Barbara, Borbála
1 °C
8 °C

A Falco söpréssel lett magyar kosárlabdabajnok

2019.06.21. 20:50 Módosítva: 2019.06.22. 09:00

A szombathelyi Falco KC söpréssel lett a kosárlabda NB I./A bajnoka. A döntőben 3-0-ra verte a Körmendet. A Falco a harmadik meccset 96-89-re húzta be.

A Falco szombaton Körmenden 77-70-re győzött, majd kedden otthon tízpontos győzelmet aratott a szombathelyi klub. 

A harmadik meccsen  is jól kezdett Gasper Okorn vezetőedző csapata: a körmendi mesternek, Matthias Zollnernek már három perc után időt kellett kérnie. A hazaiak ezt követően, még az első negyedben kiegyenlítettek, és az első szünetben csak két ponttal vezetett a szombathelyi csapat.

A második negyed elején a Körmend átvette a vezetést, innentől kezdve pedig fej fej melletti volt a küzdelem: hol az egyik, hol a másik csapatnál volt az előny. A hazaiaknak az is belefért, hogy Desonta Bradford zsákolást rontott, a nagyszünetben így is öttel vezettek, elsősorban a hatékony zónavédekezésüknek köszönhetően.

A harmadik játékrész nyolcadik percében vezetett ismét a Falco, amelyben az egyaránt magyar válogatott Perl Zoltán és Váradi Benedek mellett két amerikai, Juvonte Reddic és Evan Bruinsma is tíz pont felett járt. A Bradford, Leyton Hammonds és Xavier Thames vezette Körmend ugyanakkor ismét fordított, és egypontos előnnyel kezdhette az utolsó negyedet.

Az Egis Körmend és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntõjének harmadik mérkõzésén a Körmendi Városi Sportcsarnokban.
Az Egis Körmend és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntõjének harmadik mérkõzésén a Körmendi Városi Sportcsarnokban.

Ott a szombathelyiek villámrajtot vettek, Govens Darrin hárompontosa után már hattal vezettek. Az utolsó öt perc kilencpontos Falco-előnyről indult, és a vendégek innen már nem is engedték ki kezükből a győzelmet: a rájátszásban mérkőzést sem veszítve nyerték meg a klub történetének második bajnoki címét.

A Falco az elmúlt három évben mindig döntőzött, de nem jött össze neki a győzelem. Először és utoljára a 2007/08-as idényben volt bajnok, akkor is a Körmend legyőzésével.

Eredmény:
döntő, 3. mérkőzés:
Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89-96 (28-30, 22-15, 14-18, 25-33)
A legjobb dobók: Bradford 27, Thames, Price és Hammonds 17-17, illetve Perl 18, Bruinsma 17, Reddic 15, Govens 13, Váradi 12
    A párharc végeredménye: 3-0 a Falco javára.