Súlyos depresszióját leküzdve játékra jelentkezik a világbajnokság MVP-je

GettyImages-1972524745
2024.02.06. 10:18
Ricky Rubio, a Cleveland Cavaliers kosarasa tavaly augusztusban, miközben a spanyol válogatottal a távol-keleti világbajnokságra készült, hirtelen bejelentette, hogy súlyos lelki problémái miatt nem képes a játékra. Majd idén január 4-én felbontotta szerződését, és bejelentette, hogy visszavonul az NBA-ből. Most azonban arról érkeznek a hírek, hogy újra edzésbe állt, és leszerződik egyik korábbi egyesületébe, a Barcelonába.

Ricky Rubióval akkor találkozott először e sorok írója, amikor a 2008-as pekingi olimpia döntője előtt sajtótájékoztatót tartott Aíto Reneses, a fináléba jutott spanyol válogatott szövetségi kapitánya. Megkérdeztem a mestert, nem fél-e egy tizenhét éves kiskölyökre bízni csapata irányítását egy olyan amerikai szupercsapat ellen, amely többek között LeBron Jamest, Kobe Bryantet, Carmelo Anthonyt, Dwyane Wade-et, Chris Pault és Chris Bosht vonultatja fel. 

Miért félnék? – kérdezett vissza a mester. – Eddig is helytállt, a döntőben is helyt fog állni. 

És helyt is állt, minden idők legszínvonalasabb olimpiai döntőjén nyolc perccel a befejezés előtt még csak két ponttal vezettek Bryanték, és bár végül 118-107-re győztek, a világ kalapot emelt a spanyolok és Ricky Rubio, a Joventut Badalona 17 éves csillaga előtt. 

Aztán Ricky másfél évtized alatt káprázatos karriert futott be. A spanyol válogatottal, immár a Barcelona, majd több NBA-klub játékosaként, megnyerte a 2009-es és a 2011-es Európa-bajnokságot, majd a 2019-es világbajnokságon a torna MVP-jeként végső győzelemre, hazája második világbajnoki címére vezette Sergio Scariolo válogatottját. 

Aztán valami megpattant Ricky fejében, depresszióba zuhant, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatták, és tavaly augusztusban lemondta a válogatottságot, majd az NBA-t is otthagyta, felbontotta clevelandi szerződését. 

Hazatért Spanyolországba, ott próbált meg kitörni depressziójából – és úgy tűnik, sikerrel. Nemrégiben edzésre jelentkezett korábbi klubjánál, a Barcelonánál, és most bejelentette a klub, hogy Rubiót beírták a csapat Euroliga-keretébe. Az is elképzelhető, hogy visszatér a válogatottba, hogy játsszon a júniusi olimpiai selejtezőn.

Erről egyébként Sergio Scariolo szövetségi kapitány is beszélt az Indexnek a közelmúltban, amikor Pécsen járt Rátgéber László meghívására a nemzetközi konferencián. 

Rubio a spanyol nagy generáció utolsó, még aktív tagja, az átmenetet képezheti Pau Gasolék nemzedéke és a maiak között. 

(Borítókép: Ricky Rubio volt NBA-játékos az FC Barcelona edzésén a Palau Blaugranában, Spanyolországban, 2024. január 30-án. Fotó: Alex Caparros / Getty Images Hungary)