Költőien fiatal hölgy kavarta fel a sportág állóvizét
További Kosárlabda cikkek
- Felfüggesztett börtönt kapott a fiatal kosaraslány zaklatója
- A Golden State-hez igazolt a kosárlabda-világbajnokság legjobbja
- Exfelesége születésnapján végzett magával a korábbi NBA-játékos
- Hiába a háromszoros MVP Jokics 56 pontja, csapata kikapott a pofozógéptől
- Mérföldkőhöz ért a szerb óriás, megelőzte a sportág legendáját
Azért annak van némi diszkrét bája, amikor a TFSE-MTK női kosarasai páholyban ülve várják, hogy a nagy múltú PEAC-Pécs (amennyiben elfogadjuk az együttest a MiZo-Pécsi VSK jogutódjának) és a Vasas Akadémia jelenleg 1–1-re álló párharcából melyik csapat kerül ki győztesen, és lesz az egyetemisták ellenfele a helyosztón. (Szerda este hat órakor lesz Pécsett a mindent eldöntő harmadik összecsapás.)
Miniatűr büdzsé, hatalmas eredmények
Mert pillanatnyilag ez a helyzet, a főiskolások már eddig is újkori történelmük legszebb fejezetét írják a minimum hatodik helyezéssel és azzal, hogy ennek jutalmaként kijutottak a következő szezonban az európai kupaporondra. Teszik mindezt szerény költségvetéssel és mindössze két légióst foglalkoztatva, merthogy anyagi lehetőségeik ennél többet nem engednek meg.
Ezzel a két légióssal, az egyaránt amerikai Tyaunna Marshall-lal és Lauren Manisszal az alapszakaszban a hetedik helyet szerezték meg, majd a playoffban kettős győzelemmel hazaküldték a hatodik helyen végző BEAC-Újbudát (83–79, 88–85), és így már biztosan benn vannak az első hatban, azaz megvan az európai kupaindulást jelentő helyezés.
Szemet szúrt az ifjú, ambiciózus edzőnő
És ezen a ponton jön be képbe a korábban az izlandi és az angol férfiválogatottat is dirigáló nemzetközi hírű szaktekintély, Németh László, aki a 2000-es évtized derekán rövid ideig az MKOSZ elnöki tisztségét is betöltötte, mígnem a sportág hazai langyos vizében otthonosan lubickolók összefogtak ellene, és megbuktatták. Szerencsére ez már a régmúlt, a brit–magyar kettős állampolgár Németh – hála a nagyvonalú és posztján klasszisteljesítményt nyújtó rektornak, Sterbenz Tamásnak – vendég előadó a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, és közben szorgalmasan látogatja az élvonalbeli mérkőzéseket. Ekkor figyelt fel Magyar Bianka és csapata üde színfoltot jelentő produkciójára, és hívta fel a mi figyelmünket is az ifjú edzőnő sztereotípiákat felrúgó és szétfeszítő teljesítményére.
Még nem tudjuk, ki lesz az ellenfelünk, de a papírforma a Pécs mellett szól –
jelezte Magyar Bianka. – A mostani bajnokságban kétszer kikaptunk tőlük, de a múltban már győztük le a Pécset, például kétezer-tizenkilencben, rögtön akkor, amikor felkerültünk az élvonalba. Ráadásul a nekem oly sokat jelentő Lauber Dezső Sportcsarnokban. Hogy miért annyira kedves nekem ez a helyszín? Mert soproni létemre mindig is kedveltem a MiZo-Pécsi VSK-t, elsősorban egyik edzői példaképem, Rátgéber László miatt. Aki, ha jól emlékszem, akkor is ott volt a nézőtéren, amikor négy éve az élvonal újoncaként legyőztük őket. Különben Meszlényi Róbert volt akkor a Pécs edzője.
Íme, itt az első, sztereotípiákat szétfeszítő momentum… Az 1990-es születésű soproni hölgyre a Pécs és karizmatikus edzője, Rátgéber gyakorolt nagy hatást.
Soproni létére Rátgéber az egyik példaképe
„Sopronban kezdtem el kosarazni, Horváth József volt az edzőm, aki maga is Rátgéber barátja – magyarázta. – A Sopron–Pécs-rangadókon nőttem fel, a kilencvenes-kétezres évek a sportág hazai aranykorát jelentették. Akkor más volt kosármeccsekre járni, mint manapság. Más volt az atmoszféra, és azon kaptam magam, hogy nem is a játékosokat figyelem, hanem az oldalvonal mellett dolgozó edzőket.
És azt vettem észre magamon, arról álmodom tizennégy-tizenhat évesen, hogy egyszer szeretnék én is ott állni az oldalvonal mellett.
Rátgéber volt az, akiről egyből lejött számomra, hogy hatással tud lenni másokra, ami roppant fontos ebben a szakmában. Lényeges számomra, hogy úgy tudjak távozni egy mérkőzésről, hogy valami különlegeset kaptam, és én Rátgébertől ezt a különlegeset minden mérkőzésen megkaptam. Amit ő nyújtott, az bennem nyomot hagyott, és szerintem ő ebben nagy. Amit csinál, akár a pályán vagy a tudományos életben, az a mai napig nyomot hagy az emberben.”
Magyar Bianka sajnos nem tudott ott lenni Pécsen azokon a nemzetközi konferenciákon, ahol Nick Nurse és Bob McKillop személyében amerikai szaktekintélyek tartottak előadást, nem is beszélve Geno Auriemmáról, a UConn legendás edzőjéről, aki interneten jelentkezett be. Bianka ekkor FIBA-továbbképzésen vett részt, de az internet segítségével megnézte, és alaposan kielemezte ezeket az előadásokat.
„Természetesen értesültem arról, hogy a UConn-diák Juhász Dorka elkelt a WNBA-drafton, és bevallom, szorgalmasan figyelem és elemzem a UConn támadótaktikáját. Igyekszem is átvenni azt, és alkalmazni a TFSE-MTK csapatával. Ez az úgynevezett flow offense, ami csak úgy folyik a pályán, olajozottan, mindenki kiveszi a részét a támadásokból, sok passzra épül, és villámgyors. Igyekszünk viszonylag hamar eljutni rádobásig, az a célom, hogy az úgynevezett up tempo játékkal lehetőleg minél több támadást vezessünk a negyvenperces játékidő alatt, így kifárasztva az ellenfelet” – avatott be az ifjú edzőnő szakmai elképzeléseibe.
Ezzel a felpörgetett stílussal sikerült február 19-én 81–75-re legyőzniük a Szekszárd csapatát, ami a 2022–2023-as alapszakasz talán legnagyobb meglepetését jelentette.
Mindegyik mérkőzésünkre a győzelem szándékával megyünk ki, legyen bárki az ellenfél, ehhez pedig az elvégzett munka adja meg a szükséges önbizalmat. Mert azt vallom, hogy nálunk keményebben kevesen dolgoznak az edzéseken a honi mezőnyben
– állítja.
Magyar Bianka napirendjén a következő pont az Air című film megtekintése, amely annak a története, hogyan szerezte meg a Nike Michael Jordant, az 1984-es draft harmadik helyezettjét.
Már 23 évesen edző volt
A fiatal edző saját elmondása szerint nem volt Jordanhez fogható tehetség, ezért is döntötte el már gimnazista évei alatt, hogy edző lesz. Immár tíz éve van a szakmában, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban kezdte, egy U10-es fiúcsapattal… Gyimesi János és Novák Judit voltak azok, akik elindították a pályán, amiért nagyon hálás nekik. Innen jutott el a TFSE-MTK együtteséig. Már 2018-ban kinevezték az akkor másodosztályú TFSE női csapata edzőjének. És azonnal fel is jutottak az élvonalba, sőt a Hepp Kupát is megnyerték az akkor alig 28 éves edzőnő irányításával!
„Arra vagyok büszke, hogy a felkerülésünk óta mind a négy évben bejutottunk a rájátszásba, kis csapat vagyunk, óriási szívvel, fantasztikus szurkolótáborral. A Városmajorban játszunk, ahol kialakult egy közösség, amely ugyanolyan fanatikus, mint a játékosaim. A mi B középünk elnevezte magát T középnek, a TFSE miatt…”
Magyar Bianka nagy álma, hogy egyszer bajnok legyen a csapatával, és talán ez nincs is olyan messze, mint ahogy azt sokan gondolnák.
„Lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem nálunk játszik az egyik legjobb magyar mag. Persze amikor olyan ellenfelekhez látogatunk, ahol négy légiós alkotja a derékhadat, akkor nehéz dolgunk van… De én jobb akarok lenni, a kérdés az, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lát-e bennünk potenciált, és tud-e, akar-e több pénzt adni a szakosztályunknak.”
Zöld jelzés a rektor úrtól
Bianka távlati tervei között a külföldi edzősködés is szerepel, és az az igazság, hogy már tavaly elhívták egy euroligás csapat edzői stábjába. De egyelőre itthon szeretne bizonyítani, aminek az első lépése a nemzetközi szereplés a következő idényben.
Ez volt az a pont, amikor felhívtuk Sterbenz Tamást, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektorát, hogy érdeklődjünk az intézmény terveiről.
„Tárgyalásban állok a szakosztály társ-névadója, az MTK elnökével, Deutsch Tamással, és mindketten azon vagyunk, hogy feljebb srófoljuk a csapat költségvetését. Jómagam is az előrelépés lehetőségeit keresem, mert számomra, egykori válogatott kosaras és szövetségi főtitkár számára, lenyűgöző az a produktum, amit Magyar Bianka és csapata letesz az asztalra. Továbbá az is örvendetes fejlemény, hogy a következő idényben már a Csörsz utcában felépült vadonatúj, ezernyolcszáz nézőt befogadó sportcsarnokunkban játszhatnak a lányok, visszatérhetnek a városmajori albérletükből. Egy olyan csarnokban, amely tökéletesen alkalmas nemzetközi kupamérkőzések lebonyolítására.”
Mindez akár happy end is lehetne, hiszen a rektori nyilatkozat nem mást jelent, mint hogy egybecseng Magyar Bianka, a magyar kosárlabdasport jövője egyik letéteményesének álmaival.
(Borítókép: Magyar Bianka. Fotó: Kaszás Tamás / Index)