Magabiztos győzelmet aratott a Veszprém, továbbra is uralja BL-csoportját

2025.02.13. 21:01

A magyar klub vezetői délelőtt ellátogattak Marian Cozma sírjához a bukaresti Pipera temetőbe. Ahogy a két csapat egymás elleni mérkőzésén mindig, a szurkolók a kilencedik percben ezúttal is felállva, néma csendben emlékeztek a 16 évvel ezelőtt Veszprémben meggyilkolt beállóra, aki pályafutása során ebben a két együttesben játszott.

A román bajnoki címvédő és listavezető keretéből Haukur Thrastarson és Rosta Miklós hiányzott, utóbbi a közelmúltban kisebb hátsérüléssel bajlódott. A magyar bajnoki címvédő és listavezetőnél Bjarki Már Elísson és Nedim Remili nem játszott.

Andrij Akimenko hat perc alatt négy gólt szerzett a Dinamóban, de nem csak ő volt elemében: az első tíz percben összesen 17 találat született. Ezt követően ugrásszerűen javult a vendégek védekezése, előbb 4–1-es, majd 7–1-es sorozatot produkáltak, és bár a házigazdák nyitott védekezéssel próbálkoztak, csak a szünet előtt tudták némileg csökkenteni a hátrányukat.

A veszprémiek első félidőben látott lendülete a második felvonásban tíz percig kitartott, utána viszont váratlanul nagyot fordult a játék képe és Branko Vujovic vezérletével a Dinamo három és fél perc alatt 23–20-ra felzárkózott. Xavier Pascual vezetőedző időkérése után újra összeszedettebben játszott csapata, csakhamar visszaállította a hatgólos különbséget, a hajrában pedig már azt is megengedhette magának, hogy kapusának lecserélésével a létszámfölényes támadójátékot gyakorolja.

A tíz győzelemmel és egy vereséggel csoportjuk élén álló bakonyiak egy hét múlva a portugál Sporting CP csapatát fogadják. A hat sikerrel és öt vereséggel csoportjában negyedik helyezett Szeged jövő szerdán a francia HBC Nantes vendége lesz.

Kapcsolódó
Nagy meglepetésre kikapott a Szeged a sereghajtótól, még nem biztos a továbbjutása

Nagy meglepetésre kikapott a Szeged a sereghajtótól, még nem biztos a továbbjutása

Két hete a vb-n szenvedtünk fájó vereséget, most a BL-ben, pedig két sztárjuk is a magyar együttest erősítette.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkör, 11. forduló

B csoport:

  • Dinamo Bucuresti (román)–One Veszprém HC 26–33 (13–18)

korábban:

A csoport:

  • OTP Bank-Pick Szeged–PPD Zagreb (horvát) 26–27 (13–15)

(MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között

Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.

március 18., 11:33

  • Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán

Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.

március 18., 09:46

  • Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul

Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul

Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.

március 17., 19:16

  • Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton

Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.

37 perce

  • Sport
Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt

Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt

Elképesztően kínos helyzetbe került az élvonalbeli klub egy téves infó nyomán.

március 17., 18:41

  • Sport
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt

A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.

1 órája

  • Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen

Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.

március 18., 09:34

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

3 órája

  • Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez

Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.

március 18., 09:24

  • Sport
A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti

A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti

Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.

március 17., 18:14

  • Sport
Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ

Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ

Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.

március 17., 16:33

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

7 órája

  • Sport
Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt

Újabb nyílt levél íródott a lemondásra felszólított Szujó Zoltán miatt

Nem kellett sokat várni az MNASZ reakciójára.

március 17., 17:21

  • Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét

Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét

A klub közleményben reagált a történtekre.

március 17., 06:42

  • Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó

Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.

március 18., 14:35

  • Sport
Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...

Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...

Óriási lépés a bajnoki cím felé.

március 17., 07:20

  • Sport
Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter

Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter

A magyar kapus őrületbe kergette az ellenfél támadóit a Bundesliga szombati rangadóján.

március 17., 07:24

  • Sport
Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában

Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában

Kialakult az elődöntő mezőnye.

március 17., 11:19

  • Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető

Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.

2 órája

  • Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes

Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.

3 órája

  • Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget

Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.

8 órája

  • Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében

Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében

Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.

március 17., 10:11

  • Sport
Kilencvenöt helyet javított a világranglistán a karriercsúcsot jegyző Tóth Amarissa

Kilencvenöt helyet javított a világranglistán a karriercsúcsot jegyző Tóth Amarissa

Marozsán Fábián nem tudta megvédeni pontjait Indian Wellsben, öt helyet rontott a ranglistán.

március 17., 11:01

  • Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk

Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk

A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.

március 17., 13:34

  • Sport
Rejtély övezi egy fiatal sportoló halálát, válaszokat akar a gyászoló család

Rejtély övezi egy fiatal sportoló halálát, válaszokat akar a gyászoló család

A rendőrség a lakosság bevonásával igyekszik kideríteni, mi vezetett a tragédiához.

március 17., 12:38