Simon Petra elárulta, mi hiányzott a csodával felérő Európa-bajnoki döntőhöz

2024-12-13T172413Z 271586999 UP1EKCD1CCCD8 RTRMADP 3 WOMEN-S-EHF
A norvég női kézilabda-válogatott még egy polccal a miénk felett áll – jelentette ki Simon Petra, a magyar válogatott irányítója a 30–22-re elvesztett Európa-bajnoki elődöntőt követően. Az FTC játékosa szerint épp emiatt bárki jön is a bronzcsatában, nem kell most a kardunkba dőlni. Érzése szerint több esélyünk lesz meglepni, mint a skandinávokat volt. Janurik Kinga hasonlóan látta a meccset, megjegyezve, hogy bár van bennük némi keserűség, de az a szeretet, amit a lelátó felől kaptak a lefújást követően, segít, hogy mihamarabb lezárják magukban a meccset.

Simon Petra, a magyar válogatott irányítója szerint nem tudták felvenni a versenyt a norvég stílussal, valamint legnagyobb sztárjaikkal, ez lett a mieink veszte a bécsi elődöntőben.

Nagyon nehéz mérkőzés volt, mind fizikálisan, mind mentálisan rengeteget kivettek belőlünk a norvégok. A norvég védelem elképesztően kompakt és erős, sajnos nagyon nehezen találtuk a megoldásokat támadásban. Védekezésben is voltak problémáink, a gyors kézilabdájukkal sem sikerült felvennünk a versenyt, sokszor vissza sem értünk a saját térfelünkre. Jobban kellett volna többek között Henny Reistadra is figyelnünk, Katrine Lunde eszén pedig túljárnunk, de egyszerűen nem találtuk egyikőjük ellenszerét sem, mindketten a klasszis formájukat hozták.

Bár az első félidő végére sikerült két gólra zárkóznia Golovin Vlagyimir csapatának, azonban a húszéves ferencvárosi játékos szerint a pihenő utáni percekben zárkózás helyett eldőlt a találkozó.


Az első félidőben jól tartottuk magunkat, az öltözőben meg is beszéltük, hogy onnan folytatjuk a védekezést, ahol abbahagytuk: labdákat szerzünk, azokat rendezetlen védelem ellen rávisszük a kapusra, de zárkózás helyett nyílni kezdett az olló. Nagyon sajnálom, hogy nem győztünk ma, nagyon szerettük volna kiszolgálni a közönséget, de innentől kezdve már a vasárnapi meccsre kell fókuszálnunk, nagyon szeretnénk bronzéremmel zárni a tornát.”

Hozzátette: még sokat kell dolgoznia a magyar csapatnak, hogy beérje az Eb- és olimpiai címvédőt. A magyar szurkolókkal megtelt Wiener Stadthalle állva tapsolta játékosainkat, és egy emberként énekelte a magyar himnuszt.

Ma nem tudtunk csodát tenni, pedig nagyon akartunk, de fantasztikus érzés volt a Himnuszt hallgatni, és hálásak vagyunk azért, hogy a publikum a vereség ellenére is támogat minket, vasárnap bronzzal szeretnénk ezt meghálálni.

„Nem számoltunk előre a vereséggel, ez így túlzás lenne. De persze tudtuk, milyen színvonalat képviselnek. Hogy nem elég egyetlen sorra készülnünk, mert akár két klasszis csapatot is ki tudnának állítani – kezdte értékelését Janurik Kinga, aki 34 százalék feletti védési hatékonyságot hozott a meccsen, az első negyedóra után beállva a magyar kapuba. – Úgy voltunk vele, hogy ajándék, hogy itt lehetünk, legyünk büszkék magunkra, és próbáljuk megmutatni, ennél is több lehet bennünk. Hogy nem kell minket lesajnálni, kicsinek nézni ebben a négyesben sem, hogy ráfázhat, aki előre elkönyveli, de jó minket kapni. Sajnálom, hogy ma nem jött ki jobban a lépés, magunk és a szurkolóink miatt is. Nem tudom elégszer elmondani, micsoda impulzusokat kapunk a drukkerektől ezen az Eb-n. Fantasztikus hangulatot teremtettek ma is, és fantasztikusak voltak Debrecenben is. Nagyon szépen köszönjük, hogy ennyien itt voltak Bécsben is velünk.”

A kapus hozzátette, a második elődöntőn egyik riválisért sem szorít, szinte mindegynek találja, hogy Franciaország vagy Dánia lesz az ellenfelünk a bronzmeccsen. „Persze máshogyan kell picit készüljünk, de ez főleg a stáb hatásköre. Egyébként nem szorítok egyik ellenfélért sem. Vagyok már annyira rutinos, hogy tudjam, ilyenkor az a legfontosabb, hogy önmagamra és a csapatunkra koncentráljak” – jelentette ki.

„Az első félidő második felében egész jól feljöttünk rájuk, sajnálom, hogy nem tudtuk a második játékrészben ugyanonnan folytatni – vette át a szót Juhász Gréta. – Sok volt a technikai hiba, az eladott labda, a védekezésünk is megbomlott, s innentől Kinga sem tudott segíteni. Bosszantóan sok hibánk volt elöl, hátul. Bízom abban, hogy gyorsan el tudjuk engedni ezt a mérkőzést, persze a hibák alapos kielemzése után. Ott lesz a holnapi nap, hogy rendezzük a történteket fejben, és újra felpörögjünk” – tekintett előre, hozzátéve, a legkevésbé sem volt elégedett a saját teljesítményével, hiába akadtak jó lövései, túl sok hibát vétett.

A sérülésekre sem foghatunk semmit. Persze nem könnyű a helyzet, de azért vagyunk csapat, hogy ha valaki kidől, akkor együtt megpróbáljuk betölteni a keletkezett űrt.

 Janurikkal ellentétben Juhász határozott véleményt formált: Dániának örülne jobban a bronzcsatában.

Vámos Petra ezúttal egy gólt tudott hozzátenni a válogatott terméséhez, ugyanakkor a játékszervezésben vitathatatlan érdemei voltak az első 40-45 percben. „Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után. Vegyes érzéseim vannak megintcsak. Nyilván egy nagyon jó csapat ellen játszottunk, nem szégyen ilyen riválistól kikapni. Viszont a hibáink miatt bőven van hiányérzetem, olyan rövidzárlataink voltak védekezésben, amelyek az elmúlt időszakban már nem voltak jellemzőek. Ez igazából a bosszantó” – fogalmazott a lefújást követően a Metz játékosa.

„Voltak pozitív dolgok is, nem rohantak át rajtunk úgy, mint egy-két éve simán megcsinálták. Pariban voltunk az első félidő alapján. De nem tudtuk úgy folytatni. Az egész képre gondolva szépen helyt álltunk, az eredmény ellenére azt érzem, a mérkőzés nagy részében méltó ellenfelei voltunk a norvégoknak, de joggal van hiányérzetünk is.”

„Azzal nincs bajom, hogy ma nem úgy jöttek a gólok, az volt az érzésem, egész jól tudom szervezni a játékot. Az inkább bosszant, hogy a második félidőben már hullámzóbb volt az én játékom is. Remélem, vasárnapra én is és a csapat is egy kiegyensúlyozottabb játékkal rukkolunk elő, és akkor mindegy, hogy ki lesz az ellenfelünk, lehet keresnivalónk” – tekintett előre Vámos.

„Nagyon szeretnénk erről a tornáról egy érmet hazavinni, mindegy a fáradtság, azt érzem most, ha mással nem, szívvel kompenzálhatjuk mindazt, amit ez az elődöntő esetlegesen kivett a lábainkból” – fogalmazott. 

Tóth Nikolett, a DVSC Schaeffler irányítója szerint a rengeteg technikai hiba okozta a magyar alakulat vesztét.

Nyilván szorosabb mérkőzésre számítottunk, főleg azután, hogy az első félidő végén visszajöttünk a meccsbe. A második félidő elején azonban rengeteg technikai hibánk volt, és a védelmünk is szellős volt, bár Janurik Kinga így is sokszor védésekkel segítette a csapatot.

Tóth kiemelte: minél hamarabb túl kell lendülniük a vereségen, és a vasárnapi bronzmérkőzésre kell fókuszálniuk. Majd röviden kitért a hiányzókra is: „természetesen nehéz ennyi hiányzó mellett játszani, de a pályán lévő játékosoknak így is meg kell oldaniuk az előttük álló feladatokat, függetlenül attól, hogy mennyivel vannak kevesebben.”

Értékelésében kiemelte: Franciaország győzelmében bízik a másik elődöntőben. Ez azonban nem így lett:

ugyanis a skandináv csapat – némi megleptésre – legyőzte a világbajnoki címvédő franciákat, így vasárnap dán–norvég finálét, valamint magyar–francia bronzmérkőzést rendeznek.

A mieink revansot vehetnek a középdöntő utolsó mérkőzésén elszenvedett vereségért

A vasárnapi bronzmérkőzés 15 óra 15 perckor kezdődik majd Bécsben. Az összecsapásról – az elődöntőhöz hasonlóan – percről percre frissülő szöveges közvetítéssel készül az Index. 

A női kézilabda-Európa-bajnokság döntő hétvégéjének menetrendje:

december 13. péntek:

december 15. vasárnap:

  • 15.15, a 3. helyért: Magyarország–Franciaország
  • 18.00, döntő: Dánia–Norvégia

(Borítókép: Simon Petra 2024. december 13-án. Fotó: Lisa Leutner / Reuters)