A magyar kézisek szövetségi kapitánya: Továbbra is az Eb-elődöntő a cél

2024.01.19. 10:41
Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott spanyol szövetségi kapitánya elmondta, a csütörtöki vereség ellenére továbbra is az elődöntőbe jutás a csapat célja a németországi Európa-bajnokságon.

„Ha korábban azt mondtuk, öt percünk van örülni, akkor most öt percünk van szomorkodni, aztán fel kell ébrednünk, és összpontosítanunk kell. Még van három mérkőzésünk, amelyeken továbbra is az elődöntő elérése a cél számunkra” – mondta a spanyol edző az osztrákoktól elszenvedett 30–29-es középdöntős vereség után.

Hozzátette, jól tudták, hogy nehéz meccs vár rájuk, hiszen az osztrákok azért vannak itt, mert a csoportkörben kiejtették a spanyolokat.

Az első félidőben problémánk volt a létszámfölényes támadójátékukkal, de jól támadtunk. A másodikban egy kicsit javult a védekezésünk, de támadásban jöttek a problémák

 – folytatta a spanyol szakember.

Mint mondta, elöl eleinte jól megtalálták a beállókat, aztán a játékvezetői felfogás miatt változott a helyzet, de ezekhez alkalmazkodniuk kell. Chema Rodríguez úgy vélte, játékosai próbálták megnyerni a meccset is, de nem játszottak jól az utolsó öt percben, amikor eldőlt a találkozó, és ezt Ausztria kihasználta.

„Küzdöttünk a végéig, az osztrákokon nem volt talán akkora nyomás a legvégén. Mi nagyon szerettünk volna nyerni, ez érződött is a játékunkon. Az első meccs a legfontosabb a középdöntőben, és egyben a legnehezebb is.”

A csapatkapitány Lékai Máté az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem gondolja, hogy többet hibáztak volna, mint az előző meccseiken. A legfőbb problémának és a mérkőzés kulcsának azt tartja, hogy védekezésben nem tudták megállítani az ellenfél létszámfölényes támadójátékát, pedig tudták, hogy biztosan elő fogják venni, és gyakorolták is az edzésen.

Ezt nagyon nehéz kivédekezni, ráadásul jól játszották, türelmesen. Mindent megpróbáltunk, de nem jártunk sikerrel, pedig készültünk rá.

A Ferencváros irányítója – aki hét lövésből négy gólt szerzett – úgy érezte, hogy a támadójátékuk rendben volt, hiszen majdnem harminc gólt lőttek, de elismerte, hogy a második félidőben rengeteg ziccert kihagytak, nem véletlenül lett az osztrák kapus, Constantin Möstl a mezőny legjobbja, aki 35/11-es mutatóval zárt.

„A lehetőségeink megvoltak, de sajnos kimaradtak” – mondta az irányító.

A beálló Bánhidi Bence szerint a támadójátékuk és a védekezésük sem úgy működött, ahogy szerették volna. A Szeged játékosa – aki ugyancsak 7/4-es mérleggel végzett – úgy érezte, az ellenfél létszámfölényes támadójátéka nagyon sokat kivett belőlük mentálisan, és kivette a tempót a mérkőzésből.

Mentálisan sokat kivett a védekezésünkből, hogy nagyon sokszor góllal tudták befejezni a támadásaikat, mi abból nem tudtunk lerohanásokat vinni. Demoralizáló volt, hogy ilyen sikeresen játszották a hét a hatot

– ismerte el a beálló.

A magyar válogatott házi góllövőlistáját 24 találattal vezető Bánhidi makacs talpfájdalmakkal küszködik. Elmondása szerint ez a mostani meccs elején nagyon zavarta, utána nagyjából át tudott lendülni rajta.

„Jó néhány fájdalomcsillapító van bennem, de csinálom a dolgomat, megteszek mindent, hogy a csapat eredményes legyen, és így is vállalom a játékot, hogy a cipőt is nehezen tudom felhúzni” – árulta el.

Az MTI kérdésére a 101-szeres válogatott beálló úgy fogalmazott: érzése szerint a játékvezetők a kelleténél sokkal többet megengedtek vele szemben az osztrákoknak, és erről a találkozó után a szövetségi kapitánnyal is beszélt.

Amikor gólt dobtam, elvették, mert leértem. Amikor csináltam egy jó zárást, elvették, mert szabálytalan volt. Amikor hátulról meglöktek, és kapufát lőttem, azt mondták, nem ért hozzám senki. Amikor éppen két ember lógott rajtam, ezért nem tudtam ellőni a kapuig, azt mondták, mehet tovább.

Megjegyezte: négy-öt olyan szituáció is volt, amit nem tudott értelmezni, és ezeknek döntő szerepük van egy ilyen mérkőzésen. Ezekkel azonban nem akar többet foglalkozni, mert emellett volt számos helyzet, amit gólra kellett volna váltaniuk.

A csoportkörből százszázalékos teljesítménnyel továbbjutott magyarok szombaton 18 órától Horvátországgal, hétfőn 20.30-tól a házigazda Németországgal, majd jövő szerdán 18 órától az olimpiai címvédő Franciaországgal találkoznak a kölni középdöntőben. A csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak.

Az Európa-bajnokság győztese – illetve a kvótával még nem rendelkező legjobb csapat – kijut a nyári, párizsi olimpiára. A következő két legjobb együttes, amely még nem kvalifikált az ötkarikás játékokra vagy selejtezőtornára, részt vehet a márciusi selejtezőn, amelyen a magyar csapat már korábban biztosította a helyét.

Férfi kézilabda–Európa–bajnokság, középdöntő, 2. forduló:

A II. csoport (Hamburg) pénteki programja:

  • Szlovénia–Portugália 15.30
  • Norvégia–Hollandia 18.00
  • Dánia–Svédország 20.30

A II. csoport állása: 1. Dánia 4 pont (76–54), 2. Svédország 4 meccs (57–50), 3. Portugália 2 (64–69), 4. Szlovénia 2 (50–55), 5. Norvégia 0 (59–65), 6. Hollandia 0 (55–68)

Az I. csoport (Köln) állása: 1. Franciaország 4 pont (67–62), 2. Ausztria 3 pont (58–57), 3. Magyarország 2 pont (62–55), 4. Németország 2 pont (56–57), 5. Horvátország 1 (60–62), 6. Izland 0 (49–59)

A magyarok további programja:

  • szombaton játsszák: Magyarország–Horvátország 18.00
  • hétfőn játsszák: Németország–Magyarország 20.30
  • szerdán játsszák: Franciaország–Magyarország 18.00

(MTI)

(Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt)