Ismét Szeged-Veszprém döntő lesz a Magyar Kupában
A Telekom Veszprém könnyű győzelemmel jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, 38-16-ra verte a Dabast a címvédő. A bajnok Szeged pedig hét góllal legyőzte a Balatonfüredet, így ismét Szeged-Veszprém döntő lesz, a két csapat huszadik alkalommal találkozik a Magyar Kupa fináléjában.
Az első gólt még a Dabas szerezte, de ekkor vezetett először és utoljára is. A Veszprém egy 6-0-s rohammal ellépett, de ezután sem vett vissza az iramból. A címvédő csapat bravúros gólokat lőtt, szélről és beállóból is, Nilsson vágott be egy labdát háttal a kapunak, de az igazán szembetűnő különbség a védelemben és a kapuban mutatkozott meg.
A veszprémi Mikler Roland rengeteg lövést megfogott, a félidő végén hihetetlenül magas, 65 százalékos volt a védéshatékonysága. Míg a másik oldalon ugyanez a szám 6 volt. A Dabas értelemszerűen támadásban sem volt veszélyes, csak hat gólt dobott az első félidőben, a Veszprém tízgólos előnyt hozott össze.
A második félidőben sem következett be nagy fordulat a meccsen, a látványosan és gyorsan kézilabdázó Veszprém felőrölte az elfáradó Dabast. A veszprémiek szélsőjátéka jól működött, a jobb oldalon Gajic szórta meg magát, akinek a sebességét nem tudták lekövetni a védők.
David Davis a Veszprém edzője elégedett volt a látottakkal, az M4 Sportnak azt mondta, mindenki végig koncentrált maradt. A másik tréner, Tomori Győző pedig arról beszélt, hogy sikerült feltalálniuk a védekezés nélküli kézilabdát.
A Szeged nehezebben boldogult a Balatonfüred ellen. Eleinte felváltva vezettek a csapatok, majd a szeged fokozatosan átvette az irányítást és 16-13-ra hozta az első játékrészt. A második félidő elején a Balatonfüred felzárkózott, de a bajnoki címvédő Szeged egy 5-1-es sorozattal újra megnyugtató előnyre tett szert, és bár volt egy kisebb fellángolása a füredieknek, végül magabiztosan behúzta a meccset a Szeged.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Egy megvan: női jégkorong-válogatottunk Szlovákia legyőzésével kezdte az olimpiai selejtezőt
Történelmi bravúr reményében utaztak Bremerhavenbe a magyarok.
február 6., 18:38
- Sport
Itt a vége! A Real Madrid legendája bejelentette a visszavonulását
Úgy fogalmazott, hogy még nagyon sokat szeretne adni szeretett sportágának – de már nem játékosként.
február 6., 17:48
- Sport
Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
20 perce
- Sport
Átgázolt a finneken, életben tartotta Európa-bajnoki reményeit a női kosárválogatott
Harminc ponttal sikerült a rivális fölé kerekedni.
február 6., 19:56
- Sport
Tizenöt-húsz fős lehet a magyar csapat az egy év múlva kezdődő téli olimpián
A MOB-elnök üdvözölné néhány „indoor” sportág átkerülését a nyári programból.
február 6., 17:10
- Sport
Egyedülálló bravúr a honi televíziózásban, csattanó a 2026-os budapesti BL-döntő
Valamennyi eddigi BEK- és BL-döntőt bemutatja a Sport TV, az első négyet összefoglaló formájában.
február 6., 18:02
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Sport
Mbappéra nézve kellemetlen kijelentést tett a PSG edzője
A világbajnok támadó tavaly igazolt a Real Madridhoz.
február 6., 16:45
- Sport
Magyar futballkapust szerződtetett az olasz rekordbajnok
A Szegedről indult tehetség útja a Honvéd érintésével vezetett Torinóig.
február 6., 19:48
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik lehengerlő játékát és pazar gólját nagyra értékeli az angol média
Hivatalosan is ő kapta a Meccs embere trófeát.
február 7., 06:29
- Sport
Sisaktól a cipőig – a Super Bowl előtt mindent megtudtunk az amerikai futballisták szereléséről
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
február 6., 09:17
- Sport
Xabi Alonsóék ismét megcsinálták, lehetetlen helyzetből jutott négy közé a Leverkusen
Ha már nem igazolt a szaúdiakhoz, hős lett Németországban.
február 6., 07:47
- Sport
Másodjára már nem bírt Marozsán a világ egyik legjobbjával, kiesett Rotterdamban
Hatalmasat küzdött a magyar teniszező.
február 6., 15:02
- Sport
Egy nappal az elnökségi meghallgatás után leköszönt olimpiai sportágunk mindkét kapitánya
Óriási reményeket fűztek a páros kinevezéséhez.
február 6., 13:33
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Sport
Megvan, mely válogatottak testén át vezet az út a következő Eb-re
Komoly kihívás vár Szélesi Zoltán együttesére.
február 6., 10:44
- Sport
Már megy az üzengetés Szoboszlai és Szűcs között
Különleges hétvége előtt állnak.
február 6., 10:17
- Sport
A magyar válogatott bravúrja után egy új aranykoron dolgozik a hazai szövetség
Hatalmas lehetőség kapujába jutott csapatunk.
február 6., 12:00
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
44 perce
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki
Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.
35 perce