A Győri ETO lelépte a BL-döntőst, így bebiztosította a helyét a negyeddöntőben

További Kézilabda cikkek
-
Szezon közben hívta vissza a magyar válogatott kapusát a Veszprém kézicsapata, áll a báll
- Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
- Csak döntetlenre futotta Montenegró ellen, egyelőre nincs bebiztosítva az Eb-szereplése a magyar kézilabda-válogatottnak
- „Szerelem volt első látásra” – visszavonul a hetvenszeres magyar válogatott sportoló
- Montenegró legyőzésével maradtak hibátlanok férfi kéziseink az Eb-selejtezőben
A tavaly júniusi fináléban a Győr 30–24-re kerekedett az akkor még SG BBM Bietigheim néven szereplő rivális fölé, az őszi csoportmérkőzésen pedig 31–26-ra győzött Németországban. Per Johansson vezetőedző együttese azzal a tudattal lépett pályára, hogy pontszerzéssel közvetlenül bebiztosítaná helyét a legjobb nyolc között, így kihagyná a rájátszás első fordulóját. Győzelem és az Odense–Esbjerg dán rangadó kedvező kimenetelével pedig akár még a csoportelsőség is eldőlhetett a kisalföldiek számára a záróforduló eredményeitől függetlenül.
Megvan a hatodik! Ellentmondást nem tűrő játékkal győzött a Győr a BL-döntőben
Amilyen drámai volt az elődöntő, olyan magabiztos lett az aranyhoz vezető utolsó lépés.
Villámrajtot vett a Győr (5–0), sem támadásaira, sem a szinte tökéletes védekezésére nem találta az ellenszert a német együttes, a kapuban pedig Hatadou Sako remekelt. Már negyedóra után 10–1 volt az állás, a vendégek egyetlen gólját Faluvégi Dorottya szerezte.
A 17. percben rászámolt a közönség a Ludwigsburgra (11–1), a láthatóan elbizonytalanodott vendégjátékosok sokszor kidolgozatlan lövőhelyzetekből próbálkoztak ebben az időszakban. Támadásban az első félidő második felében valamelyest javult a német együttes, ez arra volt elegendő, hogy a tíz gól környéki lemaradását tartani tudta, közelebb zárkózni nem tudott (17–8).
A fordulást követően kevésbé voltak hatékonyak a győri befejezések, 19–13-nál hat találatra faragta lemaradását a Ludwigsburg. A 48. percre aztán visszaállította tízgólos előnyét a magát megrázó címvédő (24–14), sőt a különbség már elérte a 14 gólt is (32–18) az izgalmaktól mentes hajrában. A végjátékban Anna Lagerquist megszerezte első győri BL-gólját (32–19).
Sako 15 védéssel vette ki a részét a fölényes sikerből. A mezőny legeredményesebbjeként Győri-Lukács Viktória hatszor talált be, az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott másik jobbszélsője, Faluvégi három gólt szerzett.
Sikerével a Győr már biztosan negyeddöntős, a csoportelsőségről az utolsó fordulóban az Esbjerg elleni, idegenbeli rangadó határoz majd jövő héten vasárnap.
Az A csoportban a negyeddöntőt már korábban bebiztosító Ferencváros szombaton legyőzte idegenben a Podravka Koprivnicát.
Továbbra is megállíthatatlan a Ferencváros a kézilabda-Bajnokok Ligájában
Simon Petra remekelt a második félidőben.
Női kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör
B csoport, 13. forduló
Győri Audi ETO KC–HB Ludwigsburg (német) 32–19 (17–8)
(Borítókép: Dione Housheer (k) és Linn Blohm (j), a Győri ETO és Sofia Hvenfelt (j2), a HB Ludwigsburg játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának 13. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC – HB Ludwigsburg mérkőzésen az Audi Aréna Győr sportcsarnokban 2025. február 16-án. MTI/Krizsán Csaba)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Történelmi naphoz érkezik a magyar válogatott, a múlt a mieinknek kedvez
Az 1000. meccsére készülő együttesnek parádés mérlege van a centenáriumi összecsapásokon.
március 18., 09:24
- Sport
Három út áll a magyar kerékpársport előtt
Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.
március 18., 05:57
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
2 órája
- Sport
Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt
Elképesztően kínos helyzetbe került az élvonalbeli klub egy téves infó nyomán.
március 17., 18:41
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.
március 17., 19:16
- Címlapon
Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.
52 perce
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
3 órája
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
7 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
7 órája
- Sport
Csányi Sándor szerint jó úton jár válogatottunk ahhoz, hogy hosszú távon sikeres legyen
Az elnök szerint le vagyunk maradva a nagy nemzetközi bajnokságokhoz képest.
március 18., 09:34
- Sport
A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti
Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.
március 17., 18:14
- Sport
Kirúgták a férfit, aki a hajánál fogva megtépett egy középiskolás lányt
A kamerák rögzítették a megdöbbentő esetet.
2 órája
- Sport
Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...
Óriási lépés a bajnoki cím felé.
március 17., 07:20
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
március 17., 14:22
- Sport
Eladólistára kerülhet nyártól Sallai Roland, Németországban köthet ki a támadó
Klubja nincsen megelégedve a magyar játékossal.
március 18., 14:35
- Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét
A klub közleményben reagált a történtekre.
március 17., 06:42
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
8 órája
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
9 órája
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
9 órája
- Sport
Kenderesi Tamás még a hazugságvizsgálatot is vállalná, hogy bebizonyítsa igazát
Véleménye szerint már az első pillanatban véglegesen döntöttek az ügyében.
március 18., 12:12
- Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében
Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.
március 17., 10:11
- Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk
A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.
március 17., 13:34
- Sport
Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában
Kialakult az elődöntő mezőnye.
március 17., 11:19
- Címlapon
A finnek titka a sisu, a nem kidobható világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
2 órája
- Sport
Éleződik a belharc, nyílt levélben követelik Szujó Zoltán lemondását
Jelentős feszültség halmozódott fel a magyar autósportban.
március 17., 08:41
- Sport
Az MTK szurkolói is kiakadtak Orbán Viktor ünnepi beszédén
A klub drukkerei szerint a kormányfő dehumanizáló megjegyzést tett a magyarok egy csoportjára.
március 17., 09:15
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
3 órája
- Sport
Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól
Ismét túlzásba vitte a keménykedést a rutinos hátvéd.
március 17., 13:15