Elmaradt a bravúr, a Szeged kettős vereséggel búcsúzott a BL-címvédő ellen

2021.04.07. 20:42
A MOL-Pick Szeged kettős vereséggel búcsúzott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájától, miután a nyolcaddöntő szerdai visszavágóján 33–28-ra kikapott a címvédő német THW Kiel otthonában.

A vendégek keretéből Luka Stepancic és Nik Henigman, a hazaiaktól pedig Nikola Bilyk hiányzott.

Kiegyenlítetten indult a találkozó, 14 perc után alakult ki először háromgólos különbség a házigazda javára (8–5). Időkérés után a Szeged jól jött ki kettős emberhátrányából és egy találatra zárkózott (8–7), ám a játékrész kétharmadára visszaállt a háromgólos különbség (11–8) a sok apró szegedi hiba nyomán.
A felek főként a stabil védekezésre fókuszáltak az első félidőben, a magyar együttes pedig négy perccel a szünet előtt egalizált (13–13), pihenni azonban háromgólos kieli előnnyel vonulhattak a felek. A szünetig a hazaiak norvég irányítója, Sander Sagosen hétszer volt eredményes.

A fordulást követően 3–0-s rohammal kezdett a Kiel (21–15), ezzel pedig a párharc mellett a találkozót is eldöntötte, három gólnál közelebb nem engedte riválisát.

A találkozó legeredményesebbje Sagosen volt, aki 15 kísérletből kilencszer volt eredményes. Szegedi részről a szerb jobbszélső, Bogdan Radivojevics hét gólt dobott kilenc lövésből. A kapusok közül a Kielben Niklas Landin tíz védést mutatott be, a túloldalon Mirko Alilovic hat, Mikler Roland négy alkalommal hárított. 

Jonas Källman megszerezte 325. találatát szegedi színekben a BL-ben, ezzel a svéd balszélső megdöntötte Balogh Zsolt klubrekordját.

A párharc első mérkőzését egy héttel ezelőtt ugyancsak 33–28-ra nyerte meg Szegeden a Kiel.

Eredmény, nyolcaddöntő, visszavágó:
THW Kiel (német)–MOL-Pick Szeged 33–28 (18–15)
lövések/gólok: 55/33, illetve 49/28
gólok hétméteresből: 4/3, illetve 5/3
kiállítások: 8, illetve 8 perc
Továbbjutott: a THW Kiel, kettős győzelemmel, 66–56-os összesítéssel.

A nyolcaddöntő másik német résztvevője, a Flensburg-Handewitt játék nélkül jutott tovább, ugyanis Leimeter Csaba csapata, a horvát PPD Zagreb koronavírusos esetek miatt nem tudott kiállni a párharcra.

A válogatott kapus Székely Márton portugál csapata, az FC Porto idegenben szerzett kevesebb gólja miatt búcsúzott a dán Aalborg HB ellen.

csütörtökön játsszák:
Telekom Veszprém–Vardar Szkopje (északmacedón) 18.45 (az első mérkőzésen: 41–27)

(MTI)