Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Napi 13 millió, vége az NBA legtutibb állásának

2017.06.28. 15:40

2014 márciusáig nem nagyon lehetett rosszat mondani Phil Jacksonra, hiszen játékosként kétszeres bajnok lett a New York Knicksszel, majd minden idők legsikeresebb edzője lett, miután hat bajnoki címet nyert a Michael Jordannel felálló Chicago Bulsszal, majd erre még öt gyűrűt gyűjtött a Los Angeles Lakersnél egy nem sokkal kisebb játékost, Kobe Bryantet kinevelve.

Amikor 2011-ben otthagyta a Lakerst, garantált volt, hogy azt csinálhat, amit csak akar – legtöbben a nyugdíjba vonulásra, vagy valamilyen szakértői állásra tették volna a voksukat –, Jackson pedig pár év pihenő után úgy döntött, hogy visszatér a gyökerekhez, és elvállalta a New York Knicks legfontosabb vezetői állását, ő lett ugyanis a kosárlabdaügyekért felelős igazgató.

5 évre, 60 millió dollárért alá, és 2014. március 18-i kinevezése után nem sokkal, a szezon áprilisi vége után egy héttel ki is rúgta a teljes edzői stábot, új, az újjáépítés felé mutató korszakot nyitva. Az első szezonban 17-65-ös mérleggel a keleti főcsoport utolsó helyén zártak, egy évvel később 32-50, majd idén 31-51 volt a mérlegük, mindkétszer rettentő messze volt a Knicks a rájátszástól, pedig Carmelo Anthony személyében egy mostani, Kristaps Porzingisben pedig egy leendő szupersztárjuk is van.

Nem is velük volt a gond, hanem hogy Derrick Rose és Joakim Noah elhibázott szerződtetésével nem hogy előre, de inkább hátrafelé haladt a csapat.

Ennek ellenére úgy tűnt, Jackson állása biztonságban van, és legalább a szerződés 2019-es lejártáig maradhat, ám szerda reggelre, majdhogynem a semmiből felmerült annak a lehetősége, hogy kirúgják – ez végül New York-i idő szerint kora délelőtt meg is történt.

A kirúgás hátterében egyébként pont Carmelo Anthony állt, Jackson ugyanis belátta, hogy a klub akkor jár a legjobban, ha elengedik a 33 éves, 10-szeres All-Star, háromszoros olimpiai bajnok kiscsatárt. Ezzel viszont duplán bajba került, egyrészt a Knicks-tulaj James Dolan is ragaszkodik Anthonyhoz, illetve az a Porzingis is, akit a múlt heti draft előtt megpróbált Jackson elcserélni egészen horribilis ajánlatokért. Ezzel a próbálkozással és Anthony elengedésével viszont aligha tudott volna nyugodt viszonyban együtt dolgozni a lett sztárral.

Jackson a szerdai kirúgásáig 1200 napot töltött a Knicks élén, a 60 milliós szerződésével ez napi 50 ezer dolláros, vagyis 13 millió forintos fizetésre jött ki. Komoly eredmény nélkül nem is volt rossz nyugdíjpótlék.