Kilenc elveszített rangadó után a Szeged újra legyőzte a Veszprémet
A hazaiak keretéből Nagy Martin és William Bogojevic, a vendégektől Lukas Sandell, Gasper Marguc és Jehia el-Dera hiányzott.
A két együttes előző kilenc egymás elleni meccsét a bakonyiak nyerték, ráadásul a legutóbbi hat alkalommal a csongrádiak egyetlenegyszer sem vezettek.
Utóbbi sorozat negyven másodperc után megszakadt, ugyanis a Szeged szerzett vezetést, a folytatásban pedig mindkét csapat higgadtan, de nem hiba nélkül kézilabdázott.
Mikler Roland védéseire alapozva az ellenfele rontásait hatékonyan kihasználó, remekül védekező házigazda 6–3-ra ellépett, ám a 27. percben ismét a címvédő vezetett (10–9). A szünetben – a játék képének tökéletesen megfelelő – döntetlen volt az állás.
A második félidő elején másfél percen belül ismét ellépett hárommal a Szeged, Mikler újra magára talált, Tobias Thulin pedig büntetőt védett.
A sok szabálytalanság miatt rendkívül töredezett volt a játék, ezért a megszokottnál kevesebbszer tudott élni egyik kedvenc fegyverével, a lerohanással a Veszprém.
Úgy tűnt, Xavier Pascual vezetőedző időkérése sem tudta kizökkenteni a hazaiakat, csakhamar mégis felzárkóztak mínusz egyre.
Két és fél perccel a vége előtt, 25–24-es állásnál Jérémy Toto piros lapja miatt két percre emberhátrányba kerültek a szegediek, Bodó Richárd mégis betalált, a túloldalon Hugo Descat viszont mellélőtt.
Az utolsó percben Mikler Roland újabb védéssel koronázta meg kiváló teljesítményét, a végeredményt pedig Imanol Garciandía állította be.
Mario Sostaric hét, Bodó Richárd öt, Sebastian Frimmel négy góllal járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Nedim Remili nyolc, Ludovic Fabregas hét alkalommal volt eredményes.
A Veszprém legutóbb éppen akkor dobott ilyen kevés gólt, amikor kikapott Szegeden tavaly júniusban 31–25-re, írja az MTI.
A két együttes 199. egymás elleni tétmérkőzésén 137 veszprémi siker, valamint hét döntetlen mellett 55. alkalommal győzött a Szeged, és a bajnokságban legközelebb április 18-án találkoznak egymással.
Kézilabda
Férfiak
NB I
- OTP Bank-Pick Szeged–Veszprém HC 28–24 (12-12)