Lusta amerikaiaknak nincs helyük a Spursben

2013.06.19. 00:04

Nem túlsztárolt csapat, de a győzelmi statisztikák a San Antonio Spurst igazolják: az egyik legsikeresebb és a rájátszásba legtöbbször bejutott NBA-csapat az elmúlt 15 évben. A siker egyik kulcsa Gregg Popovich edző, aki sosem egyéniségeket keres, hanem csapatot épít, és ehhez szívesen hoz külföldről is játékosokat. Ennek egyik magyarázata az, hogy Popovich szerint a külföldiek sokkal keményebben dolgoznak a legtöbb amerikainál.

A Spurs 15 játékosa közül kilenc az Egyesült Államokon kívül nőtt fel, és tanult meg kosarazni, két emblematikus játékos, az argentin Manu Ginobili és a francia Tony Parker még a Spurs játékát meghatározó „Nagy Hármasnak" is a tagja. A harmadik tagot, Tim Duncant sem tekintik igazi amerikainak, mert a Virgin-szigeteken született. A keretbe Tiago Splitter Brazíliából,  Boris Diaw és Nando De Colo Franciaországból, Patty Mills és Aron Baynes Ausztráliából, Cory Joseph Kanadából érkezett. A sokszínűség és soknyelvűség időnként kommunikációs zavarokkal is jár, de az eredmények azt igazolják, mindenki megtalálja a helyét a csapatban.

A San Antonio tudatosan építette fel ezt az imázsát, és a kiterjedt megfigyelőrendszere (scouting) miatt nemigen nyúlnak mellé a játékosválasztásnál. A Spurs ügynöki rendszerét az egész NBA irigylik, nagyon odafigyelnek a kiszemelt játékosokra, nem véletlen, hogy a Spurs által draftolt Hanga Ádámmal is folyamatosan kapcsolatban vannak.

A rendszer alapjait maga Popovich rakta le, aki már a nyolcvanas években végigjárta az európai bajnokságokat azért, hogy kiderítse, kik lehetnek azok a játékosok, akik az NBA-be is vérfrissítést hozhatnának.

A megfigyelői hálózat persze kőkemény üzlet is, nemcsak arról van szó, hogy jobb munkamorálú kosarasokat szerezzenk, a lényeg, hogy minél olcsóbb piacról szerezzenek be olyan tehetségeket, akik versenyben tudják tartani a csapatot. A Spurs nem teheti meg, mint a Miami vagy a Lakers, hogy óriási összegeket költsön egy-egy igazolásra. Játékospolitikájuk eddig hibátlanul működött. Parkert 28.-ként draftolták 2001-ben, de Ginobili még nála is alulértékeltebb volt, csak a második körben, 56.-ként kelt el 1999-ben, az évek alatt azonba bebizonyították, hogy olyan klasszisok, akik döntőt is képesek nyerni. A 2010-ben csatlakozó Tiago Splitter is a csak az első kör végén kelt el, de mára ő is meghatározó tagja lett a Spursnek.

Popovich alapelvei a csapatmunka és a önzetlenség, ezt a két feltételt kell teljesíteni, és mindig ezekhez keresi az embereket. Ezeket a fogalmakat pedig könnyebben magukévá teszik azok a játékosok, akik nem az USA-ban szocializálódtak, ahol óriási felhajtás követ minden mozdulatot, és a kosarasok is leginkább azon vannak, hogy magukat mutogassák, ahelyett, hogy a csapat eredményességét tartanák szem előtt. A Spursnél ráadásul az a tapasztalat, hogy míg Európában már a legfiatalabbakkal is képzett edzők foglalkoznak, addig az USA-ban pár dolláros licencdíj megfizetése után szinte bárki edzőnek mondhatja magát. A licenccel együtt szakmai ismeret nem váltható, így az utánpótlás-nevelés sok csapatnál esetleges, így minőségi játékosokra sem lehet számítani tőlük.

Popovich és a Spurs-modellje olyan jól működött, hogy már a fél NBA ezt másolja.