Festői pillanattal búcsúzott Miamitól Wade
Kedden nem csak egy korszakos egyéniség búcsúzott az NBA-ben hazai közönségétől, hanem kettő, Dirk Nowitzki mellett Dwyane Wade is visszavonul a szezon végén. Miamiban most játszott utoljára, és bár 30 pontot dobott a Philadelphiának, 122-99-re nyertek is, ám a rájátszástól el kellett köszönniük, mert a párhuzamosan zajló Pistons-meccs eredménye rosszul alakult számukra.
A közönséget ez nem zavarta, érzelmes búcsút vettek egyik kedvencüktől, aki 2003-tól 2016-ig, majd ebben az idényben újra a Heatben játszott, és korábban három NBA-bajnokságot nyert vele.
Barack Obama videóüzenetét is bejátszották, a volt amerikai elnök igen szívhez szólóan magasztalta a 37 éves klasszist.
16 éven át vibráló zsákolásokat, nagy pillanatokban nagy dobásokat és több blokkot adtál nekünk, mint bármelyik védő a történelemben. Kész voltál feláldozni a tested, és néha az egódat is a címekért. És ha padlóra is kerültél, megmutattad nekünk, hogyan kell felállni. Chicagói szellemiséget mutattál, és büszkévé tettél minket
- mondta a chicagói Obama utalva rá, két szezonnal ezelőtt Wade a Bullsban is lehúzott egy idényt.
Wade nem szomorkodott, sikeres karrieren van túl, ő a Heat történetének legeredményesebb pontszerzője, ő lopta a legtöbb labdát és adta a legtöbb asszisztot, illetve játszotta a legtöbb meccset a csapat mezében. Amellett, hogy ott volt mindhárom bajnoki címüknél, 2006-ban, 2012-ben és 2013-ban, az elsőnél ő lett az MVP (a legjobb játékos) is.
Még az ünnepség előtt, a meccsen akadt egy vicces búcsújelenete is, amikor Wade az egyik dobása után az első sorban ülő nézőkön landolt: épp Chrissy Teigen modellen és férjén, a popénekes John Legenden.
A pillanatot egy fotós elkapta, Teigen természetesen posztolta, és kommentjében azt írta: "Mint egy reneszánsz festmény:)))".
😂 a renaissance painting https://t.co/ZKlD1Ch2gJ
— christine teigen (@chrissyteigen) April 10, 2019
Wade-nek egy meccse még maradt, csütörtökön Brooklynban, a Nets ellen fejezi be végleg.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban
A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.
március 1., 20:47
- Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől
Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.
március 1., 19:16
- Sport
Négymillió fontért elkótyavetyélte az Arsenal, most Monacóban ontja a mesterhármasokat
Hét meccs, tíz gól, három tripla.
március 1., 19:17
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
2 órája
- Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján
Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.
március 1., 19:59
- Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán
Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.
március 1., 18:04
- Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata
Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.
március 1., 17:50
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
2 órája
- Címlapon
Nagy Márton: 2028-ra jön a 400 ezer forintos minimálbér
Varga Mihály szerint visszatérhet a gazdasági növekedés, Nagy Elek pedig tudásalapú kamarát hirdetett az MKIK gazdasági évnyitóján.
2 órája
- Sport
A Liverpool és a Real Madrid után újabb sztárklubbal hozták szóba a magyar focistát
A remek teljesítménye után kizártnak tűnik, hogy együttese meg tudja őt tartani.
1 órája
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Címlapon
Orbán Viktor: Most, amikor az amerikaiak a mi nemzeti pozíciónkban vannak, hiba lett volna föladni a politikánkat
6 órája
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
5 órája
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
6 órája
- Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt
A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.
március 1., 21:27
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
7 órája
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
3 órája
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Címlapon
Az EUFOR megerősíti katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában Milorad Dodik miatt
Az indokolás szerint egyre inkább próbálják aláásni az ország alkotmányos rendjét.
1 órája
- Címlapon
„A magyarok egészsége többet érdemel” – utcára vonultak az orvosok
A döntéshozóktól azt várják, hogy emeljék meg az egészségügy finanszírozását.
17 perce
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.
2 órája
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki
Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.
március 1., 14:08
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
6 órája
- Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött
2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.
március 1., 15:36
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55