Első fokon Rasmussennek adott igazat a bíróság a kéziszövetséggel szemben

rasmussen
2021.11.10. 11:26
Első fokon a magyar női kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitányának adott igazat a bíróság a hazai szövetség (MKSZ) és a dán Kim Rasmussen között zajló jogvitában.

Csaknem két év elteltével a javamra döntött a bíróság a magyar szövetséggel szemben. Természetesen nagyon boldog vagyok, és remélhetőleg hamarosan mindkét fél maga mögött hagyhatja ezt az ügyet, és továbbléphet

– írta közösségi oldalán Rasmussen.

Hozzátette, kellemetlen volt számára a menesztése, mert nagyon sok jó emléke van Magyarországról, a játékosokkal, a szurkolókkal és a szövetséggel kapcsolatban is.

Az MKSZ szerdai sajtóközleménye hangsúlyozza, hogy az ítélet nem jogerős, majd kifejti, hogy a felmondásból eredően zajlik jogvita a felek között. A bíróság döntésével az MKSZ nem ért egyet, ezért az ügy egyelőre nem zárult le.

A magyar kézilabdázás továbbra is kiáll korábbi döntése mellett, amely szerint nem volt más választás a volt szövetségi kapitány menesztését illetően. Úgy gondoljuk, hogy az egyetlen lehetséges döntést hoztuk meg, hiszen Kim Rasmussent a nemzetközi szövetség felfüggesztette, nem tudta elvégezni a munkáját

mondta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.

Novák emlékeztetett, hogy a menesztést követően a tavaly év elején kinevezett új szakmai stábbal a magyar női válogatott kijutott a tokiói olimpiára, ahol a negyeddöntőben búcsúzott és a hetedik helyet szerezte meg.

Rasmussen tavaly április közepén döntött úgy, hogy beperli a magyar szövetséget. A dán edzőt a 2019 decemberében, Kumamotóban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, a románok elleni vesztes csoportmérkőzésen előbb sárga lappal figyelmeztették, majd a hajrában a reklamálása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A játékvezetői tévedésekkel tarkított meccs utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a játékvezetők és a zsűri személyes támadást intézett ellene, kijelentése miatt pedig a nemzetközi szövetség (IHF) végrehajtó bizottsága felfüggesztette, az etikai bizottság hatáskörébe utalva az ügyet.

Rasmussent később – már a magyarországi menesztése után – másfél millió forintra büntették és visszamenőleges hatállyal két hónapra eltiltották.

A szakvezető a lengyel válogatottal 2013-ban és 2015-ben is negyedik lett a világbajnokságon, majd 2016-ban a román CSM Bucuresti csapatát Bajnokok Ligája-győzelemig vezette. A magyar válogatott élére 2016 májusában nevezték ki, irányításával a nemzeti együttes története legrosszabb Európa-bajnoki, és két legrosszabb világbajnoki helyezését produkálta. A kontinenstornán 2016-ban a 12., 2018-ban a hetedik helyen végzett, a vb-n 2017-ben 15., 2019-ben pedig 14. lett.

(MTI)

(Borítókép: MTI/Kovács Tamás)