Kiverte a biztosítékot a kosarasok örökrangsora

A szubjektív örökranglisták tökéletes táptalajt biztosítanak a vitáknak és az esetleges sértődéseknek. Nem volt ez másképp 1996-ban sem, amikor az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) a bajnokság ötvenedik évfordulóján nyilvánosságra hozta a liga addigi történetének legjobb ötven játékosát tartalmazó névsort. Akkor Dennis Rodman és Dominique Wilkins orrolt meg leginkább a szavazókra, de nem váltott ki akkora visszhangot, ami főleg a közösségi média hiányának tudható be.

A kimaradók most sem rejtették véka alá nemtetszésüket, a 2019 óta sérüléssel bajlódó és pályára sem lépő Klay Thompson komolyan felcsattant, majd Steph Currytől és Draymond Greentől kapott egy 77-es mezt is. Kyrie Irvinget Kevin Durant és Andre Iguodala vette védelmébe. Vannak ellenpéldák is, James Harden és Reggie Miller sem akarta elsőre elhinni, hogy bekerült az illusztris társaságba.

Természetes, hogy az ilyen listák különböző mértékű indulatokat váltanak ki az érintettekből és a szurkolókból. Megpróbáljuk objektíven, eredmények és statisztikák alapján megvizsgálni, hogy a kimaradók reklamációja mennyiben jogos, ha az, akkor kinek a helyére férhetnek be, és mennyi esélyük van a 2046-ban esedékes százas listára felférni.

A mostani annyira exkluzív, hogy az MVP- vagy pontkirályi cím sem garantált férőhelyet. A legértékesebbek közül ketten maradtak le, méghozzá a legfrissebb nyertes Nikola Jokics, valamint a 2011-es győztes Derrick Rose. Jokics még mindig karrierje elején tart, és ha töretlenül fejlődik, no meg egy-két bajnoki gyűrűt is összeszed, a százason biztosan ott lesz. 

Itt rögtön elő is hozakodhatnánk Bill Waltonnal, ugyanis a legendás centernek is derékba törték a pályafutását a sérülések, ám ő egészségesen az alapszakasz-MVP mellé egy döntő legjobbjának járó díjat is bezsebelt 1977-ben, amikor bajnoki címig vezette a Portlandet. Sőt két gyűrűje is van, ugyanis a Boston Celticsszel is a csúcsra ért egyszer. Ezt a kérdést tehát le is zárhatjuk.

Ha már Klay Thompson és Reggie Miller szóba került: sokan kettőjük cseréjét szorgalmazzák, nem is alaptalanul. Sokáig Miller tartotta a legtöbb bedobott hárompontos rekordját (már „csak” harmadik), és őt tartották a legjobb kezű dobónak. Aztán jött Ray Allen, aki először megdöntötte a csúcsát, ráadásul kétszeres bajnok (ő is ott van a 75 között), majd Steph Curry, aki újraírta a játékszabályokat, valamint hű szárnysegédje, Thompson. Utóbbinak jelenleg magasabb a pontátlaga, mint Millernek, ráadásul háromszoros bajnok, ami szintén nem elhanyagolható tény, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mennyivel jobb védő. Ami Miller mellett szól, hogy ő az Indiana Pacers első számú embere volt, míg Thompson másod- és harmadhegedűsként funkcionál(t) a Golden State dinasztiájában. Itt mindenki döntse el maga, hogy a bajnoki címek száma vagy a vezérszerep a mérleg nyelve.

Reggie Millerrel élő adásban közli Earnie Johnson, Shaquille O’Neal, Kenny Smith és Charles Barkley, hogy bekerült a klubba:

Dwight Howard kihagyása is sokakat megbotránkoztatott, hiszen 2004 és 2012 között egészen elképesztő teljesítményt tett le az asztalra, még ha ez csapatsikerekkel nem is párosult. 2020-ban aztán a Lakersben epizodistaként az ő ujjára is került gyűrű, de úgy tűnik, ez sem volt elég. Sokan felháborodtak azon, hogy például Anthony Davisnek a bajnoki cím elég volt, ráadásul ő anno a New Orleansszal semmit sem tudott felmutatni, míg Howard azért 2009-ben döntőbe vezette az Orlandót, és nem kis szerepe volt abban, hogy LeBron James egy évvel később elhagyta Clevelandet, hogy Chris Bosh (akit szintén hiányolnak páran) és Dwyane Wade mellett létrehozza a háromfejű sárkányt Miamiban.

Howard egyéni címekben is jobban áll, mint Davis, akivel egyébként az új idény első meccsén rögtön összetűzésbe is került a kispadon. Zsinórban ötször volt ő az év végi álomötös centere, erre csak két Lakers-legenda, George Mikan és Shaq volt képes. Mindketten ott vannak a listán. De Howard mellett Dikembe Mutombót is meg lehet említeni, aki a kilencvenes években egy személyben felelt aktuális csapata légi elhárításáért.

Damian Lillard is helyet kapott, és vele kapcsolatban is lehet hallani kétkedő hangokat. Fontos hangsúlyozni, hogy a szavazásnál az illetékesek nem posztok szerint voksoltak, de összehasonlítani könnyebb ez alapján. Adja magát a Lillard–Irving-párhuzam, azonban egy kicsit hajaz ez a Miller–Thompson-vitára. Irving bajnok, de LeBron James szárnysegédjeként nyert, habár a győztes dobás az övé volt 2016-ban. Lillard még döntőben sem járt soha, viszont ez legkevésbé sem az ő hibája, alfahímként kevés segítséget kapott eddig Portlandben, és talán a hűség is mérvadó volt az ő megítélésénél.

Ugyanakkor a nyolcvanas években Alex English és Adrian Dantley is olyan kosaras volt, aki ipari mennyiségben termelte a pontokat, de csapatával semeddig sem jutott. English volt annak az évtizednek a legeredményesebb játékosa, megelőzve olyan neveket, mint Moses Malone, Dantley, Larry Bird vagy Kareem Abdul-Jabbar.

Sajnos azonban igencsak rövidre sikerült a pályafutása, súlyos drogproblémái miatt hamar kikopott a ligából. Ellenpéldaként „Pistol” Pete Maravichet lehetne megemlíteni, akinek sajnos csak tíz évig tartott a pályafutása, a bajnoki címre esélye sem volt soha, viszont volt pontkirály, és olyan játékstílust képviselt, amellyel nemcsak megelőzte a korát, de mindenkinek belopta magát a szívébe.

Több nemzetközi (értsd: nem amerikai) kosarast is hiányolnak, főleg Pau Gasolt, Tony Parkert és Manu Ginobilit. Parkert 2007-ben a nagydöntő legjobbjának választották, Gasol két bajnoki címhez segítette a Lakerst Kobe Bryant oldalán (és a finálékban elképesztően fontos szerepet játszott), Ginobili pedig az NBA történetének egyik legjobb hatodik embere, emellett négyszeres bajnok. Gasol egyébként az NBA örökranglista top 40-ében található dobott pontokban, lepattanókban és blokkokban is.

Még vannak nagymenők a kétezres évekből, akik ráadásul a Hírességek Csarnokába is bekerültek.

Ben Wallace mellőzése is felvet néhány kérdést, mert bár ő sosem a látványos kosaraival hívta fel magára a figyelmet, de négyszer választották meg a szezon legjobb védőjének, és nélküle a Detroit Pistons aligha lett volna bajnok 2004-ben.

Nem mellesleg a lemaradók listája is olyan, amelyről maradtak le klasszisok. Olyanok, akik tagjai a Hírességek Csarnokának vagy akik egy-egy korszak meghatározó kosarasai voltak, és olykor fantasztikus teljesítménnyel hívták fel magukra a figyelmet.

Sokan már most találgatják, kikkel bővül majd százra a névsor, amikor annak is eljön az ideje, Nikola Jokics, Luka Doncic, Devin Booker és Joel Embiid nevével sok helyen találkozhatunk, és minden bizonnyal olyan játékos is helyet kap majd, aki most még az általános iskolában koptatja a padot. A ligába egyre több tehetség ömlik, talán sosem volt olyan erős a kollektív játékosállomány, mint most, a tendencia pedig azt vetíti előre, hogy tíz-húsz év múlva ez csak fokozódni fog. A százas névsor is indulatokat fog szülni, hiszen olyan nincs, hogy mindenkinek elnyerje a tetszését. Nehéz elképzelni, hogy a hőskor ikonjai kárára szavazzanak be bárkit, főleg hogy az 1996-os ötvenből a mostaniban mindenki szerepel. De legalább lesz miről beszélni akkor is, amikor az napvilágot lát.

(Borítókép: Michael Jordant (balra) 2009-ben iktatták be a Hírességek Csarnokába, példaképe, David Thompson (jobbra) közreműködésével. Fotó: Getty Images)