Hollandia tizenhét gólos sikerrel kezdte a kézi-vb-t a magyarok csoportjában

Hollandia magabiztos, papírforma sikerével indult a dán-horvát-norvég közös rendezésű világbajnokság varasdi programja. A magyar válogatott csoportjában, azaz a D jelű kvartettben a vb-újonc, a tavalyi Afrika-bajnokságon 5. helyet szerző Guinea ellen istenigazából csak az tűnt kérdésesnek, húsz- vagy harmincgólos sikert arat majd az Oranje.
Az első négy találatot mindenesetre kivétel nélkül az európai együttes szerezte, amely az ötödik percben kapitulált először (4–1). A hollandok végül fél gázzal is 21–8-as fórt építettek fel az első játékrész végére, többek között Rutger ten Veldének köszönhetően, aki egymaga kilenc gólt dobott az első félidőben.
A mérkőzés igencsak foghíjas lelátók előtt vette kezdetét, játék közben aztán egyre több (a nap második mérkőzésére szállingózó) északmacedón és magyar drukker érkezett meg az arénába, így a második félidőt már egészen tétmérkőzéseket idéző hangulatban játszhatták le a felek.
Fordulás után – noha mindössze 14 másodperc alatt újabb gólt dobtak a hollandok – nemhogy látványosan tovább nyílt volna az olló, alig több mint kilenc perc elteltével 8–8-ra álltak a játékrészen belül az afrikaiak. Persze összesítve ez is csak 29–16-os eredményt, tizenhárom gólos hátrányt jelentett. Azt is érdemes hozzátenni, a Staffan Olsson szövetségi kapitány alapemberei közül ekkor már a többség egy-két percre sem szállt be a narancs mezeseknél.
Végül nemhogy harminc, húsz gól sem volt a két csapat között, ami az előzetes esélyek alapján több mint tisztes helytállást jelent Guineától (40–23).
Az összecsapás hajráját már melegítőben néző Ten Velde végül a kilenc találatával a meccs legeredményesebb játékosa lett, az afrikai együttesből Théo Lebon és Lilian Pasquet jutott négyig legjobb góllövőként.
A csoport második mérkőzése, a Magyarország–Észak-Macedónia összecsapás 20 óra 30 perckor kezdődik majd.
Férfi kézilabda-világbajnokság
- Hollandia–Guinea 40–23 (21–8)
később
- 20.30: Magyarország–Észak-Macedónia
(Borítókép: Pixsell / MB Media / Getty Images Hungary)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
március 20., 19:56
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
16 perce
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
1 órája
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Sport
Marco Rossi: Fejben szétestünk, mentálisan nem voltunk elég erősek
Az olasz kapitány hiányolta az egyenlő mércét a játékvezetők részéről.
50 perce
- Címlapon
Zombidrognak nevezik a kábítószert, amely rabjait élőhalottá varázsolja
A hatóanyagát eredetileg állatorvosi nyugtatóként használják.
58 perce
- Címlapon
Súlyos százezekre megy az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek
12 perce
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re
Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.
március 20., 17:33
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
1 órája
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
10 órája
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
4 órája
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
1 órája
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
2 órája