Történelmi vereség: Dánia 17 góllal legyőzte a magyar kéziválogatottat
További Kézilabda cikkek
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
- Három magyar játékos is bekerült az Európa-bajnokság álomcsapatába
Azzal, hogy a magyar csapat bejutott a legjobb nyolc közé, és kvalifikálta magát a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornára, minden várakozást felülmúlt. Ligetvári Patrik tökéletesen fogalmazta meg a mostani helyzetet:
Nagyjából úgy érezzük magunkat, mintha egy kaszinóban megnyertük volna a jackpotot, de a hely azt szeretné, hogy maradjunk még egy kicsit, és játsszunk a ház pénzével.
És bár fogadkoztak a mieink, hogy szó sincs arról, hogy feltartott kézzel mennének ki a pályára, a dánok 3–0-s rohammal kezdték a mérkőzést. A 4. percben törtük meg a gólcsendet, méghozzá Lékai Máté értékesített hetesével, majd a legjobb ütemben, emberhátrányban érkezett az első Mikler Roland-bravúr ziccerben. Ez meg is adta a kellő lökést a magyar csapatnak, Lékai újabb két góljának köszönhetően 4–3-ra feljöttünk. Utána viszont a dánok sztárkapusa, Niklas Landin is igazolta klasszisát, aki előbb Lékai büntetőjét, majd Bánhidi ziccerét is hárította, és mire kettőt pislogtunk. már újra három volt közte…
Negyedóra elteltével, 10–6-os dán vezetésnél megint felcsillant a remény a felzárkózásra, Mikkel Hansen és Henrik Möllgaard kiállítása miatt ugyanis kettős emberelőnybe kerültünk. Sajnos nem tudtunk élni az eséllyel, csupán 2–1-re hoztuk ezt a periódust, ráadásul a padról éppen visszatérő Hansen azonnal visszaállította a közte négyet. Ezt a folytatásban is őrizte Nikolaj Jacobsen együttese, sőt egy magyar időkérés ellenére növelte is a különbséget, a 25. percben 17–11 állt az eredményjelzőn.
Landin sajnos továbbra is ihletett formában védett, a védekezésünk pedig nagyon nem akart összeállni, az északiaknak kis túlzással mindegy volt, hogy felállt fallal szemben vagy lerohanásból kellett gólt szerezniük, így is, úgy is ment. Bóka Bendegúz villanásain kívül sajnos több pozitívumot nem lehetett kiemelni a játékrész hajrájából, maximum annyit, hogy nem nőtt 10-re a differencia, 21–12-vel mentek pihenőre a csapatok.
Sajnos érdemi változás a második félidőben sem állt be a játékunkba, öt perc alatt egy 5–1-es rohammal Dánia gyorsan elintézte, hogy még véletlenül se forduljon meg a fejünkben a feltámadás gondolata (26–13). Az óriási előny tudatában némileg csökkent is az északiak koncentrációja, ez azonban csak annyit ért, hogy nem nőtt tovább a különbség, ám 31–18-nál, Bodó Richárd kínaiból szerzett találata után Jacobsen jobbnak látta időt kérni.
Ezt is két magyar gól követte azonban, amelyben elévülhetetlen érdemei voltak Székely Mártonnak, aki előbb Mikkel Hansen hetesét, majd ziccerét is megfogta. Lékai szerezte a 20. gólunkat, majd a 21.-et, ekkor viszont már a dán cseresor volt a pályán – de sok válogatott örülne egy Jacob Holm, Magnus Saugstrup fémjelezte második vonalnak… –, éppen utóbbi törte meg a dán gólcsendet.
34–22-vel fordultunk rá az utolsó tíz percre, a végén viszont ismét megrázták magukat az északiak, sajnos annyira, hogy végül negyven gólig jutottak és 17-et pakoltak közé, 40–23 lett a vége.
Dánia magabiztosan és sajnos teljesen megérdemelten győzött és jutott elődöntőbe, ráadásul vb-rekordot is döntött ellenünk, sorozatban a mai volt a 26. veretlenül megvívott mérkőzése a világbajnokságokon.
És hogy még tovább árnyaljuk a képet: a mai volt a magyar válogatott legnagyobb különbségű veresége a vb-k történetében, a negatív rekordot eddig az 1958-as Csehszlovákia–Magyarország tartotta, ahol 15 góllal, 26–11-re kapott ki.
A kudarc ellenére azonban még nem ért véget a torna számunkra, hiszen az 5–8. helyért még érdekelt lesz nemzeti együttesünk, az első meccsünket pénteken játsszuk majd, szintén Stockholmban.
Férfi kézilabda-világbajnokság
Negyeddöntő
Dánia–Magyarország 40–23 (21–12)
(Borítókép: Jonathan Nackstrand / AFP)