Szünetelteti pályafutását minden idők egyik legjobb kézilabdázója
További Kézilabda cikkek
- Megkezdődött a jegyárusítás a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjére
- A döntőben sem bírtak a norvég szupersztárokkal, hibátlanul védték meg Európa-bajnoki címüket
- A bravúrlányok tízezer darabra törnék az Európa-bajnoki bronzérmet
- Szenzáció! A magyar női kézilabda-válogatott tizenkét év után ismét érmet nyert az Eb-n
- Elképesztő siker! Tizenkét év után ismét Eb-bronzérmes a magyar válogatott
A 33 éves, hatszoros Bajnokok Ligája-győztes Nora Mörknek testileg és lelkileg is pihenőre van szüksége, ezért határozatlan időre kikerül a keretből – nyilatkozta a dán TV 2-nek az Esbjerg újonnan kinevezett vezetőedzője, a svéd Tomas Axnér.
Axnér viszont biztos benne, hogy Mörknek ez csak pihenő, visszatérése nem forog kockán.
Az olimpia után megpróbáltunk neki egy kis pihenőt adni, majd keveset edzett és keveset játszott. Aztán úgy gondoltuk, időt kell adnunk neki, hogy a teste teljesen rendbe jöjjön.
A svéd edző hozzátette: Mörk nagyon fontos a csapat számára, de az, hogy mikor térhet vissza, csak és kizárólag rajta, illetve az orvosi stábon múlik.
A norvég kézilabdázás megkerülhetetlen alakja, Thórir Hergeirsson szerint Mörk döntése nem meglepetés, ugyanis hosszú évek óta megfeszített tempóban, szinte szünet nélkül dolgozik. Nem beszélve arról, hogy pályafutása során tíz (!) térdműtéten esett át.
Augusztusban már Mörk is beszélt arról, komoly fájdalommal játszott az olimpia alatt is. A tornagyőzelem után bejelentette, hogy szünetelteti válogatottbéli karrierjét, de kiemelte: még nem biztos, hogy utoljára öltötte magára a címeres mezt.
„A mindennapjaimban egy kicsit tekintettel kell lennem az állapotomra, nem feltétlenül edzek mindig teljes sebességgel. Még ha jól is érzem magam, akkor is vissza kell vennem a tempóból. Kicsit nehéz azt olvasni, hogy nincsenek a legjobb állapotban a vádlijaim. Most is orvosi megfigyelés alatt vannak” – mondta Mörk az ötkarikás játékok után.
Nora Mörk Párizsban olimpiai bajnoki címet szerzett, továbbá kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes, hatszoros Bajnokok Ligája-győztes (háromszor a Győri Audi ETO-val). Kétszer választották a kontinenstorna és a világbajnokság legjobb jobbátlövőjének, valamint ugyancsak kétszer volt az Eb, valamint egyszer a vb, illetve az olimpia gólkirálynője.