Óriási bajban a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Vipers Kristiansand
Hónapok óta hallani, hogy súlyos anyagi gondokkal küzd a norvég gigász, a története során a női kézilabda Bajnokok Ligájában háromszor is csúcsra ért Vipers Kristiansand. Tavasszal már született egy gazdasági mentőcsomag, nyáron pedig több kulcsjátékosától is megvált az együttes, a maradóknak pedig csökkentették a fizetését. Mostanra viszont kiderült, ezen lépések együttesen sem voltak elegendőek. Három napon belül újabb, mintegy 850 millió forintnak megfelelő norvég koronás mentöővre van szüksége a klubnak, különben csődbe megy.
Peter Gitmark, a klub elnöke szerint a mostani helyzet a hosszú időn át tartó felelőtlen gazdálkodás egyenes következménye.
„A Vipersnek hosszú időn keresztül rossz, olykor nagyon rossz pénzügyei voltak. A bevételek és a kiadások között hosszú időn keresztül nem volt arányosság, és a klub több forduló óta rendkívüli bevételekből élt. Ez így nem mehet tovább. Ennek eredményeképpen az elnökség úgy döntött, hogy péntekig 25 millió norvég koronát kell összegyűjteni, hogy megteremtsük a klub további működésének alapját” – idézi Gitmark szavait a tv2.no alapján a Nemzeti Sport online kiadása.
A portál megjegyzi, hogy amennyiben a klub csődöt jelent, akkor azonnali hatállyal kiesik a bajnokságból és a Bajnokok Ligájából.
Most olyan helyzetben vagyunk, hogy pénteken nem tudjuk kifizetni a fizetéseket. Ezért az igazgatótanács ezt a napot jelölte meg határidőnek.
A klub most a játékosokkal együtt az üzleti szférától kér segítséget.