- Sport
- Kézilabda
- kézilabda
- futball
- labdarúgás
- labdarúgó nb i
- böde dániel
- paksi fc
- kézilabda bajnokok ligája
- ftc rail cargo hungaria
- böde-bíró blanka
Örömhír: első gyermekét várja a magyar kézilabda-válogatott csapatkapitánya
A harmincéves, 133-szoros válogatott kapus, valamint a 25-szörös válogatott támadó, Böde Dániel a népligeti együttes Instagram-oldalán egy ultrahangfotóval jelentette be az örömhírt: első közös gyermeküket várják. A pár 2023 májusában kötötte össze életét.
„Fantasztikus érzés, nagyon boldogok vagyunk, hogy gyermekünk lesz” – nyilatkozott a kapus a klub honlapján.
Ameddig az orvosok tanácsolják, addig könnyítetten edzem, tornázom, mert szeretek a csapattal, a lányokkal lenni, illetve később is igyekszem segíteni mindenben, de egy ideig csak a pályán kívülről. Hálás vagyok a klubnak, a vezetőknek mindazért a támogatásért, amelyet kaptam azóta is, hogy a terveimről tájékoztattam őket. Nagyon várom az előttem álló időszakot, szeretném a lehető legtöbb pillanatát élvezni, miközben szurkolok majd a csapatnak, hogy elérje a kitűzött célokat.
Böde Dánielnek korábbi házasságából már született két fia és egy lánya. Egyelőre nem osztották meg első közös gyermekük nemét, valamint azt sem, hogy mikor érkezik a pici a sportolócsaládba.
Nemcsak a magánéletükben, de karrierjükben is jó időszakot él meg a páros: Böde-Bíró Blanka decemberben Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, klubcsapatával, a Fradival vezeti a bajnoki tabellát, a Bajnokok Ligája csoportkörében együttese pedig a második a Metz mögött. Böde Dániel sokadik virágzását éli, nyolc találatával a góllövőlista élén áll, együttese pedig az NB I-ben jelenleg az ötödik.