A szlovénok bojkottálnák utolsó meccsüket a kézi-Eb-n

2018.01.16. 16:10

A szlovén férfi kézilabda-válogatott a Németország elleni Európa-bajnoki mérkőzésen történtek miatt azt fontolgatja, az utolsó csoportmeccse előtt hazautazik a horvátországi tornáról.

Kapcsolódó
Botrány a kézi-Eb-n, 10 perc videózás után lett végeredmény

Botrány a kézi-Eb-n, 10 perc videózás után lett végeredmény

A címvédő németek utólag megkapott időn túli hetessel ikszeltek a szlovénokkal.

Gorn Cvijic, a szlovén szövetség titkára elmondta, tisztában vannak vele, hogy milyen következményekkel járna a jövőre nézve, ha visszalépnének az Eb-től, de eddig mindig csendben maradtak a rossz döntések után. A végső szót az elnökség mondja majd ki.

A Delo című szlovén lap cikke szerint a nemzeti csapat - amelynek a mérkőzéssel kapcsolatos óvását az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elutasította - képviselői kedd (ma) este nyolcig ismét fellebbeznek. 

A hétfői Szlovénia-Németország találkozón a szlovénok Blaz Janc hat másodperccel a meccs vége előtt szerzett találatával 25-24-re vezettek, ám miközben már ünnepeltek, megakadályozták a németek középkezdését. Emiatt a bírók - tízperces videózás után - kiállították a vétkes szlovént, hétméterest ítéltek, amelyet Tobias Reichmann értékesített, így egyenlített Németország.

Szlovénia - amely a németek elleni döntetlen előtt 25-24-re kikapott Macedóniától - szerda este 20.30-tól Montenegróval mérkőzik.

(MTI, Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.

március 3., 10:03

  • Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

„Erre korábban nem számíthattam.”

március 3., 10:43

  • Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.

március 3., 06:44

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Sport
Meglepetés a javából: Djokovics az első akadályban elbukott a kaliforniai mestertornán

Meglepetés a javából: Djokovics az első akadályban elbukott a kaliforniai mestertornán

A szerb szerint nincs kifogás a rossz teljesítményére.

12 perce

  • Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.

március 3., 13:26

  • Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.

március 3., 07:27

  • Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.

március 3., 08:39

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

március 3., 20:13

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.

március 3., 14:48

  • Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.

március 2., 09:12

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.

március 2., 20:26

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.

2 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

8 órája

  • Címlapon
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen

Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.

3 órája

  • Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.

március 2., 16:16

  • Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha

A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.

március 2., 17:40

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

6 órája

  • Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.

március 2., 15:04

  • Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.

március 2., 19:12

  • Címlapon
Aranyeső a családoknak: teljes szja-mentességet vezet be a kormány a 30 év alatti anyáknak

Aranyeső a családoknak: teljes szja-mentességet vezet be a kormány a 30 év alatti anyáknak

Az intézkedés január 1-én léphet életbe.

5 órája

  • Címlapon
Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből

Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből

Előjött a tehetség a verőlegénynek kinéző férfiból.

35 perce