Óriási fordulat Veszprémben, négy nap alatt 13 góllal javult a Telekom
További Kézilabda cikkek
- Megkezdődött a jegyárusítás a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
Pénteken kisebb meglepetésre a Szeged magabiztos teljesítménnyel hatgólos sikert ért el a Veszprém ellen a bajnoki döntő első felvonásán. Az egyik együttes két győzelméig tartó aranycsata második felvonására a bakonyiak otthonában került sor, a házigazda vezetőedzője, Momir Ilics pedig fogadkozott, lesz itt még harmadik meccs is...
Azt nem mondhatnánk, hogy a Telekom ennek megfelelő, ellenállhatatlan lendülettel kezdte a találkozót, ám tény, az első percek adok-kapokja után saját kezébe vette az irányítást – és az ötödik percben már 5–2-re ellépett riválisától.
Csakhogy a Szeged ennél jobban nem engedte ellépni a veszprémi együttest – mondjuk úgy, bejött Juan Carlos Pastor relatív korai időkérése. Sőt, az első negyedóra végéhez közelítve Bánhidi Bence lövésével ismét felzárkózott egyre a vendégcsapat (10–9). Nehéz lett volna meghatározni, melyik csapatnál lehet a lélektani fölény, hiszen éppen csak visszakapaszkodott a címvédő, Ilics Zoran, majd Rasmus Lauge villanásával ismét háromra növelte előnyét a házigazda...
Nagy iramot és látványos megoldásokat hozott a döntő második felvonása, de a Veszprém bárhogy próbálkozott, a Szeged tartotta a lépést. Igazi hullámvasutazás alakult ki, hol egyik, hol másik félnek akadt két-három erősebb perce, ennek megfelelően nyílt vagy csukódott harmonikaszerűen a különbség. Aztán a játékrész hajrájának kezdetén kissé megfeneklett a Veszprém támadójátéka: a házigazda több mint négy percen át nem tudott a kapuba találni, a Szeged pedig ezt kihasználva Bodó Richárd, majd Dean Bombac találatával egyenlített (16–16). A második perc óta először álltak egálra a felek.
Továbbra is óriási volt a rohanás, a Szegednek pedig – ráadásul emberhátrányos szituációban – a semmiből adódott egy ziccere a vezetés megszerzéséhez, csakhogy Alustiza Imanol elbizonytalanodott a kulcspillanatban, ezzel megadva az esélyt Vladimir Cuparának a védésre...
A vendégek fordítása így elmaradt, a Veszprém pedig a pillanatnyi fásultságot lerázva magáról két gyors góllal biztosította, hogy a szünetnek, ha a lehető legminimálisabb különbséggel is, de előnyből mehessen neki (18–17).
A második félidő elején az tűnt kulcskérdésnek: vajon melyik csapatnál javul fel hamarabb a kapusteljesítmény? Az első játékrészt ugyanis mindössze öt védéssel hozta le Rodrigo Corrales és Cupara kettőse a hazai és néggyel Mikler Roland és Mirko Alilovic párosa a szegedi oldalon.
Mikler Nedim Remili, majd az első félidőben remekelő Dragan Pechmalbec ziccerét hárítva jelentkezett be arra, hogy a mérleg nyelve legyen, de a Szegednek ez sem volt elég az egyenlítéshez. Az elszórakozott helyzetekért pedig a 33. perc legvégén Ilics Zoran lerohanásból büntette meg a Szegedet (19–17). A vendégek az első félidő végét is tekintve több mint hétperces gólcsendbe süllyedtek, és ennek a kellemetlen pauzának emberelőnyben is csak nagy nehezen tudtak véget vetni...
A védekezésre ezúttal egyik oldalon sem lehetett panasz, annál inkább a támadások befejezésére. Úgy telt el a második játékrész negyede, hogy egy-egy gól született csupán – annál több lett a technikai hiba, az eladott labda, megmosolyogtató bakiként a kétszer indulás. A Szeged hiába került gyors egymásutánban kétszer is emberelőnybe, nemhogy egyenlíteni nem tudott, még nőtt is a hátrány. Az utolsó tíz percnek újfent háromgólos mínuszról vágott neki a kék mezes társaság (22–19).
Ezúttal Cupara kapcsolt rá, rövid időn belül három védéssel. Erre építhetett a Veszprém, amely a 41. percre fordulva a meccsen először négy góllal is meglépett. Bjraki Már Elísson ötből az ötödik hetesét értékesítette ezen az estén. Elúszóban volt a meccs a vendégeknek, demoralizálandó ráadásul egy egész pályás gólt is kaptak Cuparától (24–19).
Immár öt és hat gólon „harmonikázott” a hazai fór, a szegedi arcok pedig egyre nagyobb tanácstalanságról árulkodtak. Visszagondolva, meglehet, az volt a kegyelemdöfés, amikor a visszafutó Lauge egy óriási szökkenéssel elcsípte a labdát Dean Bombac félpályán túlról érkező, üres kapus gólszerzési kísérleténél. Ott még visszajöhetett volna mínusz négyre a Pick, helyette fél perccel később már hat volt a csapatok között (28–22).
A bakonyi együttes az utolsó tíz percet ötgólos előnnyel kezdte meg (29–24), innentől kezdve pedig már csak menedzselnie kellett az időt, minél hosszabban támadni, és a lehető legtovább késleltetni a szegedi válaszcsapásokat. Ezt pedig kellő higgadtsággal és felszabadultsággal végig is vitte Momir Ilics együttese. Sőt, végül kiütésesre is növelte a különbséget (34–27).
A Telekom Veszprém visszavágott a pénteki hatgólos vereségért, hazai pályán még nagyobb, hétgólos különbséggel nyert, így ezen a héten pénteken jöhet az újabb, mindent eldöntő döntős meccs.
Az érmeket Szegeden adják majd át – a kérdés az, melyik csapathoz melyik kollekcióból kerül majd.
KÉZILABDA, FÉRFI NB I
BAJNOKI DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Telekom Veszprém–OTP Bank-Pick Szeged 34–27 (18–17)
Ezzel az egyik fél két sikeréig tartó aranycsata állása: 1–1.
A párharc harmadik mérkőzését pénteken rendezik meg Szegeden.
(MTI / Index)