Dudaszóra verte meg magát a Knicks úgy, hogy a labda be sem ment

2019.01.18. 13:29

A New York Knicks elég szerencsétlenül, a meccs lefújása előtt 0,3 másodperccel kapott ki a Washington Wizardstól a londoni O2 Arénában rendezett meccsen.

A Knicks a negyedik negyed elején még jól állt, 19 ponttal vezetett, de ezután kicsúszott a kezéből a meccs. Még az utolsó másodpercekben is volt egy pont előnye, de a Washington támadhatott. A Knicks próbált szorosan embert fogni, de Thomas Bryant a végén kosárra tudott törni és rá is dobta. A labda nem ment be a gyűrűbe, de megadták a két pontot, mert Allonzo Trier már leszálló ágban ütötte el a labdát. Így 101-100-ra nyert a Wizards.

A játéknap másik izgalmas mérkőzésén a sérült LeBron Jameset továbbra is nélkülöző Los Angeles Lakers hosszabbításban nyert az Oklahoma City Thunder vendégeként. A kaliforniaiaknál Kyle Kuma 32, a bosnyák Ivica Zubac pedig karriercsúcsot jelentő 26 pontot szerzett. A Lakersnek ez volt a 12. mérkőzése a négyszeres MVP-nélkül, mostani sikerével 5/7-re módosította mérlegét ebben a periódusban, írja az MTI.

A Philadelphia 76ers, amely a legutóbbi kilenc meccséből hetet megnyert, csütörtökön az Indiana Pacers vendégeként aratott magabiztos győzelmet a 22 ponttal, 13 lepattanóval és 8 gólpasszal záró Joel Embiid vezérletével.

A Toronto Raptors sorozatban a nyolcadik hazai mérkőzésén nyert, ezúttal a Phoenix Sunst győzte le Pascal Siakam dudaszós kosarával.

Eredmények:

  • Washington Wizards-New York Knicks 101-100
  • Oklahoma City Thunder-Los Angeles Lakers 128-138 - hosszabbítás után
  • Indiana Pacers-Philadelphia 76ers 96-120
  • Toronto Raptors-Phoenix Suns 111-109
  • Charlotte Hornets-Sacramento Kings 114-95
  • Denver Nuggets-Chicago Bulls 135-105

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja

Szoboszlai Dominik lehet a Premier League legjobbja

Liverpooli belharc is dúl az elismerésért.

45 perce

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban

A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.

március 1., 11:50

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában

A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.

március 1., 17:00

  • Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin

Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.

41 perce

  • Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.

február 28., 10:15

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.

február 28., 18:55

  • Sport
Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Erre az angliai sorozatra még a világ másik végén is felkapták a fejüket

Ez az igazi karácsonyi csoda?

március 1., 06:11

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.

február 28., 14:58

  • Sport
Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Két játékos azonnali hatállyal távozott a Tatabánya kézilabdacsapatától

Mindketten a horvát PPD Zagreb csapatához igazoltak.

február 28., 15:36

  • Sport
Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”

Kenderesi Tamás: „Meggyalázták az életemet, minden gátlás nélkül, tönkretettek”

Ügyvédje szerint hamarosan mindent elmondanak, és lesz meglepetés.

február 28., 21:08

  • Sport
Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját

Utolsó helyen zárt a magyar páros a debreceni junior vb-n, így nem viheti jégre kűrprogramját

Férfi egyéniben elmaradt a címvédés, és japán világbajnokot avattak.

február 28., 21:38

  • Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.

február 28., 11:45

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

Neked ajánlott