Nem minden mérkőzés számít bele az FTC–Győr-aranyversengésbe

2022.04.15. 15:04
Bizonyos mérkőzéseket nem vesznek figyelembe a címvédő Ferencváros és az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC versengése során a női kézilabda NB I-ben – számolt be róla az MTI.

Miután az FTC szerdán, a bajnokság 22. fordulójában 29–24-re legyőzte legnagyobb hazai riválisát, az összgólkülönbség dönt, amennyiben azonos pontszámmal állnak majd 26 fordulót követően.

A magyar szövetség csütörtöki közleménye szerint a bajnoki rendszabályok kimondják, hogy az összgólkülönbség megállapításakor valamennyi érintett csapatnál csak azokat a mérkőzéseket lehet figyelembe venni, amelyeket az azonos pontszámú együttesek ugyanazon ellenfelekkel szemben, azonos pályaválasztással a játéktéren ténylegesen lejátszottak.

Ennek értelmében a gólkülönbség-számításba az MTK, az Érd és a Szombathely elleni bajnoki találkozók gólkülönbségét nem számítják majd be pontazonosság esetén, mert az MTK és az Érd ellen a győriek, a Szombathely ellen pedig a fővárosiak kapták meg a két pontot 10–0-s gólkülönbséggel, játék nélkül.

A Győr jelenleg figyelembe vehető gólkülönbsége +250, a Ferencvárosé pedig +170.

A tabella:

  •  1. Győri Audi ETO KC 24 23 – 1 814-525 46 pont
  •  2. FTC-Rail Cargo Hungaria 21 20 – 1 671-470 40
  •  3. DVSC Schaeffler 22 18 – 4 632-538 36
  •  4. Váci NKSE 21 14 – 7 654-602 28
  •  5. Motherson Mosonmagyaróvár 22 12 1 9 697-647 25
  •  6. Siófok KC 22 12 – 10 660-659 24
  •  7. Kisvárda Master Good SE 22 9 2 11 563-596 20
  •  8. MTK Budapest 23 8 4 11 607-656 20
  •  9. Dunaújvárosi Kohász KA 22 9 – 13 603-645 18
  • 10. Alba Fehérvár KC 22 7 2 13 560-612 16
  • 11. Moyra-Budaörs 22 6 2 14 580-678 14
  • 12. Érd 23 5 – 18 586-702 10
  • 13. Hungast Szombathelyi KKA 22 3 1 18 571-708 7
  • 14. Vasas SC 22 3 – 19 582-742 6

A két csapat hátralévő mérkőzései:

Április 29.: Kisvárda–Ferencváros

Május 3.: VácFerencváros

Május 7.: SzombathelyFerencváros

Május 13.: BudaörsFerencváros

Május 14.: GyőrDunaújváros

Május 20.: DebrecenGyőr

Május 21.: FerencvárosVác