Chema Rodríguez: A végsőkig fogunk küzdeni a győzelemért

ZS 2422
A magyar férfikézilabda-válogatott négygólos vereséget szenvedett szombaton Norvégia ellen a tatabányai olimpiai selejtezőtorna második fordulójában. Chema Rodríguez szövetségi kapitány ennek ellenére büszke a játékosaira, és azt ígéri, vasárnap a végsőkig küzdenek majd a győzelemért.

„Hihetetlen atmoszférát varázsoltak a magyar szurkolók, jó élmény volt itt pályára lépni, elégedettek vagyunk a játékunkkal. Mindkét félidőt jól kezdtük, ám az első és a második játékrész közepén is elaludtunk kicsit, és nehéz helyzetbe kerültünk. Jó csapata van a magyaroknak, nehéz ellenük játszani, legfőképp a több különböző stílusú védekezésük miatt” – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Jonas Wille norvég kapitány.

„Gratulálok a norvégoknak, jól kézilabdáztak ma. Ellenük muszáj száz százalékkal játszanod, ha nem így teszel, szinte lehetetlen, hogy nyerj. Ez látszott is, többet hibáztunk, ennek ellenére büszke vagyok a csapatomra. Most visszamegyünk a szállodába, pihenünk, regenerálódunk, a reggeli után pedig elkezdjük a felkészülést a portugálok elleni mérkőzésre, este pedig a végsőkig fogunk küzdeni a győzelemért” – fogalmazott az Indexnek Chema Rodríguez, aki azt is elárulta lapunknak, hogy még nem döntötte el, Mikler Roland vagy Bartucz László kezd vasárnap a magyar kapuban.

Vetle Aga elmondta, ilyen meccset várt, külön kiemelte a tatabányai hangulatot, ami a norvég csapat játékosainak is pluszenergiát adott.

„Gratulálok a norvég csapatnak a győzelemhez. Óriási csatát vívtunk, az első félidőben sok könnyű gólt kaptunk, sok szituációban nem sikerült összezárnunk. Később rendeztük a sorainkat, és felvettük a versenyt, ez ma ennyire volt elegendő” – nyilatkozta Bartucz László, aki remekül védett, és a meccs emberének választották.

Nem szabad elkapkodni a portugál meccs elejét

„Úgy érzem, az üzemi hőfokkal nem volt gond, inkább a helyzetek befejezésével mindkét félidő elején. Sajnos a második játékrész elején nagyon szét tudtak szedni minket, pedig kétszer öt perc kivételével szerintem rendben volt a védekezésünk, a csapat küzdeni tudása pedig azokban az öt percekben is megvolt. Nem játszottunk jól, de küzdöttünk, daráltunk hatvan percen át. Portugália ellen sokkal jobb játék kell majd” – fogott értékelésébe a meccs után Bodó Richárd az Index kérésére.

A végén egy-két szituációban lehetett volna szerencsénk, akkor talán másképpen alakul, de összességében csak futottunk az eredmény után, így a norvégok sikere nem puszta szerencse kérdése volt. Ez már a múlt, a holnapi meccsre kell koncentráljunk innentől. Szerintem a védekezésben nyújtott teljesítményre építhetünk, Bartucz Laci remekül szállt be, bravúrokkal, védett hetesekkel segített minket. Támadásban kell még többet nyújtanunk, és jobban meghálálnunk az ennyire erős kapusteljesítményt

– tette hozzá.

Bodó Richárd
Bodó Richárd
Fotó: Szollár Zsófi/Index

„Menet közben nem számolgattunk, nem azért akartunk három vagy két gólra felzárkózni az utolsó percekben, hogy akkor majd Portugália ellen játszhatunk döntetlenre is. A portugálokkal mostantól foglalkozunk. Előzetesen is tudtuk, ki-ki meccs lehet, sajnos így is lett. Kellemetlen ellenfél, de egyáltalán nem verhetetlen. Fontos lesz, hogy az első pillanattól teljes fókuszban legyünk, nem szabad elkapkodnunk, elsietnünk a dolgokat, lerohanás helyett meg kell próbálnunk teljes kontroll alatt tartani a játékot. Erre törekszünk majd” – tekintett előre Bodó a vasárnapi csörtére.

Jöjjön a pokol!

A végjátékkal és a portugálok elleni mérkőzéssel kapcsolatban is hasonló gondolatokat fogalmazott meg Fazekas Gergő.

„Mindkét félidőt rosszul kezdtük, hatvan percen keresztül futnunk kellett az eredmény után, és ez megbosszulta magát. Ez iszonyat kimerítő tud lenni, és az utolsó percekben kihagyott helyzeteknél, azt gondolom, ez is ütött vissza. Igazából az egész meccsen akadozott a támadójátékunk, voltak ugyan jobb periódusok, de remélem, vasárnap ennél hatékonyabbak tudunk majd lenni. A ziccerekkel és a hetesekkel mindenképpen jobban kell sáfárkodnunk” – mondta Fazekas.

Az egész csapat nevében mondhatom, bármire képesek vagyunk azért, hogy holnap megszerezzük az olimpiai kvótát. Azt szeretném kérni a szurkolóktól, varázsolják a portugálok számára valódi pokollá a csarnokot. Hiszem, hogy együtt megnyerjük azt a mérkőzést, és utána együtt készülhetünk Párizsra is!

– fogadkozott a találkozó után az Indexnek.

Fazekas Gergő
Fazekas Gergő
Fotó: Szollár Zsófi/Index

„Az utolsó 20 percben próbáltunk kapaszkodni, voltak is lehetőségeink: támadásban könnyebben szereztük a gólokat, mint előtte, hátulról pedig Bartucz Laci adott segítséget – értékelt a találkozó után Hanusz Egon. – Sajnálom, hogy ennek ellenére sem sikerült a végén közelebb kerülni négynél. Nem szabad nagyon szomorkodnunk, mert holnap jön az egész torna legfontosabb mérkőzése a számunkra. Élet-halál lesz.”

Az interjúk sorát a válogatott beállója, Sipos Adrián folytatta:

Többször is visszajöttünk a mérkőzésbe, de apró dolgok mindig hiányoztak akkor, amikor szükség lett volna arra, hogy még közelebb férkőzzünk az ellenfélhez. Mindig elhisszük, hogy tudunk nyerni, és minden találkozóra úgy is készülünk, hogy nyerni szeretnénk. Most is. De hiányzott a sok extra teljesítmény, ami Tunézia ellen összejött. Ebben kell holnapra fejlődni, illetve mindenben: kapusteljesítményben, védekezésben és helyzetkihasználásban is. Nagyon sajnálom, mert nagyon szerettünk volna nyerni, de egy ilyen erős norvég csapat ellen semmilyen hiba nem fér bele, és megbosszulja a rossz döntéseket az ellenfél. Bár azt hozzá kell tennem, ha győztünk volna, sem állnánk hozzá másképpen a holnapi, portugálok elleni találkozóhoz.

Ligetvári Patrik, a Telekom Veszprém játékosa pedig kiemelte: az apró hibákon múlott ez a mérkőzés, a cél, hogy holnap ezek ne kerüljenek elő.

„Ahhoz, hogy visszajöjjünk ikszre, picit pontosítani kellett volna a befejezéseken. Sok olyan hibát követtünk el, amit egy ilyen sztárcsapat ellen nem szabad. Többször is akkor adtuk el a labdát, vagy döntöttünk rosszul, amikor iksz közelébe kerültünk, vagy éppen a mi perceink voltak. Illetve több balszerencsés szituáció is volt: kapufák, kipattanók, amiket nem mi szereztünk meg. De most már csak arra szabad koncentrálni, hogy ezek a kis pluszok velünk legyenek holnap a portugálok ellen. Fontos a – maihoz hasonló – fantasztikus kapusteljesítmény, illetve hogy figyeljünk a ziccerek befejezésére és a támadójáték pontosítására. De a leglényegesebb mind közül az lesz, hogy a Costa testvéreket kizárjuk a mérkőzésből, ugyanis nagyon jól szervezik a támadójátékot. Mindenképp ki-ki meccsre számítok, legutóbb ők nyertek, előtte mi, holnap nekünk kell nyerni!”

FÉRFIKÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ (TATABÁNYA)
2. FORDULÓ
Norvégia–Magyarország 29–25 (16–13)
Korábban
Portugália–Tunézia 37–29 (18–12)

A torna további programja
3. forduló (vasárnap)

  • 18:30: Tunézia–Norvégia
  • 21:00: Magyarország–Portugália

Az 1. fordulóban történt

(Borítókép: Szollár Zsófi/Index)