A mieink pedig eddig még nem veszítettek pontot! A Zöld-foki-szigetek elleni 34–27-es sikert később 10–0-ra módosították, Uruguayt 44–18-ra vertük, a németeket pedig drámai végjátékban 29–28-ra. A középdöntő első felvonásán Brazília ellen 29–23 lett a végeredmény.
Szita bejátszásból a bal alsóba lőtt.
A lengyelek a szélről, Bánhidi középről nem tudott élni vele.
Máthéval babrált ki.
Ma is remekül véd, jöhetünk.
Bóka szépen húzza vissza a rövidbe.
Sicko újabb átlövése gól.
Nem sokáig voltunk előnyben.
Bepattintja a hetest.
Lékai betört, hetes és két perc.
Rossz bejátszás, lerohanás.
Szép labdaszerzés Bánhiditől, Lékai indul és az üres kapuba lőtt.
Felmegy és a jobb alsóba ágyúz.
Kiszélesítjük a játékot, jön a gól a bal szélről is.
Mi támadhatunk.
A meccs elején még fej fej mellett haladtak a felek, majd a mieink az első negyedóra végére 9–6-ra elléptek. Ekkor kicsit megtorpantunk, a lengyeleknek volt esélyük egy gólra zárkózni, de ezzel nem tudtak élni, a következő időkérésük előtt pedig már hétre nőtt a különbség. A végén a hét a hat elleni játékkal azért okoztak kellemetlenségeket, de így is hat ide.
Ancsin lövése kimaradt.
Sicko betörése után véd, időt kérünk, még 16 mp.
Kihasználja, hogy a 7 a 6 elleni miatt még üres volt a kapu.
9–7-nél volt az első időkérés, azóta 6–1 ide. Jött is az újabb.
Lékai lerohanásból szerzi a hetedik gólját.
Rosta most igazi beállós gólt szerzett, összeszedi, bevágja.
Elszórt labda, Rosta kontrából szétlövi a bal felsőt.
Jó blokk után Mikler véd, a lassan kialakuló támadás végén Lékai veri meg emberét, ez is gól. Az 5.!