Csak álom maradt a bronzérem

Ljubljanában tombol a nyár, 33 fokot mutatott vasárnap kora délután az autó hőmérője, amikor beparkoltunk a futurisztikus Stozice Aréna mélygarázsába. Odalent hemzsegtek a magyar rendszámú kocsik, bárkivel elegyedtünk szóba, mindenki arról beszélt, hogy már a spanyolok elleni elődöntőt is itt, a helyszínen szurkolták és bosszankodták végig.

Nehéz, mert szombaton a spanyolok ellen 69–60-ra elvesztett negyeddöntő nyerhető volt. Még akkor is, ha a spanyol válogatott az utóbbi hat Európa-bajnokságból negyedszer jutott be a döntőbe, és 2013-ban, 2017-ben és 2019-ben a legjobbnak bizonyult. Tudniillik, a mieink mínusz tizenhatról a negyedik negyedben feljöttek mínusz háromra, majd amikor 60–55-re vezettek a spanyolok három perccel a lefújás előtt, mi támadtunk. De az oldalbedobásból nem sikerült saját emberhez passzolni, az ellenfél labdát szerzett, a veterán, 34. életévét taposó Alba Torrens pedig kíméletlenül betalált, ezzel megpecsételve Határ Bernadették sorsát. 

A 27 pontjával a spanyol győzelmet szinte egyedül kibrusztoló Torrens nem akárki, hatszoros Euroliga-győztes, hétszeres orosz bajnok a Jekatyerinburggal, kétszeres Európa-bajnok, olimpiai és vb-ezüstérmes a spanyol válogatottal, és ami a leginkább lenyűgöző statisztikai adat: a vasárnapi, Belgium elleni döntő előtt három pont választotta el attól, hogy letaszítsa a legendás Amaya Valdemorót a minden idők legeredményesebb, a spanyol válogatottban legtöbb pontot szerző kosarasának trónjáról. 

De Torrens 27 pontja ide vagy oda, soha az életben nem nyertek volna az ibériaiak, ha a mienk nem adják el huszonnégyszer (!) a labdát. Hogy kontextusba tudjuk helyezni ezt a mutatót, a 24 turnover – ahogy angolul hívják – abszolút rekord az Európa-bajnokságok történetében. Számunkra felettébb kétes értékű...

Szóval, nem sok kellett volna ahhoz, hogy 1950 és 1956 után harmadszor is Eb-döntőt játsszon Magyarország, de így már át kellett állítanunk az agyunkat arra, hogy 1991, Tel-Aviv után 32 év elteltével újra bronzérmes lehetett az együttesünk. Akkor a Szentföldön a tavaly elhunyt Pálinkás József vezette dobogóra a mieinket, a csapatunkat olyan zseniális játékosok alkották, mint Németh Ágnes, Balogh Judit, Csák Magdolna, Sztojkovics Éva vagy Bakai Eszter. 

Miközben vasárnap egy órát rostokoltunk Maribor környékén az „évszázad dugójában”, felhívtuk Kiss Virágot, válogatottunk 194 centis, 25 éves centerét, hogy csapatuk már a négy közé jutással a Nemzeti Sport címlapjára került. Halkan felsikoltott örömében az eddigi karrierje nagy részét Pécsen töltő, de most külföldre, az Euroliga-ezüstérmes török Mersinhez szerződő kosaras. Amikor arról kérdeztük, milyen a hangulat a szombati vereség után, hirtelen megacélosodott a hangja.

Vannak olyan csapatok, amelyeknek csalódást jelent a bronzéremért játszani, de ez nem a magyar válogatott. Nekünk hatalmas siker lenne a harmadik hely. Csak ahhoz az eladott labdák számát csökkenteni kellene.

Mondjuk, ehhez alap lenne a labda nélküli mozgás, mert ha nem tudjuk oldalról játékba hozni a labdát, illetve ellenfélhez passzoljuk, az nem a bedobást elvégző játékos hibája, hanem a többieké, akik nem mutatják magukat” – mondta.

A Stozice Aréna sajtóközpontjának bejáratánál Isabelle Yacoubouba botlottunk, aki már visszavonult a válogatottól, és csak a klubjában, a Tarbes-ban játszik, itt az Eb-n pedig a francia televízió szakkommentátora. 

Hú de nehéz lesz a bronzmeccs a francia válogatottnak! 

– mondta a 190 centis, 100 kilós, „Baby Shaqnek” becézett óriás. „Nagyon jók a magyarok, számomra az Európa-bajnokság pozitív meglepetését okozzák eddig. Nem is tippelek, az aranymeccsen viszont egyértelműen a belgák az esélyesek. Ha minket le tudtak győzni, akkor már a spanyolok nem állíthatják meg őket. Főleg, hogy fantasztikus edzőjük van, mármint a belgáknak. Aki történetesen francia, Rachid Meziane. Mondtam is viccesen az elődöntő után, amikor megvertek bennünket 67–63-ra: Rachid, te hazaáruló!”

Nem volt telt ház, elmaradt a magyar bravúr

A bronzmeccsre messze nem telt meg a tízezres csarnok, körülbelül háromszáz magyar és kétszáz francia szurkoló hangpárbaja biztosította a hangulatot. Az első kosarat Dubei pompás bejátszásából Kiss Virág szerezte. 

Aztán jött a már szokásosnak mondható labdaeladás, Sandrine Grudát, a franciák 36 éves, legendás centerét csak faultolni tudtuk. Szerencsére csak az egyik büntetőt dobta be, Virág viszont ismét betalált, jól indult nekünk a meccs. Főleg, hogy Studer Ágnes bedobott egy triplát! (7–3). 

Ekkor azonban döbbenetes rövidzárlat következett, no meg 15 francia pont válasz nélkül... Végül Dubei jó büntetője vetett véget a vesszőfutásnak 7–18-nál. Már amennyire. Mert aztán minden folytatódott ugyanabban a mederben, mint addig. 26–8-ra nyerték az első negyedet a franciák.

Aztán már 31–8-ra mentek a gallok, teljesen lebénultak a mieink. Igazából kissé érthetetlen volt a betli, hiszen igenis volt tétje a meccsnek, 32 év után lehettünk volna újból érmesek. A közönség magyar szegmense is érezte, hogy szükség van a biztatásra, rázendített a „Harcoljatok!” rigmusra. Mintha a küzdőszellemmel is baj lett volna, bár lehet, hogy csak a franciák voltak túlságosan erősek. Ami azért is furcsa, mert a mieinknek két és fél órával több idejük volt a regenerálódásra, hiszen szombaton 17:45-kor játszottak, a franciák meg este nyolckor. 

Aztán végre elkezdték bejátszani a mieink a labdát Kiss Virágnak, és a magyar centert nem is nagyon lehetett tartani. Feljöttünk 38–22-re. De kimaradtak a ziccerek, és megint visszaállt a húszpontos különbség (42–22). A félidő 49–30-as francia vezetéssel zárult. Az sem használt, hogy a második félidő elején 4/10 volt a büntetőszázalékunk... Ám így is sikerült felzárkóznunk 51–37-re, a franciák edzője mindjárt időt is kért. Kiss már 15 pontnál járt, Studer is triplázott egyet, máris csak 11 pont volt a hátrány! (53–42). Belelkesült a közönség, zúgott a „Ria, ria, Hungária!”, majd Lelik jó hármasa után mínusz tízre jöttünk fel (55–45). Ki emlékezett már arra, hogy 23 ponttal is mentek a franciák... Badiane kosaraival megint 15 pontra nőtt a differencia, Studer egy jó hármassal zárta le a harmadik negyedet (61–49).

Sajnos megint rátettek egy lapáttal a franciák, persze Kiss Virág sem ment a szomszédba egy bravúrért, négypontos akcióval jelentkezett a center. De az ellenfélnél annyi jó teljesítmény akadt ezen az estén, hogy egyszerűen nem tudtuk, kit fogjunk le.

Vagy mégsem? Jött Goree, majd Dubei hármasa, és máris tízen belül voltunk! (74–65). Igaz, már csak 01:37 volt hátra a meccsből. De aztán Toure utolsó másodperces bravúrtriplája minden nyitott kérdést lezárt, 14 ponttal győztek a franciák, de a magyar tábor hálás volt a negyedik helyért. 

NŐI KOSÁRLABDA-EURÓPA-BAJNOKSÁG
A 3. helyért:
Franciaország–Magyarország 82–68 (26–8, 23–22, 12–19, 21–19) Ld.: Chartereau 15, Badiane és Toure 14-14, Rupert 13, Lacan 10, ill. Kiss 21, Goree és Studer 15-15. 

(Borítókép: Kiss Virág a női kosárlabda-Európa-bajnokság harmadik helyéért játszott a Magyarország–Franciaország-mérkőzésen a ljubljanai Stozice Arenában 2023. június 25-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)