„Ma meghaltunk a pályán, iszonyatos fájdalom így kikapni”

D  YT20250128229
Chema Rodríguez szövetségi kapitány és férfi kézilabda-válogatottunk több kulcsembere is a könnyeivel küzdve állt az újságírók rendelkezésére a Horvátország ellen az utolsó másodpercekben 31–30-ra elvesztett világbajnoki negyeddöntő után. Fazekas Gergő, Lékai Máté és Bartucz László is lesújtó élményként élte meg a történteket, miközben arra nem tudott egyértelmű választ adni egyikük sem, mi okozhatta az utolsó négy perc rövidzárlatát, az 5–0-ra elbukott véghajrát.

„Istenigazából nem is tudom, mit érzek most, csak annyit tudok, nagyon kemény átélni” – fogalmazott a magyar válogatott könnyekkel küzdő szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez a 31–30-ra elvesztett negyeddöntő lefújását követően.

„Nagyszerű meccsünk volt, ki merem jelenteni, sokkal jobbak voltunk, mint a horvátok. Büszkék lehetünk, büszke vagyok minden játékosra, mert olyan teljesítményt tettek le az asztalra, mint a legnagyobb bajnokok” – mondta a pozitívumokba kapaszkodva.

Együttesünk az 55. percben még 30–26-ra vezetett, ezután viszont már nem talált be, közben öt gólt kapott. Így úszott el a továbbjutás…

Nem tudok egyetlen okot mondani, hogy mi hiányzott a végén. Bár nem érzem úgy, hogy elhittük volna, hogy megvan a győzelem, hogy bárki kevésbé koncentrált volna. Annyi biztos, a meccsnek addig nincs vége, míg nem hangzik fel az utolsó dudaszó, ebből kaptunk újabb, keserű emlékeztetőt. Nem akarom azt mondani, hogy a horvátok ne érdemelték volna meg a továbbjutást, de azt gondolom, mi jobban megérdemeltük volna

– tette hozzá a szakvezető. 

„Előzetesen úgy voltunk vele, kisebb csoda lenne az elődöntő, mert nagyon kemény a mezőny, és ebben a mezőnyben is kiemelkedő játékerőt képvisel a horvát válogatott. Szinte tökéletes játék kell ellenük. Ezt viszont megtettük, és így, hogy ilyen közel volt a győzelem, csak még nehezebb most átélni ezeket a perceket.”

Nem csak egy csapatot, 15 ezer horvátot kellett volna felülmúlni

Fazekas Gergő, a magyar csapat legfiatalabbja is a könnyeivel küszködött a lefújást követően.

„Óriási csalódottság van bennem, iszonyatos fájdalom így, az utolsó pillanatban elveszíteni egy ilyen meccset. Mi ma meghaltunk a pályán. De ki kell emelnem, hogy eszméletlen büszke vagyok erre az együttesre. Azt a küzdelmet, amit mi a pályán mutattunk, azt csak dicsérni lehet. Nem ez volt a tervünk, természetesen nem így akartuk ezt a találkozót zárni – és az utolsó pillanatokig úgy is tűnt, hogy nem így fogjuk” – kezdte értékelését az Indexnek a 21 éves játékos.

A véghajrával és a fájdalomérzet okával kapcsolatban hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint a szövetségi kapitány. 

„A kézilabda hatvan percig tart, ezúttal is bebizonyosodott. Ötvenöt percig kontrolláltuk a mérkőzést, de a véghajrá szörnyen sikerült. Nehéz bármit mondanom, borzasztóan fáj most. Azért is lesz nehéz ezt magunkban elrendezni, mert tényleg úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, és szinte végig vezettünk. Méghozzá azt az arcunkat mutattuk ma, amelyiket az egész világbajnokságon eddig nem tudtuk. Teljesen kizártuk azt, hogy tizenötezer horváttal teli aréna van a sikerünk ellen.”

Kapcsolódó
Ott állt a világbajnoki elődöntő kapujában, belépni azonban nem tudott rajta férfi kéziválogatottunk

Ott állt a világbajnoki elődöntő kapujában, belépni azonban nem tudott rajta férfi kéziválogatottunk

Az utolsó öt percnek négygólos előnnyel mentünk neki, a horvát válogatott azonban innen is fordított.

A Wisla Plock játékosa kiemelte: kiválóan menedzselték a támadásokat, Bartucz László pedig fantasztikusan védett.

„Jók voltunk, pariban voltunk, annyi hiányzott, hogy a végjátékra kicsit jobban összeszorítsuk a fogunkat” – zárta csalódottan Fazekas.

Bartucz László 35 százalékos hatékonysággal zárta ezt a találkozót, a kapusnak a tornán először jutott hosszabb játékidő, és nem is számította arra, hogy ezúttal ekkora bizalmat szavaz neki a kapitány, korábban csupán egy-egy büntetőre érkezett a pályára. A Tatabánya kapusa lapunknak elmondta, hogy mit sem ér számára kiváló teljesítménye így, hogy a csapat kikapott.

Megmondom őszintén, egyáltalán nem számítottam arra, hogy Chema ma számít rám, délben szólt, hogy készüljek, én leszek a kezdőben. Mióta itt vagyok a csapattal, erre a lehetőségre vártam, folyamatosan tűzben tartottam magam, hogy készen álljak, bármikor is kapok lehetőséget – örülni viszont nem tudok. Mindig a csapat az első, tehát hiába védtem jól, ha kikaptunk. Ez a lényeg. Elképesztően csalódott vagyok.

A 32 éves kapus kiemelte, szerinte a horvátok masszív védekezésükkel tudtak a mieink fölé kerekedni a véghajrában.

„Sajnos belekényszerültünk abba, hogy félhelyzeteket elvállaljunk, a kapus pedig azokat könnyedén fogta, az induló szélsők pedig lerohantak minket, és gyors gólokat szereztek” – értékelt Bartucz.

Ennél fájóbb aligha lehetne

Lékai Máté, a magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya szerint a kezünkben volt a meccs, így még fájóbb az utolsó másodpercekben kapott góllal elbukott negyeddöntő.

Mindig azt mondom, hogy rossz játékkal nyerni jobb, mint jó játékkal kikapni. Ez megint bizonyosodott. Korábban rossz játékkal győztünk, most viszont jól játszottunk, mégis veszítettünk

– nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának a Ferencváros irányítója a találkozó után. Lékai – a szövetségi kapitányhoz hasonlóan – nem tudott egyértelmű választ adni arra, mi történt az utolsó öt percben, miért csúszott ki válogatottunk kezei közül az elődöntő.

Az elnök rendkívül csalódott

Ilyés Ferenc, a magyar szövetség elnöke a torna előtt azt mondta, a legjobb nyolc hely a világ közvetlen élmezőnyét jelenti, hiszen legalább 10-14 csapat van, amely mindig a negyeddöntőbe vágyik.

„Rendkívül csalódott vagyok, de gondolom, ezzel minden szurkoló így van, és talán a játékosok a legcsalódottabbak. Jó dolog, hogy a legjobb nyolc között vagyunk, de nem lehet tudni, mikor adódik legközelebb ilyen csoport, ilyen ág, és ilyen negyeddöntős ellenfél. Jó lett volna élni ezzel a lehetőséggel” – nyilatkozta az MTI-nek a játékosként kétszeres olimpiai negyedik helyezett balátlövő.

„Senki nem adta fel, mindenki beleadta az utolsó energiatartalékait is, a hazaiakat pedig a közönség is hajtotta. Harminc lőtt gól nem rossz, a nyitott védekezésük ellen jól működött, amit terveztünk. A kezünkben volt a meccs öt perccel a vége előtt” – értékelt csalódottan Lékai.

Hangsúlyozta: a férfi mezőnyben körülbelül 15 csapat tartozik a szűk világelithez, ezért bármelyik világversenyen nagyon nagy dolog bejutni a nyolc közé. Ez a magyaroknak sorozatban három világbajnokságon és a tavalyi Európa-bajnokságon is sikerült. „Erre büszkék lehetünk, de sportolók vagyunk, nem itt akartunk megállni, feljebb akartunk lépni még egy lépcsőfokot. Itt volt a lehetőség, szerintem mindenki azért kézilabdázik, hogy ilyen meccsen játszhasson, ilyen hangulatban, ilyen téttel” – mondta a 196-szoros válogatott játékos, aki ezúttal három gólt szerzett.

Bóka Bendegúz szerint miután öt perccel a vége előtt négy találattal vezettek, onnan már meg kellett volna oldaniuk, meg kellett volna nyerniük a mérkőzést.

Nem tudom, mi történt az utolsó öt percben. Semmi nem jött össze nekünk, hiányzott egy sikeres védekezés és egy támadás

– közölte a Balatonfüredi KSE balszélsője.

A védelem egyik oszlopa, Sipos Adrián elmondta, nagyon felkészültek a horvátok öt-egyes nyitott és hatosfalas zárt védekezésére is.

„Ma az emberelőnyös támadásaink döcögtek, de egy remek csapattól kaptunk ki, remek hangulatban” – fűzte hozzá. A német bajnoki listavezető MT Melsungen beállója arra utalt, hogy horvát kiállítás esetén a magyarok a kapusuk lecserélésével kettős létszámfölényt alakítottak ki támadásban, de a hibákat az ellenfél rendre megbüntette, és az üres kapuba lőtt.

Sajnos a hajrában sorra kimaradtak a helyzeteink, sorra kaptuk a gólokat, nem tudtuk megállítani őket. Az én kiállításom is rosszkor jött. Szívós csapat a horvát, mindig visszajött, de a mi dolgunk lett volna, hogy pontot tegyünk a meccs végére

– vélekedett.

A magyarok – akiknek a negyeddöntőbe jutás volt a céljuk, és végül nyolcadikok lettek – a csoportkörben 27–27-es döntetlent játszottak Észak-Macedóniával, majd Guineát 35–18-ra, Hollandiát 36–32-re győzték le Varasdon. A középdöntőben 37–30-ra kikaptak az Európa-bajnok franciáktól, aztán Ausztria ellen 29–26-ra, Katar ellen 29–23-ra nyertek.

Azt a rossz sorozatot ezúttal sem tudták megszakítani, hogy még soha nem győztek le házigazdát világ- és Európa-bajnokságon.

A mieink így végül a nyolcadik helyen zárták a 2025-ös vb-t. A végső sorrendnél a középdöntőből hozott pontok és gólkülönbségek rangsoroltak – egyedül a magyar válogatott tudott legfeljebb hét ponttal a nyolc közé kerülni.

Kézilabda, férfi világbajnokság 2025

negyeddöntők

  • Horvátország–Magyarország 31–30 (16–16)
  • Franciaország–Egyiptom 34–33 (18–14)
  • január 29., 17.30, Oslo: Dánia–Brazília
  • január 29., 20.30, Oslo: Portugália–Németország

elődöntők

  • január 30. és 31. Zágráb és Oslo

döntő, bronzmérkőzés

  • február 2., Oslo

(Borítókép: Bartucz László kapus a Zágráb Arénában 2025. január 28-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Alkoholfüggőségéről és öngyilkossági kísérletéről vallott a korábbi magyar válogatott focista

Alkoholfüggőségéről és öngyilkossági kísérletéről vallott a korábbi magyar válogatott focista

A rengeteg – borzasztó – gyerekkori trauma miatt akart véget vetni az életének.

január 25., 16:28

  • Sport
Edzés közben halálra gázolták a kerékpáros-tehetséget

Edzés közben halálra gázolták a kerékpáros-tehetséget

Egy szabálytalan előzés áldozatává vált a 19 éves sportoló.

január 25., 14:36

  • Sport
Vas Blanka világkupa-futamgyőzelmet aratott Belgiumban

Vas Blanka világkupa-futamgyőzelmet aratott Belgiumban

Három év után jött össze neki ismét a bravúr.

január 25., 14:59

  • Sport
Fazekas Gergő elárulta, vitázott legendás édesapjával a világbajnokság alatt

Fazekas Gergő elárulta, vitázott legendás édesapjával a világbajnokság alatt

A magyar kéziválogatott legfiatalabbja szerint el kell engedni végre az érthetetlen görcsösséget.

január 25., 13:06

  • Sport
helyszíni riport: Elkészült a sorsolás, a magyar válogatott legjobbja kezdi a kulcsfontosságú párharcot

helyszíni riport: Elkészült a sorsolás, a magyar válogatott legjobbja kezdi a kulcsfontosságú párharcot

Rendkívül fontos két párbaj vár csapatunkra az első napon.

26 perce

  • Sport
Letaszították a trónról Melbourne királynőjét, új bajnokot avattak az Australian Openen

Letaszították a trónról Melbourne királynőjét, új bajnokot avattak az Australian Openen

A 29 éves amerikai karrierje 46. Grand Slam-tornáján először ért a csúcsra.

január 25., 11:55

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Sport
Meghalt a kosárlabdázás legendája, aki minden címet begyűjtött

Meghalt a kosárlabdázás legendája, aki minden címet begyűjtött

Nyert hazájával olimpiát, világ- és Európa-bajnokságot is.

január 25., 13:51

  • Sport
Három év börtön az olimpiai bajnoknak nemi erőszakért

Három év börtön az olimpiai bajnoknak nemi erőszakért

17 éves volt az áldozat.

január 25., 13:33

  • Sport
Három éve vesztettük el Csollány Szilvesztert, a gyűrűk urát

Három éve vesztettük el Csollány Szilvesztert, a gyűrűk urát

Az olimpiai bajnok 51 évesen halt meg, emléke előtt a szomorú évfordulón kvízzel tisztelgünk.

január 24., 07:09

  • Sport
A Ferencváros romániai sikerével bejutott a BL negyeddöntőjébe

A Ferencváros romániai sikerével bejutott a BL negyeddöntőjébe

A Metz is egy lépésre került a budapesti négyes döntőtől.

január 25., 18:20

  • Sport
Dráma Ausztráliában: Djokovics sérülés miatt feladta az elődöntőt

Dráma Ausztráliában: Djokovics sérülés miatt feladta az elődöntőt

A 25. Grand Slam-győzelmére még várnia kell.

január 24., 06:44

  • Sport
Több mint egy évtizede nem látott olyat a teniszvilág, mint szombaton Melbourne-ben

Több mint egy évtizede nem látott olyat a teniszvilág, mint szombaton Melbourne-ben

A 29 éves teniszező elárulta, hogyan jött össze számára a történelmi győzelem.

január 25., 17:34

  • Sport
Nagyot bukott a francia síző, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Nagyot bukott a francia síző, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Ez mindössze a nyolcadik versenye volt a 11 hónapos kihagyása óta.

január 24., 17:45

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.

33 perce

  • Címlapon
Figyelmeztette Magyarországot Donald Trump egykori nagykövete: megromolhat a jó viszony

Figyelmeztette Magyarországot Donald Trump egykori nagykövete: megromolhat a jó viszony

David Cornstein szerint ez lenne a legnagyobb hiba, amit elkövethetnek a magyarok.

12 órája

  • Sport
Kétgólos hátrányról pontot szereztek a bajnok ellen Gulácsi Péterék

Kétgólos hátrányról pontot szereztek a bajnok ellen Gulácsi Péterék

A Freiburgban nyerő Bayern München előnye így már hat pont.

január 25., 17:48

  • Sport
Még el sem kezdte első profi szezonját, máris jelentős sikert ért el a magyar tehetség

Még el sem kezdte első profi szezonját, máris jelentős sikert ért el a magyar tehetség

Ilyen előkelő helyen korábban még egyetlen magyar sportoló sem végzett.

január 24., 10:21

  • Sport
Kifütyülték Djokovicsot az Australian Openen, lehet, nem tér már vissza Melbourne-be

Kifütyülték Djokovicsot az Australian Openen, lehet, nem tér már vissza Melbourne-be

A szerb teniszező mindenkit sokkolt az elődöntőben.

január 24., 08:30

  • Sport
Az elején ráijesztettek, mégis a címvédő Sinner jutott fináléba az Australian Openen

Az elején ráijesztettek, mégis a címvédő Sinner jutott fináléba az Australian Openen

A meglepetésre négy közé jutó Sheltonnak két labdája volt az első szetthez, mindhiába.

január 24., 12:28

  • Sport
Megtalálta új szövetségi kapitányát a belga válogatott

Megtalálta új szövetségi kapitányát a belga válogatott

Legutóbb a Napolit irányította a rutinos edző.

január 24., 09:22

  • Címlapon
Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót

Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót

A játékos tagad, a liga vizsgálatot indított az ügyben.

8 órája

Neked ajánlott