajlott le az Odense elleni meccsen. Akkor is két védő gyötörte, és Kristiansen volt az, aki kilőtte a falból.
Gravholt nem hagy ki meccset emiatt, de azért kérdés, hogy két ilyen nagy erejű lövés, milyen nyomot hagy benne. A dán TV2-nek arról beszélt, hogy a lövés után a pulzusát a fejében hallotta dobolni, majd később mintha álmosságot érzett volna.